Szásenyka és Vologya szerelme, ahogy természetesen első ránézésre minden szerelem, öröktől fogva tart, és a végtelen felé mutat. Ám a történelem, egészen pontosan a bokszerlázadás és a sokszor szeszélyesnek tűnő írói akarat úgy alakítja, hogy bizony valóban csak az örökkévalóságban tud létezni, ott íródhat tovább. Vologya ugyanis részt vesz a kínai hadjáratban, és még a könyv harmadánál sem járunk, amikor kiderül: egy levélregény zavartalanul folytatható akkor is, ha az egyik szereplő lényegében kiveszik a történetből.
"A világon minden mindennel összecseng, rímel. Ezek a rímek fűzik egybe, tartják össze a dolgokat, mint a tövig bevert szögek, hogy szét ne hulljon a világ" - olvasható az egyik "levélben", és nem véletlenül ragaszkodunk most már az idézőjelhez. A levélváltások ugyanis egy idő után megszűnnek, a szövegek elejéről eltűnik a megszólítás, egyre kevesebb a Szásenyka meg a Vologyenyka, a kusza és ösztönös levélforma lassan elbeszéléssé tagolódik, és két párhuzamos regény alakul ki előttük; ezek viszont valóban rímelnek, összecsengenek. Egyik a másiknak feltétele.
Így tehát levél is van, regény is van, csak éppen levélregény nincsen. Van helyette viszont megbízhatóan meghökkentő mai orosz próza, aminek Siskin az egyik, egyáltalán nem érdemtelenül sztárolt képviselője.
Cartaphilus, 2012, 384 oldal, 3000 Ft
