Utazó szögek

Günther Uecker: Képpé formált anyag

Képzőművészet

A világhírű német művész nem először állít ki Magyarországon - talán az 1993-ban a Magyar Nemzeti Galériában bemutatott, a magyar viszonyokra adaptált utazó tárlata (A megnyomorított ember) volt a legérdekesebb.

A Szépművészeti Múzeumban látható, nem annyira retrospektív, mint inkább az életmű fontos csomópontjait felvillantó kiállítás első pillantásra már-már nyomasztónak tűnik. A probléma forrását nem a munkákban kell keresni, hanem a térben: a viszonylag kicsi és oszlopokkal tagolt Dór csarnok szinte agyonnyomja a műveket. Uecker nagyméretű munkái szinte fuldokolnak a zsúfolt térben, és elég nehéz olyan nézőpontot találni, amelyből teljes mértékben kitárulkoznak (nem beszélve arról az installációról, amelyet egy körülbelül másfél méter széles, oszlopokkal félig fedett beugróban helyeztek el).

A "szögművészként" elhíresült alkotó kiállítását érdemes a bejárat mellett elhelyezett, körülbelül egyórás film megtekintésével kezdeni (már ha a technikusok gondoskodnak arról, hogy a DVD ne akadozzon). A 2004-ben készült alkotást megnézve könnyebben átlátjuk az egyébként szépen végiggondolt kiállítás körkörösen egymásba kapcsolódó motívumait, s nem mellesleg valamilyen módon megfoghatóvá válik a művész gondolkodásmódja, maga a romantikus vándor és a magányos kívülálló "szerepeiből" szőtt személyiség. A film néhol pátoszt sem mellőző narrációjából kiderül, hogy a "tiszta művészetet" propagáló ZERO csoportból a hatvanas évek elején kilépő Uecker a hétköznapi tárgyak sűrű beszögeléséből szerzett hírnevet, mégis számos szállal kötődik a fény-árnyék viszonyokkal foglalkozó kinetikus művészethez (e művei közül itt az 1964-es A művészet festőállványon forog látható) és azokhoz a törekvésekhez, amelyek a kép síkját kívánták a tér felé kitágítani (gondoljunk csak a szintén 1930-ban született Daniel Spoerrinek az étkezőasztal fixált maradványait függőlegesen installáló "csapdaképeire").

A szögfixáció Alexander Tolnay (a kiállítás kurátora és a művész monográfusa) szerint Uecker gyermekkorából eredeztethető: neki kellett ugyanis az ablakokra deszkát szögeznie a légitámadások idején. A művész szerint viszont ez az eszköz nem más, mint ujjai meghosszabbítása. A hatvanas években készült szögmunkái egyszerre sugároznak valamiféle derűs nyugalmat és dadaista humort (Éjjeliszekrény, Ebédidő, 1963), míg a későbbiekben jelentésük egyre inkább megterhelődik a sebezhetőség, a fájdalom, az agresszió konnotációival. (Nem mintha gyakori utazásai során ne viszonyult volna "könnyedebben" e motívumhoz: például a kairói bazársoron nap mint nap egy hatalmas szöggel mint furcsa kereszttel a vállán sétálgatott a benne egy helyi mesehős alakját felismerő gyerekek nagy örömére.) Míg korai munkáin a természetes anyagokat (fa, homok, fű) és a kör motívumát inkább az anyagszerűség hangsúlyozása miatt választotta (ami nem zárta ki, hogy olyan meditatív, a végtelenbe táguló munkákat is készítsen, mint a kiállítás középpontjába állított 1970-es Homokmalom), a nyolcvanas évek közepén a néhol már önmagába forduló szépelgést és dekorativitást felváltotta az általánosabb emberi problémák feldolgozásának igénye. Például olyan munkák esetében, mint az emberiség által elpusztított természet mementói, a kivágott fatörzsből meredező, a szögekből összeálló "lombkoronák" (Erdő, 1988-1990), vagy azok a késeken egyensúlyozó szerkezetek, amelyek a navajo-hopi indiánok rezervátumának jelképes (szellemi) és nagyon is valódi kiüresítésére emlékeztetnek (Black Mesa sorozat, 1985). A csernobili atomerőmű katasztrófájára utalnak a saját testének üres helyét körbeölelő, hamuval "festett" képei.

A kiállított anyagból nem, a portréfilmből viszont kiderül, hogy relatív eszköztelensége ellenére Uecker finoman megidézi a zsidó-keresztény kultúrkör ikonográfiai megoldásait (lásd a Reichstag kápolnájába 2000-ben elkészített hatalmas triptichont), komoly szerepe van a német múlt művészi feldolgozásában (buchenwaldi installáció), vagy hogy óriási munkabírását például a svájci Rütliben megrendezett Tell Vilmos-ünnepi napok esetében is kamatoztatta (a díszleteket adó nyolc-tíz méteres fákat maga vágta ki). De legjobb művei mégiscsak a szögmunkák, nem véletlen, hogy ezek tették híressé.

Szépművészeti Múzeum, Dór csarnok, nyitva március 17-ig

Neked ajánljuk