Könyv

Szabó Marcell: A szorítás alakja

  • Czinki Ferenc
  • 2012. április 4.

Könyv

Különös kötet, amit egy darabig ide-oda rakunk, aztán valahogy mégis újra olvasni kezdjük. Mert számos vers nagyon is működik, úgy mondják, megtalál, például "közepén egy merülő délutánnak".

Már javában a versek felénél járunk, ekkor jut újra eszünkbe a cím, hogy mi is lehet a "szorítás alakja"? Hamar kiderül, hogy ez a szorítás valójában nem kevesebb, mint a minden, azon belül is az ember, a test, ami hiába kószál ösvényeken, erdőszéleken és tisztásokon, ebbe a megszűnni vágyó lírába valahogy mindig bedől az indusztriális világ, villanypóznák, állomás, csónakház, kaszárnyák - és akkor hová is lehetne innen továbbmenni?

Ha a verseket önmagukban próbáljuk meg kezelni, vagy ráállunk a szerkesztés útvonalára, nem biztos, hogy a kívánt eredményre jutunk: cím nélküli versek, egy átiratsorozat és néhány nagyobb költemény adja a keretet, de ehhez a rendhez nem annyira érdemes igazodnunk. Sokkal jobban járunk, ha meglátjuk egy magát a létezés legszélén állónak érző alak történetét, és megfigyeljük, hogyan mesél szakításokról, sétákról, városról és faluról. Közben "ólálkodik a felszínen", "maszatol", és csak minták alapján tudja elképzelni a létet: "Annak lenni, aki csukja a szemét, álldogál, ráér, / jó esetben valakit bevár. Leveri talpáról a sarat." Itt minden megszokásokra, képekre épül, a beszélő a megfigyelőnél is nagyobb távolságot tart, miközben döbbenetesen közel hoz nekünk ezt-azt: "Még ha magamra is ismerek az előző mondatomban."

Aztán néha mindez megbicsaklik, nem leljük a legrövidebb utat két egymást követő szó között sem. Ki nem bontakozó vagy kettévágott képek és történések zsúfolódnak egy-egy versszakba, lepedéktől szerelőpadokon át pásztorokig és az örök kételyig. Ezek után marad a kérdés, hogy a fától nem látjuk az erdőt, vagy éppen egyetlen fából kell kikövetkeztetnünk a többit. Mert erdő, úgy tűnik, nagyon is van.

JAK + PRAE.HU, 2011, 76 oldal, 1490 Ft

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult.