Dékei Kriszta

A magyar kortárs képzőművészeti élet egyik legmeghatározóbb alakja az ezredforduló táján újította meg festészeti nyelvét, azaz az absztrakt "tojásfejeket" elhagyva a figurális, "realista" ábrázolás felé fordult. Mára már nem a radikális lépés feletti döbbenet foglalkoztatja a szakmát és a közönséget, hanem azok a sorozatok, amelyeket Birkás a jól dekódolható műcsoportok (etnikai konfliktusok, zavargások újságcikkekből kiemelt képeinek átdolgozása, művészetelméleti szövegek beemelése a képbe) mellett hozott létre.

A harmincöt év alatti művészeknek kiírt 2013-as Esterházy-díj három díjazottjának egyike archaikus és "roncsolt" alakjairól ismert. A kaktuszokról, a "barkács" popzenéről, a matyókról és a portásokról beszélgettünk.

Nem tudható, hogy a CET-et tervező Kas Oosterhuis mit szól a beruházó és a kivitelezők közötti, átláthatatlan viták után végre megnyíló épületéhez, amely olyan ikonikus és professzionálisan megoldott városi jelként funkcionált volna, ami nem csupán külsejével csábítja el a látogatókat.

Gimnáziumi irodalomtanárunk - mint később bevallotta - sokkal mélyebben tanította és kérte számon azokat a szerzőket és műveket, amelyeket nem kedvelt. Utólag ugyan kisakkoztuk, kik/mik voltak ellenszenve tárgyai, én viszont nem árulok zsákbamacskát: egy rövid fiatalkori fellángolástól eltekintve sosem szerettem Chagall műveit (korai eltévelyedéseim között tartom számon Vasarely op-artos műveinek csodálatát is). A prekoncepciókat ugyan nehéz félrerakni, de azért igyekeztem nyitottan végignézni a kiállítást: katartikus élményben ugyan nem volt részem, viszont megértettem, hogy miért is ódzkodom az orosz-francia mester műveitől.

A Vasarely Múzeum földszinti terempárját megtöltő kettős tárlat egyrészt a Párhuzamos kiállítás címen futó kiállítássorozatba illeszkedik, másrészt kötődik az első emeleten látható, az OSAS (Open Structures Art Society/Nyílt Struktúrák Művészeti Egyesület) által szervezett Határterek/Interspaces című csoportos kiállításhoz.

A Szépművészeti tárlatának megszervezéséről és a bizarrnak tartott barokk sokszínűségéről a kiállítás társkurátorával beszélgettünk.

Tagadhatatlan, hogy a Ludwig Múzeum profiljában visszalépést jelent egy utazó kiállítás bemutatása.

Az amerikai feltaláló, filmrendező, filantróp, aviátor (ebben a minőségében számos repülőgép kifejlesztője és a később American Airlines néven futó légitársaság megalapítója), nem mellesleg multimillárdos Howard Hughes 1967-ben - miután számos konfliktusa volt a tulajdonosokkal - felvásárolt egy Las Vegas-i szállodát.

Bár a Kiscelli Múzeum templomtere évtizedek óta kiállítótérként működik, a vendégkönyv szerint szinte minden kiállítás esetében akad olyan látogató, aki a műalkotások jelenlétét szentségtörésnek érzékeli.

Budapest egyik legfiatalabb galériájának neve (Flux Galéria) némiképp megtévesztő. A kisméretű intézményt vezető Romvári Márton és Juhász Éva ugyanis nem a fluxus művészet bemutatását célozta meg, hanem olyan, manapság kevésbé divatos áramlatokét, mint a minimalizmus, az absztrakt vagy a kinetikus művészet.

A tervek szerint október 31-én, a Bálnában nyílik Budapest harmadik legnagyobb kiállítótere. Andrási Gábor kurátorral és Török Tamással, a Budapest Galéria kiállítási osztályvezetőjével a félreértésekről és az új hely profiljáról beszélgettünk.

Ha létezne a legkülönlegesebb magyar magángyűjteményeket rangsoroló lista, abban kétségkívül Vörösváry Ákos és az Első Magyar Látványtár Alapítvány állna az első helyen.