A pszeudo mestere

Pauer Gyula (1941-2012)

Képzőművészet

1988 októberében a Francia Intézet sötét pincegalériájában egymásra hányt hófehér testfragmentumok, levedlett emberburkok, torzók tömegét láttam, egyfajta apokaliptikus víziót, egy modern Herculaneumot, ahol csak a tökéletes nők pusztultak el. A DEPÔt című kiállításon Pauer az 1985-ben megrendezett első szocialista szépségkirálynő-választás versengőinek testéről készült gipszlenyomatokat állította ki. A raktárszerű környezetben elhelyezett héjplasztikák lét nélküli testmaszkoknak tűntek, amit csak szomorúan igazolt vissza a szépségkirálynő öngyilkossága. Akkor még nem tudtam, hogy ki Pauer Gyula, de a kiállításnak komoly szerepe volt abban, hogy kortárs művészettel kezdtem foglalkozni.

 


Fotó: Hegyi Gábor

A magyarországi neoavantgárd talán legnagyobb mestere egy olyan -izmust hozott létre, amely szükségszerűen túléli önmagát. A képzőművészet ősi hazugságára (azaz a valóság leképzésének illuzórikus voltára) fókuszáló, és azt játékosan demonstráló (felületükön egy valóságosan létező másik tárgy, illetve annak fény-árnyék viszonyait megjelenítő) művek, azaz a manipulált pszeudotárgyak egyszerre voltak önmaguk és önmaguk ellentétei; a leleplezett hamisságból, a létező (a dolog) és a látszat egymással soha nem azonosuló kettősségéből pedig egészen új minőség alakult ki. Ráadásul Pauer sosem tekintette lezártnak a műveit, s nemcsak az alkotói és befogadói oldal felől, hanem az idő szempontjából sem: minden munkájának latens része nemcsak jelene és múltja, hanem a jövője is.

 

Hogy mi vitte rá a pszeudo létrehozására, szinte mindegy - talán ikertestvére, a ma már szintén halott Miklós létezése inspirálta, talán mestere, Luigi de Battista mellett kapott rá a "hamisításra". Fontosabbnak tűnik, amit az életmű-katalógusába írt Életelbeszélésében mond: "Amikor olvasom [...], hogy a művész kinek dolgozik, magának vagy másnak [...], magamban kuncogok. [Ez] rögtön az első találkozáskor kiderül, mert addig nekem nincs igazi örömöm, amíg nem látom az arcodon ezt az érzést." Művei mögött szinte látjuk is, ahogy ránk kacsint.

"Imádom a társaságot. Emberek nélkül élni nem tudok." Ezért maga köré gyűjtötte őket. A nyolcvanas évek elején a Liget szanatóriumban, majd később péntek esténként az Egyetem téri műteremlakásban nemcsak a Zöld Színpad működött, de vérre menő gombfocimeccsek is folytak. Rengeteg embert ismert, akik tisztelték és szerették - hatalmas tömeg gyűlt össze új műtermének a 70. születésnapjával összekötött megnyitásakor is.

A rendszerváltás után úgy érezte, hogy a pszeudo mögül kicsúszik az ellenzéki, a szocialista rendszer álságosságát felmutató attitűd. Pedig, ahogy Szőke Anikó már igen korán és gondosan dokumentálta, néhány kivételtől eltekintve - ilyen például az 1971-es Marx-Lenin, amely azt demonstrálta, hogy Marx arcát a szakáll kitakarásával Leninné lehet változtatni - a művek túlélték saját korukat, a mai napig új és új értelmezésekkel bővülnek. A hetvenes évek művészetét bemutató bármely kiadványban nyilván megkerülhetetlen a Pszeudo-kocka (1970), a pszeudoelv testet öltött angyalát, a káprázat istennőjét, Mayát "ábrázoló" szobor (1978), a Tüntetőtábla-erdő (1978) vagy a Halál-projekt (1972) szerepeltetése - ebben a kollektív öngyilkosságra felhívott művésztársak manipulált, vörös szemüvegen át egyszerre IGEN-t és NEM-et is mutató cédulákkal szavazhattak. A nyolcvanas évekbeli összefoglalókból sem hiányozhat a fiktív festő, P.É.R.Y Puci munkássága (Rauschenberger Jánossal és Érmezei Zoltánnal).

A pszeudo nem üresedett ki, neki köszönhetjük A torinói lepel szobrát (1991), számos köztéri emlékművet (a legismertebb közülük az id. Antall József rakparton 2005-ben felállított, Dunába lőtt áldozatokra emlékező Cipők a Duna-parton) vagy az "56-os vásznak"-at (1997) is.

2005-ben a Műcsarnokban grandiózus életmű-kiállítás jelezte, hogy elsősorban szobrásznak tartotta magát, de színházi és filmes látvány- és díszlettervezőként is maradandót alkotott, sőt színészként is megállta a helyét (Bereményi Géza 1988-as filmjében, az Eldorádóban 1998-ban elhunyt fiával, Henrikkel együtt szerepelt - lásd képünket), nem beszélve kevésbé ismert, de kifejezetten "pszeudós" költészetéről.

Pauer ugyan halott, de a pszeudo nem halhat meg, mert - mint ez az I. Pszeudo manifesztumban olvasható - "addig egzisztál, míg a látszat igaz tényező". Benne tovább él a művész is, ahogy az elpusztított Tüntetőtábla-erdő egyetlen fennmaradt darabjának korábbi értelmezése is kibővül:

"ÉN OLYAN SZOBROKAT SZERETNÉK

CSINÁLNI KLOTILD AMELYEKET

HA ÍGY ELÁSNAK A JÖVŐBEN

MAGUKTÓL KIKELNEK NE KELL-

JEN HOZZÁJUK BULLDÓZER

SE RÉGÉSZET. FÖLD ALÓL

ALAKÍTSÁK FORMÁLJÁK

A KÖRNYEZETÜKBEN TÖRVÉNYEIKKEL

A TERET"

Figyelmébe ajánljuk

Gombaszezon

Michelle a magányos vidéki nénik eseménytelen, szomorú életét éli. Egyetlen barátnőjével jár gombászni, vagy viszi őt a börtönbe, meglátogatni annak fiát, Vincent-t.

Világító árnyak

A klasszikus balett alapdarabját annak leghíresebb koreográfiájában, az 1877-es Marius Petipa-féle változatában vitte színre Albert Mirzojan, Ludwig Minkus zenéjére.

Huszein imám mártíromsága

Az Izrael és Irán között lezajlott tizenkét napos háború újra rádöbbentette a régió népeit: új közel-keleti hatalmi rend van kialakulóban. Az egyre élesebben körvonalazódó kép azonban egyre többeket tölt el félelemmel.

„A lehetőségek léteznek”

Úgy tűnik, hogy az emberi történelem és politika soha nem fog megváltozni. Kőbalta, máglyán égő „eretnekek”, százéves háborúk, gulágok… Vagy­is mi sohasem fogunk megváltozni. Reménytelen.

Taxival Auschwitzba

Idén áprilistól a francia közszolgálati televízió közel kilenc­órányi dokumentumfilm-folyamban mutatta be azt a három történelmi pert, amelyek során 1987 és 1998 között a náci kollaboráns Vichy-rezsim egykori kiszolgálóinak kellett számot adniuk bűneikről. A három film mindegyike más-más oldalról mutatja be a megszállás időszakát. A YouTube-on is hozzáférhető harmadiknak van talán a leginkább megszívlelendő tanulsága.

Lábujjhegyen

A hízelgéseknek, a geopolitikai realitásoknak és a szerencsének köszönhetően jól zárult a hágai NATO-csúcs. Azonban az, hogy a tagállamok vezetői jól tudják kezelni az Egyesült Államok elnökének egóját, nem a transzatlanti kapcsolatok legszilárdabb alapja.

Milliókat érő repedések

Évekig kell még nézniük a tátongó repedéseket és leváló csempéket azoknak a lakóknak, akik 2016-ban költöztek egy budafoki új építésű társasházba. A problémák hamar felszínre kerültek, most pedig a tulaj­donosok perben állnak a beruházóval.

Egyenlőbbek

Nyilvánosan megrótta Szeged polgármestere azokat a képviselőket – köztük saját szövetségének tagjait –, akik nem szavazták meg, hogy a júliustól érvényes fizetésemelésük inkább a szociális alapba kerüljön. E képviselők viszont azt szerették volna, hogy a polgármester és az alpolgármesterek bérnövekménye is közcélra menjen.

Pillanatnyi nehézségek

Gyors viták, vetélkedő erős emberek, ügynöközés és fele-fele arányban megosztott tagság: megpróbáltuk összerakni a szép reményekkel indult, de a 2026-os választáson a távolmaradás mellett döntő liberális párt történetét.

Kovács Gergő: „Igyekszünk, hogy a jelöltállítással kevésbé kavarjunk be, de ettől mi még elindulunk”

A Kutyapárt társelnöke egy éve vezeti a főváros egyik elit budai kerületét, közben rendszeresen részt vesz a Fővárosi Közgyűlés néha szürreális keretek közt zajló munkájában. Erről, no meg a Kutyapárt önálló indulásáról, a fővárosi költségvetés nehéz megszületéséről, és persze a Pride tapasztalatairól is beszélgettünk.