Cseresnyési László: Nyelv és neurózis

Forradalom – egy szó kalandos története

Amikor Rochefoucauld-Liancourt herceg Párizsból Versailles-ba érkezett, a királyi felség már tudta, hogy nagy a baj. XVI. Lajos neglizsében fogadta a kamarást, és elborzadva így szólott: „Szörnyű ez a lázadás, kedves hercegem.” Mire a herceg így válaszolt: „Felség, ez nem lázadás (révolte), hanem egy nagy forradalom (révolution).”

A felvilágosodás évszázadának vége felé jártak ekkor, de a gondolkodó emberek zöme még mindig valamiféle lassú, szerves fejlődés eredőjeként képzelte el az értelmesebb és szebb világrend eljövetelét. A történelemnek a civilizáció folyamatos fejlődéseként való felfogása ekkor már létezett, és az uralkodóra sokan úgy tekintettek, mint egy csudás lényre, afféle messiásra, akinek megvan a hatalma arra, hogy uralja és levezényelje a társadalom nagy metamorfózisát. Keleten sem volt ez másként: 1927-ben például Sadacsika Nabejama, a japán kommunista mozgalom vezére, egy moszkvai séta közben az Arbaton azt mondta Buharin elvtársnak, hogy a japánok a proletárforradalmat úgy kívánják megvívni, hogy a végén a császár azért a helyén maradjon, elvégre ő a nemzettest feje.

Az „erőskezű vezető” mítoszát egyáltalán nem oltotta ki az, hogy Athénban létrejött a „demokrácia” nevű, furcsa politikai rendszer. A régi görögben a türannosz szó nem feltétlenül pejoratív, azaz a magyar megfelelője éppúgy lehet az egyeduralkodó, mint a zsarnok. A görög világban egészen másképp képzelték el a „történelmi fejlődés” fogalmát (ha egyáltalán lehet beszélni ilyen fogalomról). A görög metabolé vagy a sztászisz nem ugyanaz, mint a forradalom: tulajdonképpen nem volt szó arra a jelenségre, amikor a nép felkel az uralkodó és az elit ellen, és nem csupán leváltja azt, hanem egy gyökeresen új társadalmi rendszert hoz létre. Egyébként eredetileg a kínai geming (japán kakumei) sem „forradalom”, hanem az Égi Mandátum (kínai tianming) megvonása az alkalmatlan császártól – tehát a személy lecserélése (államcsíny, dinasztiaváltás vagy ilyesmi). A 18. századig a revolutio, revolution, rivolutione stb. sem jelentett mást, mint fordulatot vagy körforgást. Montaigne például 1580 táján „a szerencse forgandóságát” – révolution de la fortune – említi. Ami a magyar forradalom szót illeti, azt a Goethét fordító Kazinczy teremtette meg 1815-ben a forr igéből, és később is rendszeresen használta kifejezetten a gyökeres társadalmi átalakulás értelmében.