könyv

Berta Ádám: Egon nem fáradt

  • Czinki Ferenc
  • 2012. július 7.

Könyv

Mondhatnánk, hogy végre egy derék novelláskötet, lekerekített szövegek a legkülönbözőbb műfajokban, mégis összekapcsolja őket egy közös hang, ismerős, földközeli. Az Egon nem akar cselesen novellafüzérré válni, nincsenek benne kisregény-terjedelmű szövegfolyamok, se töredéknek álcázott blogbejegyzések, szóval semmi trükk. Olvasom egy ideje a honi szaksajtóban, hogy az ilyesmi hiánycikk, hogy erre vágyunk.

Persze ami erősség az egyik oldalon (sokszínűség), az hátrány a másikon (hullámzó színvonal). Van itt minden, a mágikus realizmustól kezdve az apró szociókig, nem beszélve a valóban érdekes parafrázisokról. Nádas Péter Bárányának és Mikszáth A néhai bárány című novellájának szövegdarabjait összeúsztatni egy új történetben (Bari) elég erős felütés; az Ernest Hemingway emlékének ajánlott novella pedig (Világoskék elefántok pirulákon) ránézésre, külalakra is pont úgy néz ki, mint egy eredeti Hemingway. A kötet egyik legjobb szövege kétségtelenül a Sára kórházba kerül, ami elrettentő tárgyilagossággal írja le, hogy a telekommunikáció legújabb korszakában egy család mennyire képtelen összeegyeztetni, hogy valaki látogassa már meg anyát az idegosztályon.

Vannak túlírt, túlbonyolított szövegek, sok a véletlen és a párhuzam. Egymást nem ismerő öregurakat küldenek lányaik egy luxusutazásra (Bonnie és Bonnie), ahol éppen az utolsó este egyiküket megüti a guta, de aztán mégsem ő hal meg, hanem a másik. Misi leendő barátnője (Ideális megoldás) ugyanabban az irodaházban dolgozik, mint Pogácsáné, akivel Misi több napja telefonkapcsolatban van egy terrárium ügyében. Kicsit olyan ez, mint amikor Woody Allennél a böhöm nagy New Yorkban mindenki mindenkivel összefut, mintha Manhattan legalábbis kisebb lenne, mint az ötödik kerület. Az efféle teljesen elrugaszkodott, ám mégis összekacsintós gesztusokhoz ez a kötet még kevés. Még.

Kalligram, 2012, 152 oldal, 2200 Ft

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.