Könyv

Bozsik Péter: A pálinka dicsérete és más történetek

  • Czinki Ferenc
  • 2012. szeptember 9.

Könyv

A cím igen vonzó. Azt hihetnénk, végre egy könyv, amelyik nem mardossa a magyar nép lelkét, hanem simogatja. A mi szerzőnk, a mi irodalmunk, a mi pálinkánk. Azt sejteti, hogy mégiscsak van feloldozás ebben a félreeső európai zugban. És mekkorát tévedünk.

Ami ugyanis a záró ciklust megelőző (tehát a kötet legjavát adó) szövegekben olvasható, az minden, csak nem önfeledt szórakozás, még akkor sem, ha szatírának, állatmesének vagy anekdotának van álcázva. Ha mindent lecsupaszítunk, a téma végül mindig ugyanaz, ugyanannak a történetnek egyes jeleneteit csípjük el: délvidéki szerző érkezik az ún. anyaországba, meg-megbicsakló egzisztencia, meg-megbicsakló egészség, a diktatúra és a háború látomásszerű emlékei, jó sok szesz, kevés alvás. És lehetetlen beilleszkedni, de nem a társadalomba, hanem a másképpen elnyomó rendszerbe. Az egykori APEH, a szoftverrendőrség, a kis- és kényszervállalkozók világába.

Aztán Bozsik sokszor mégis mindent megtesz, hogy ne a valódi témára figyeljünk. Az első ciklusban komolyan ragaszkodik az elbeszélő rejtegetéséhez, az alteregók kusza kapcsolatrendszeréhez (Bálványi, Karácsonyi, Bozsik), aminek eredményeként például ilyen fejtegetésbe kénytelen bonyolódni: "Mi lennék! E sorok írása közben már az vagyok, illetve nem vagyok. Illetve nem az vagyok, aki vagyok. Vagyok, aki vagyok." Ahhoz képest, hogy a nyers történetek mennyire jól működnének magukban is, fölösleges körnek tűnik alteregókat beszéltetni egymással vagy - mint a harmadik ciklusban itt-ott - gyengébb állatmese-parafrázisokat fabrikálni; voltaképpen mondani is valamit, meg nem is. Ezek után aztán tényleg jólesik a végén egy igazi pálinka, pontosabban egy pálinkaenciklopédia meg egy sörszótár, ami műfaját tekintve valóban az, ami: költészetté átlényegülő tény- és füllentéshalom, ahogy azt a legjobb magyar gasztroszövegektől megszoktuk.

zEtna, 2012, 189 oldal, 2000 Ft


Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult.