Czinki Ferenc

A cím a kötet leginkább zavarba ejtő novellájából származik, azon belül is egy töredékekben elmormolt imából, aminek viszont már az első soránál tudható, hogy ez az ima bizony nem óv meg minket az eljövendő tragédiától.

Nehéz lenne eltalálni a könyv műfaját, talán éppen azért, mert nem is akar magának ilyet.

Hiába hiszünk abban, olvasóként és recenzensként is, hogy az életrajzi adatoktól, a gyakran pletykaszintű háttértörténetektől, a motivációt magyarázó események kikutatásától minél inkább érdemes függetleníteni magunkat, most nehéz ezt betartani. A fülszöveget jegyző Vörös István is külön bekezdést szentel a "tragédiának", ami "újsághír volt".

A cím igen vonzó. Azt hihetnénk, végre egy könyv, amelyik nem mardossa a magyar nép lelkét, hanem simogatja. A mi szerzőnk, a mi irodalmunk, a mi pálinkánk. Azt sejteti, hogy mégiscsak van feloldozás ebben a félreeső európai zugban. És mekkorát tévedünk.

Ez a könyv csupa jól kigondolt becsapás, ügyes trükközés, zseniális szélhámosság, kezdve azzal, hogy a címszereplő Tirzát, a tizennyolc éves holland lányt, a család napkirálynőjét annak ellenére, hogy a történet látszólag körülötte forog, a terjedelmes könyv első harmadában csak várjuk, az utolsó harmadában pedig keressük, mert afrikai utazása során eltűnik.

Mr. Sammler halott ember. Nem kísértet, nem hulla, de nem is túlélő, ő csupán, ahogy fogalmaz: megmaradt. Fél szemére vak, kitaszított lengyel, kiábrándult anglomán, partizánként ölt, zsidóként őt ölték. Meztelen hullák között tettette halottnak magát. New Yorkban rokonai eltartottjaként él. Sammler nem tulajdonságok nélküli ember, de nem cselekszik. Átfolyik rajta a világ.

Mondhatnánk, hogy végre egy derék novelláskötet, lekerekített szövegek a legkülönbözőbb műfajokban, mégis összekapcsolja őket egy közös hang, ismerős, földközeli. Az Egon nem akar cselesen novellafüzérré válni, nincsenek benne kisregény-terjedelmű szövegfolyamok, se töredéknek álcázott blogbejegyzések, szóval semmi trükk. Olvasom egy ideje a honi szaksajtóban, hogy az ilyesmi hiánycikk, hogy erre vágyunk.

Akik márpedig nincsenek, szorítja össze a fogát az egyszeri gyermek, és elindul a nyikorgó lépcsőn a pincébe, befőttért. A történet innentől kezdve kétesélyes: vagy tényleg nincsenek, és akkor visszatér, vagy még-is vannak, és akkor csörömpölés és szörnyű halál.

Különös kötet, amit egy darabig ide-oda rakunk, aztán valahogy mégis újra olvasni kezdjük. Mert számos vers nagyon is működik, úgy mondják, megtalál, például "közepén egy merülő délutánnak".