Cseresnyési László

Ír, olvas, beszél

Egy nyelvtanuló emlékirataiból

Az Európai Unió államai közül (Romániát leszámítva) Magyarországon beszélnek a legkevesebben idegen nyelveken. Tíz magyar felnőttből csak egy tud két idegen nyelven, három képes kommunikálni egy idegen nyelven, hat pedig kizárólag magyarul beszél. Ezek ún. „önbevallásos” adatok, nem az idegennyelv-tudás objektív felmérésén alapulnak. Tehát megkérdezik valakitől, hogy beszél-e valamilyen idegen nyelven, mire ő például így válaszol: „Igen, az iskolában oroszt tanultam.”

Nem szeretnék most arról írni, hogy hogyan jutottunk ide, és hogy hová vezet ez az állapot. Ez az írás egyszerűen arról szól, hogy mit kell tenni és mit érdemes tudni annak, aki idegen nyelveket akar tanulni. Mivel gyerekkorom óta tanulok nyelveket (és ötvenegy éve tanítok is), ismerem a nyelvtanulók gyakorlati problémáit és a nyelvtanulással kapcsolatos hiedelmeket.

Miből tanuljunk?

A magyar idegennyelv-tanulási kultúra fogyatékosságának része az is, hogy Magyarországon nem létezik például olyan könyvkiadó, mint a brit Routledge, amely az utóbbi évtizedekben hetvennél több nyelv színvonalas tankönyvét adta ki elérhető áron a Colloquial Series keretében (www.routledge.com/). Én is főként ezekből a remek tankönyvekből tanultam és tanulok ma is. Azok, akik anyagilag megengedhetik maguknak, választhatják a patinás (1901 óta működő), brit Linguaphone intézet csudás – német, angol, holland, svéd, orosz, görög, francia, spanyol, olasz, portugál, arab, török, japán, kínai, thai, koreai – tananyagait (lingua­phone.co.uk). De más példákat is említhetnék: Japánban ott van a Daigaku Shorin (1929 óta) vagy a Hakusuisha kiadó (1947 óta), amelyek szintén öt-hat tucatnyi nyelv kezdőknek szóló tankönyveinek a sorozatát forgalmazták az elmúlt években (elérhető áron és mindig hanganyaggal együtt). Ezzel szemben a magyar könyvesboltokban ma őrületes a túlkínálat 5–6 „fontos” nyelv finoman szólva változó szakmai színvonalú, de egyaránt szemérmetlenül túlárazott tankönyveiből.

Nem véletlen, hogy olyan sokan fordulnak az applikációk és az internet felé. Játékosan szórakoztató és hasznos dolgok ezek, de itt is változó a színvonal, akár ugyanazon a „márkán” belül is. Nem is vethetők össze például a Duolingo nyugat-európai nyelveinek kurzusai mondjuk a japánnal, mely utóbbi tartalmában és felépítésében nem üti meg a mércét (részletesebben a YouTube-on: Is Duolingo really a good way to study Japanese?). A Duolingo statisztikáiról itt találunk információt: blog.duolingo.com/2024-duolingo-language-report/. Az nem tűnik célravezetőnek, ha kizárólag az applikációkat és az interneten elérhető eszközöket használjuk és várjuk a csodát. Egyszerre több dolgot kell megpróbálni, de a legfontosabb talán, hogy legyen egy partnerünk, aki beszéltet minket és beszélget velünk a tanulás első pillanatától kezdve. A legjobb az, ha van egy saját tanárunk, de az is jó, ha egy tisztességes nyelviskola kurzusán tanulunk. Tisztességes nyelviskola az, amely nem tesz anyagi megfontolásból szakmai engedményeket, nem tölti fel újrakezdőkkel a kezdők csoportjait stb.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk

Népi hentelés

Idővel majd kiderül, hogy valóban létezett-e olyan piaci rés a magyar podcastszcénában, amelyet A bűnös gyülekezet tudott betölteni, vagy ez is olyasmi, ami csak elsőre tűnt jó ötletnek.

A hiány

László Károly, a háborút követően Svájcban letelepedett műgyűjtő, amikor arról kérdezték, miért nem látogat vissza Auschwitzba, azt válaszolta, hogy azért, mert nem szereti a nosztalgiautakat.

Fagin elsápad

Pong Dzsun Ho társadalmi szatírái, Guillermo del Toro árvái, vagy épp Taika Waititi szeretnivalón furcsa szerzetei – mindegy, merre járunk, a kortárs filmben lépten-nyomon Charles Dickens hatásába ütközünk.

Vörös posztó

Ismertem valakit, aki egy stroke-ból kigyógyulva különös mellékhatással élt tovább: azt mondta, amit gondolt. Jót, rosszat, mindenkinek bele a szemébe, rosszindulat, számítás és óvatoskodás nélkül. Nehéz volt vele találkozni, mindig ott volt a veszély, hogy mint egy kegyetlen tükörben, hirtelen meglátjuk valódi önmagunkat. De jó is volt vele találkozni, mert ha megdicsért valakit, az illető biztos lehetett benne, hogy úgy is gondolja.

Szeplőtelen fogantatás mai köntösben

Bullshit munkahelyen vesztegelsz, ahol ráadásul csip-csup kiszolgáló feladatokkal is téged ugráltatnak, csak azért, mert nő vagy? Kézenfekvő menekülési útvonalnak tűnik, hogy elmész „babázni”. Persze ha nincs férjed vagy barátod, a dolog kicsit bonyolultabb – de korántsem lehetetlen.

Realista karikatúrák

Tizenkilenc kortárs szerző írta meg, mit jelentett az elmúlt egy-két évtizedben Magyarországon felnőni. Változatos a névsor: van pályakezdő és többkötetes író, eddig elsősorban költőként vagy gyerek- és ifjúsági könyvek szerzőjeként ismert alkotó is.

Jövő idő

A politikai pártokat nem szokás szeretni Magyarországon, mi tagadás, a pártok adtak s adnak is okot erre jócskán.