Gyógyír az engedetleneknek

A hang szabadsága - John Cage a vasfüggöny mögött

Képzőművészet

A LuMúban kiállított anyag elsősorban nem a zenetörténet szempontjából érdekes.

"Az entrópiasivatag megálmodójaként" vagy "a bejövő zajok apostolaként" aposztrofált John Cage (1912-1992) ugyanis nemcsak az avantgárd zene megteremtőjeként megkerülhetetlen, hanem mert tevékenyen részt vett a különféle művészeti ágakat (például a zenét, a költészetet és a vizuális művészetet) elválasztó falak lerombolásában, s mintegy erjesztő hatással volt a fluxusra és a happeningre is.

Ennek megfelelően a bejáratnál elhelyezett hatalmas fotókon - leggyakrabban több ismert művész, néha pedig ehető gyógynövények társaságában - látható, inkább fess úriemberhez, mint bohókás művészhez hasonlító mester munkásságának csak néhány szelete bomlik ki. A kurátor (Székely Katalin) leginkább Cage képzőművészeti tevékenységére fókuszál. Bár a művész ez irányú fiatalkori álmait feladva fordult a zeneszerzés felé, sosem szakadt el ettől a közegtől; első koncertjét (1943-ban) a New York-i MOMA-ban adta, 1958-ban "kottáit", az időt és a teret egyesítő sajátos partitúráit állította ki (ezek közül itt a Concert for Piano and Orchestra szerepel), s élete vége felé számos rajzot, akvarellt és rézkarcot készített. Barátai közt tudhatta az avantgárd művészet másik pápáját, a dadaizmus megteremtőjét, Marcel Duchamp-t is, akinek halálára készített "emlékműve", a Nem akarok semmit sem mondani Marcelről című plexigramja itt is látható. Az anyagot egy külön teremben prezentált és az 1987-es kasseli dokumentára készített hanginstalláció egészíti ki, amelyben egyszerre összegződik Cage művészi "hitvallása" és annak a hatásnak a lényege, amelyet a keleti blokkban ragadt művészekre gyakorolt. A munka kiindulópontja Henry David Thoreau 1849-ben írt esszéje (A polgári engedetlenség iránti kötelességről), amelynek szövegét a véletlen elvet alkalmazva "írja keresztül". Thoreau - aki egyébként Cage egyik fontos gondolatának ("minden hang a csend rokona") inspirálója - ebben a művében amellett érvel, hogy mindenkinek kötelessége ellenállni az elnyomó állami gépezetnek. A zenei kötöttségektől megfosztott, szabad és a zörejekkel egyenlő rangban kezelt hang, továbbá a művész valódi szabadságát (a tárgyiasult mű elvetése, a szerzőség feladása vagy a kiszámíthatósággal szemben a véletlen alkalmazása) elősegítő mentalitás tette lehetővé, hogy Cage mintává vált a kelet-európai művészek körében.

Cage már 1938-ban létrehozta első preparált zongoráját, és az amerikai művészeti közegben az 50-es évek végétől már ismertnek számított. Ehhez képest 1960-ban, amikor egy tévéműsorban bemutatta Water Walk című performanszát, egyszerűen kinevették. Ebben mint hangeszköz szerepelt - a preparált zongorán és az öt rádión kívül - egy vízzel megtöltött fürdőkád, egy csomó jégkocka, egy gumikacsa, egy kukta, egy üveg bor és egy hatalmas rózsacsokrot tartalmazó váza is.

A nagyközönség szemében talán még ma is provokatívnak vagy éppen csodabogárnak hat. A vasfüggöny mögötti kísérleti zenei műhelyekben tartott fellépései viszont zajos sikert arattak: a kiállítás második egységében e látogatások (például az 1963-as zágrábi vagy az 1986-os szombathelyi) dokumentációja tekinthető meg. Bár George Maciunas fluxusművész szerint "ahol csak megfordult, egy kis John Cage-csoportot hagyott maga után", s ily módon közvetlen kapcsolódási pontok is kimutathatók (például Magyarországon az Új Zenei Stúdióval vagy az Amadinda ütőegyüttessel, mely utóbbi számára még műveket is írt), a kurátor inkább csak felvillantja ezeket. A szájbarágás elkerülése kétségkívül izgalmassá teszi a kiállítást - főként, hogy olyan alkotók munkái is szerepelnek, akik vélhetően nem hallottak Cage-ről, de egyes műveikben hasonló "komponálási" módszereket alkalmaznak. Ilyen például Altorjai Sándor saját korábbi munkáit felhasználó Aleatorikus montázs No.3. című műve, vagy Erdély Miklóstól az emberi hangokat és zenetöredékeket hangszimfóniaként egyesítő Szextett.

A korabeli és a kortárs művek laza tematikus blokkokban követik egymást - így például van külön "szekciója" az autonóm versnek, a strukturalista filmnek vagy az ún. hommage műveknek, utóbbiak között Esterházy Marcelltől a híres csenddarab, a 4'33" átirata, amely az 1982-es bécsi Rolling Stones-koncerten készült néma (!) filmfelvétel ugyanilyen hosszúra megvágott változata.

És persze van partitúrarészleg is Kurtág, Sári, Jeney és Vidovszky különleges kottáival, vagy olyan gyöngyszemekkel, mint Milan Adamciak 1976-os munkája, ahol a hangjegyeket gyógynövényekből morzsolt darabkák helyettesítik. Egy képernyőn végignézhetjük Tomislav Gotovac Zágráb főterén 1979-ben végrehajtott akcióját, amelyben, miután a sípoló tömeg előtt egy a betonra krétával felírt, speciális kottán "lejátszott" egy virtuális számot, meztelenre vetkőzött (a végén, korábbi akcióihoz hasonlóan, elvitték a rendőrök). Akadnak a teremfalakon átnyúló váratlan egybecsengések is. A cseh Milan Knízák installációja egy olyan projektjét idézi fel, amelyben különféle módon szétroncsolt vagy több lemezből egyesített hanglemezeket játszott le, míg a litván Deimantas Narkevicius Lejátszhatsz bármit, úgy hangzik, mint a negyvenes években című interaktív installációja azt demonstrálja (már ha működik), hogy a Hitler-beszédekhez kifejlesztett korabeli csúcstechnika akár egy Jimi Hendrix-számot is képes antedatálni.

A kiállítás fő érdeme, hogy felmutatja, milyen pezsgő és izgalmas avantgárd művészeti események zajlottak a hatvanas-hetvenes években e "kitaszított" régióban. A leghatásosabb közülük az Experimental Stúdió Ötször (1966) című munkája: a művészek úgy rendezték át a varsói Foksal Galériát, hogy a látogatók mozgását különböző hangokat adó műtárgyak akadályozták. És ehhez a mindig máshogy megszólaló, zenélő hangerdőhöz még gyógyfüveket sem használtak.

Ludwig Múzeum, nyitva: február 17-ig

Neked ajánljuk

Nem alszik

Mégis ki ölte meg a nagy pofájú, felfuvalkodott amerikai rendezőt? A producer, akit megzsarolt; a forgatókönyvíró, akinek vízióját tönkre akarja tenni – esetleg a főszereplő színésznő, akinek részegen félreérthetetlen ajánlatot tett; vagy talán annak férje, akivel még össze is verekedett?

Túl sok

  • Sándor Panka

A nézőteret sűrű köd borítja, a színpadképet a szürke szín dominálja. Ferdén elhelyezett ajtók keretezik a színpad közepére állított lépcsősort (díszlet, jelmez: Tihanyi Ildi).

Egy doboz lenne

Zuhog az eső, Martin többszöri eltévedés után jut el az Ardennek mélyén lévő a faluba, ahol régen nem látott apja meghalt. Mivel az apja kimondottan azt kérte, helyben hantolják el, ám a temető már tele van, Martin a furcsa sírásó segítségével egy rejtélyes, sok-sok éve nem látogatott sírt akar kiüríteni.

Ki a hülye?

  • Sándor Panka

A színpadon két forgatható szobabelső, a kettő között szintén mozgatható, jellegzetes zöld falusi kerítés. Az elemek mobilizálásával a történet összes helyszíne megjeleníthető. Kovács Dániel Ambrus nem csak rendezte a darabot, ő tervezte a látványt is, s az nem csak az ötletes térkonstrukciók miatt működött. A kopottas szobabelsők úgy teremtenek sivár atmoszférát, hogy közben furcsa nosztalgiát is érzünk irántuk.

Nemesítő idő

Huszonhárom év után újra találkozik egy Férfi és egy Nő. Egykor szerelmespár voltak, ma valami megkésett randevúszerű találkozójuk van egy kölcsönlakásban. Néhány retrónak ható bútor, mázas kisszobor meg klasszik nipp veszi őket körül, a háttér meg egy méretes faliszőnyeg, cirkuszi vagy farsangi jelenettel. A Nő Amerikában él, a Férfi itthon maradt.

Tartsd szárazon a tésztát!

  • Kiss Annamária

Mintha vége lenne az előadásnak, tapsolnánk, ám szólítanak az alkotók, hogy foglaljunk helyet a színpad egyik vagy másik szélénél attól függően, szerintünk bűnös vagy ártatlan az ókori görög hősnő. De nemcsak térfelet választunk, meg is kell védenünk az álláspontunkat. A két csoport, szokatlan módon sok mindenben egyetért, megérti egymást. Érvényes vita bontakozik ki.

Hogy igaz legyen

  • Antoni Rita

Nehéz nem észrevenni, hogy a Libri könyvesboltjaiban egy ideje, pontosabban amióta az államilag bőkezűen támogatott Mathias Corvinus Collegium Alapítvány (MCC) beszállt a Libri–Bookline kiadócsoportba, központi helyen, gúlákba állítva díszelegnek az MCC Press „genderellenes” (azaz, a feminista és LMBTQ jogi törekvéseket lejáratni igyekvő) kiadványai, jelentős ellensúlyozás nélkül.

Az iskolapénz

Múlt pénteken öt, a polgári engedetlenségi akciósorozatban részt vevő fővárosi középiskolai tanárt rúgtak ki a fővárosi Kölcsey Ferenc Gimnáziumból. E hét elején az illetékes tankerület vezetője személyesen adott át írásbeli figyelmeztetést a zuglói Szent István Gimnázium három pedagógusának.

Akkor minek?

A hét elején az Országgyűlés elfogadta azokat a törvényjavaslatokat illetve -módosításokat, amelyek ahhoz szükségesek, hogy a kormány ki tudja énekelni az uniós források egyelőre felfüggesztett részét, 7,5 milliárd euró végösszegben, az Európai Bizottságtól és az Európai Tanácstól.