Airánál azonban semmi sem ilyen egyszerű, váltott lábakkal rugdossa föl a szabályokat, nála a kísértetek már a kora esti, fullasztó hőségben megjelennek, beszélnek, vihorásznak, szemérmetlenkednek, és mindezt egy épülő luxustársasház vakolatlan falai között.
Szilveszter napja van, és valami történni fog; ezt tudjuk biztosan már az első oldalak után. A fülszövegből és a promócióból pedig annyit, hogy akik olvasták a szerző magyarul már megjelent könyvét (Epizód egy vándorfestő életéből), és megkedvelték archaikus, aprólékosan kidolgozott világát, azok most meg fognak lepődni. Nos, annyira nem lepődtünk meg, vagy legalábbis nem úgy. Aira elbeszélője a mindenhatók és mindenről tudók közé tartozik, a legutolsó mellékszereplőnek is van neve, tudjuk, honnan jött, hová megy, és hogy közben szorít a cipője.
Ám míg a 19. századi vándorfestő melankólia és brutalitás között feszülő történetének jót tett a mindent részletező, filozofikus alapállás, addig a modernnek tűnő, műfajokat is keverő antropológiai kísértettörténet látszólag szétfeszíti ezt a nyelvezetet. Nyolcvanas évek végi argentin szociofotóval nyitunk, majd egy chilei vendégmunkás család életképeiből és az épülő ház alapos leírásából eljutunk egy valóban érdekes, de szövegidegen építészetfilozófiai-antropológiai esszébe, amely ráadásul egy fiatal lány álma lenne, és valamilyen módon összekötné a kísérteteket a valósággal. Aztán a szellemekkel diskuráló lány tragédiába torkolló esete után pont olyan tekintettel bámulunk, mint a chilei család a legfelső emelet peremén állva, szilveszter éjszaka, pontban éjfélkor. Döbbenten és válaszok nélkül.
Fordította: Tolvaj Zoltán. Magvető, 2012, 252 oldal, 2990 Ft
