Könyv

Bozsik Péter: A pálinka dicsérete és más történetek

  • Czinki Ferenc
  • 2012. szeptember 9.

Könyv

A cím igen vonzó. Azt hihetnénk, végre egy könyv, amelyik nem mardossa a magyar nép lelkét, hanem simogatja. A mi szerzőnk, a mi irodalmunk, a mi pálinkánk. Azt sejteti, hogy mégiscsak van feloldozás ebben a félreeső európai zugban. És mekkorát tévedünk.

Ami ugyanis a záró ciklust megelőző (tehát a kötet legjavát adó) szövegekben olvasható, az minden, csak nem önfeledt szórakozás, még akkor sem, ha szatírának, állatmesének vagy anekdotának van álcázva. Ha mindent lecsupaszítunk, a téma végül mindig ugyanaz, ugyanannak a történetnek egyes jeleneteit csípjük el: délvidéki szerző érkezik az ún. anyaországba, meg-megbicsakló egzisztencia, meg-megbicsakló egészség, a diktatúra és a háború látomásszerű emlékei, jó sok szesz, kevés alvás. És lehetetlen beilleszkedni, de nem a társadalomba, hanem a másképpen elnyomó rendszerbe. Az egykori APEH, a szoftverrendőrség, a kis- és kényszervállalkozók világába.

Aztán Bozsik sokszor mégis mindent megtesz, hogy ne a valódi témára figyeljünk. Az első ciklusban komolyan ragaszkodik az elbeszélő rejtegetéséhez, az alteregók kusza kapcsolatrendszeréhez (Bálványi, Karácsonyi, Bozsik), aminek eredményeként például ilyen fejtegetésbe kénytelen bonyolódni: "Mi lennék! E sorok írása közben már az vagyok, illetve nem vagyok. Illetve nem az vagyok, aki vagyok. Vagyok, aki vagyok." Ahhoz képest, hogy a nyers történetek mennyire jól működnének magukban is, fölösleges körnek tűnik alteregókat beszéltetni egymással vagy - mint a harmadik ciklusban itt-ott - gyengébb állatmese-parafrázisokat fabrikálni; voltaképpen mondani is valamit, meg nem is. Ezek után aztán tényleg jólesik a végén egy igazi pálinka, pontosabban egy pálinkaenciklopédia meg egy sörszótár, ami műfaját tekintve valóban az, ami: költészetté átlényegülő tény- és füllentéshalom, ahogy azt a legjobb magyar gasztroszövegektől megszoktuk.

zEtna, 2012, 189 oldal, 2000 Ft


Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.