Ami ugyanis a záró ciklust megelőző (tehát a kötet legjavát adó) szövegekben olvasható, az minden, csak nem önfeledt szórakozás, még akkor sem, ha szatírának, állatmesének vagy anekdotának van álcázva. Ha mindent lecsupaszítunk, a téma végül mindig ugyanaz, ugyanannak a történetnek egyes jeleneteit csípjük el: délvidéki szerző érkezik az ún. anyaországba, meg-megbicsakló egzisztencia, meg-megbicsakló egészség, a diktatúra és a háború látomásszerű emlékei, jó sok szesz, kevés alvás. És lehetetlen beilleszkedni, de nem a társadalomba, hanem a másképpen elnyomó rendszerbe. Az egykori APEH, a szoftverrendőrség, a kis- és kényszervállalkozók világába.
Aztán Bozsik sokszor mégis mindent megtesz, hogy ne a valódi témára figyeljünk. Az első ciklusban komolyan ragaszkodik az elbeszélő rejtegetéséhez, az alteregók kusza kapcsolatrendszeréhez (Bálványi, Karácsonyi, Bozsik), aminek eredményeként például ilyen fejtegetésbe kénytelen bonyolódni: "Mi lennék! E sorok írása közben már az vagyok, illetve nem vagyok. Illetve nem az vagyok, aki vagyok. Vagyok, aki vagyok." Ahhoz képest, hogy a nyers történetek mennyire jól működnének magukban is, fölösleges körnek tűnik alteregókat beszéltetni egymással vagy - mint a harmadik ciklusban itt-ott - gyengébb állatmese-parafrázisokat fabrikálni; voltaképpen mondani is valamit, meg nem is. Ezek után aztán tényleg jólesik a végén egy igazi pálinka, pontosabban egy pálinkaenciklopédia meg egy sörszótár, ami műfaját tekintve valóban az, ami: költészetté átlényegülő tény- és füllentéshalom, ahogy azt a legjobb magyar gasztroszövegektől megszoktuk.
zEtna, 2012, 189 oldal, 2000 Ft
