Dékei Kriszta

Bár a Duna TV január 9-én sugárzott Kultikon című magazinjának műsorvezetője (aki a fiatalosan laza stílust abban vélte megtalálni, hogy teátrális mozdulatokkal végigsétált a kamera előtt) kortárs művészeti kiállításnak nevezte a Fővárosi Nagycirkuszban látható anyagot, sajnos az épület előtereiben bemutatott "valami" nem felel meg egyik kritériumnak sem.

A LuMúban kiállított anyag elsősorban nem a zenetörténet szempontjából érdekes.

Csak remélni lehet, hogy az átszervezési düh következtében nem ez lesz a hattyúdala annak a kiállítássorozatnak, amely a ma már a Szépművészeti Múzeum alá besorolt Magyar Nemzeti Galéria Jelenkori Gyűjteményéből készül - és amelynek most az első darabja látható.

A Virág Judit Galéria és Aukciósház rekordleütéseinek Top 10-es listáját Munkácsy Mihály Poros út I. című munkája vezeti (220 millió), a második helyen Csontváry Kosztka Tivadar Hídon átvonuló társaság című festménye (180 millió) áll. A műtárgypiac idei legnagyobb szenzációja egy 113 éve lappangó Csontváry-festmény, a Traui tájkép naplemente idején. A december 16-án - interjúnk elkészülte után pár nappal - megrendezett árverésen a művet rekordáron, 240 millió forintért ütötték le.

A festészetet már sokszor eltemették - kezdve Paul Delaroche-tól (aki állítólag 1839-ben, a fényképészet megjelenésekor vizionálta a festészet halálát) Duchampon át egészen Donald Judd amerikai művész hatvanas években tett kinyilatkoztatásáig, illetve az ideák elsődleges szerepére felesküdő, ezért a tárgyi megvalósulást elvető, a konceptuális művészettel rokon irányzatokig.

A Vasarely Múzeum első emeletén látható kiállításokban első pillantásra nem könynyű közös elemet találni, sőt, mintha egymás szöges ellentétei lennének. Az egyik, A képek állása valójában egy utazó rendezvénysorozat címe, amelyben a médiaművészet két úttörő személyiségének, Bódy Gábornak és Zbigniew Rybczynskinek az életművét mutatják be.

Kifejezetten jó ötletnek tűnik, hogy Lakner Antal retrospektív kiállítása kitüremkedik a LuMú bejárata elé. A két kiléptetett munka körül feltűnően sokan csoportosulnak, találgatva, vajon mit keres itt egy izlandi felségjelű, különös formájú haditechnikai egység és mellette egy konténer, katonai ruhákban feszítő próbabábokkal.

Kínzások, kegyetlenkedések, hímtagok

Amikor az 1991-ben alapított Paksi Képtár 2007-ben a volt Konzervgyár egyik "felújított", a nemzetközi múzeumépítészeti elvárásoknak is kitűnően megfelelő, de indusztriális jellegét mégis megőrző épületébe költözött, az építészek (Kiss Gyula és Járomi Irén) elsődleges célja az volt, hogy "a látogató minden térben, minden térszegletben egyenrangú, de eltérő élményeket kapjon".

Bár a vidéki múzeumok működése a követhetetlen rendszer szerint változó kormányzati döntések miatt egyre nehezebben fenntartható, ráadásul jövőbeli megmaradásukra sincs semmiféle garancia, ebből egyáltalán nem következik, hogy a múzeumi szakemberek ernyedt mélabúval hátradőljenek, és csüggedten várják a megsemmisítő csapást.

Az ArtReview folyóirat szerint 2011-ben a korábban 81 napig börtönben, jelenleg ismét házi őrizetben lévő világhírű kínai művész volt a legnagyobb hatással a kortárs képzőművészetre. Most éppen mindegy is, hogy ezen elismerést műalkotásaival - köztük a Madárfészek néven elhíresült pekingi olimpiai stadion koncepciójával vagy a 2010-ben a Tate Modernben bemutatott monumentális installációjával, az ezerhatszáz ember által, kézzel festett, százmillió porcelán szotyolamagból összeálló szőnyeggel - vagy 2008-tól induló ellenzéki kultúrpolitikai tevékenységével érdemelte ki.