Ír, olvas, beszél

Egy nyelvtanuló emlékirataiból

Az Európai Unió államai közül (Romániát leszámítva) Magyarországon beszélnek a legkevesebben idegen nyelveken. Tíz magyar felnőttből csak egy tud két idegen nyelven, három képes kommunikálni egy idegen nyelven, hat pedig kizárólag magyarul beszél. Ezek ún. „önbevallásos” adatok, nem az idegennyelv-tudás objektív felmérésén alapulnak. Tehát megkérdezik valakitől, hogy beszél-e valamilyen idegen nyelven, mire ő például így válaszol: „Igen, az iskolában oroszt tanultam.”

Nem szeretnék most arról írni, hogy hogyan jutottunk ide, és hogy hová vezet ez az állapot. Ez az írás egyszerűen arról szól, hogy mit kell tenni és mit érdemes tudni annak, aki idegen nyelveket akar tanulni. Mivel gyerekkorom óta tanulok nyelveket (és ötvenegy éve tanítok is), ismerem a nyelvtanulók gyakorlati problémáit és a nyelvtanulással kapcsolatos hiedelmeket.

Miből tanuljunk?

A magyar idegennyelv-tanulási kultúra fogyatékosságának része az is, hogy Magyarországon nem létezik például olyan könyvkiadó, mint a brit Routledge, amely az utóbbi évtizedekben hetvennél több nyelv színvonalas tankönyvét adta ki elérhető áron a Colloquial Series keretében (www.routledge.com/). Én is főként ezekből a remek tankönyvekből tanultam és tanulok ma is. Azok, akik anyagilag megengedhetik maguknak, választhatják a patinás (1901 óta működő), brit Linguaphone intézet csudás – német, angol, holland, svéd, orosz, görög, francia, spanyol, olasz, portugál, arab, török, japán, kínai, thai, koreai – tananyagait (lingua­phone.co.uk). De más példákat is említhetnék: Japánban ott van a Daigaku Shorin (1929 óta) vagy a Hakusuisha kiadó (1947 óta), amelyek szintén öt-hat tucatnyi nyelv kezdőknek szóló tankönyveinek a sorozatát forgalmazták az elmúlt években (elérhető áron és mindig hanganyaggal együtt). Ezzel szemben a magyar könyvesboltokban ma őrületes a túlkínálat 5–6 „fontos” nyelv finoman szólva változó szakmai színvonalú, de egyaránt szemérmetlenül túlárazott tankönyveiből.

Nem véletlen, hogy olyan sokan fordulnak az applikációk és az internet felé. Játékosan szórakoztató és hasznos dolgok ezek, de itt is változó a színvonal, akár ugyanazon a „márkán” belül is. Nem is vethetők össze például a Duolingo nyugat-európai nyelveinek kurzusai mondjuk a japánnal, mely utóbbi tartalmában és felépítésében nem üti meg a mércét (részletesebben a YouTube-on: Is Duolingo really a good way to study Japanese?). A Duolingo statisztikáiról itt találunk információt: blog.duolingo.com/2024-duolingo-language-report/. Az nem tűnik célravezetőnek, ha kizárólag az applikációkat és az interneten elérhető eszközöket használjuk és várjuk a csodát. Egyszerre több dolgot kell megpróbálni, de a legfontosabb talán, hogy legyen egy partnerünk, aki beszéltet minket és beszélget velünk a tanulás első pillanatától kezdve. A legjobb az, ha van egy saját tanárunk, de az is jó, ha egy tisztességes nyelviskola kurzusán tanulunk. Tisztességes nyelviskola az, amely nem tesz anyagi megfontolásból szakmai engedményeket, nem tölti fel újrakezdőkkel a kezdők csoportjait stb.