Kockázatos struktúrák

Két kiállítás a Vasarely Múzeumban

Képzőművészet

A Vasarely Múzeum első emeletén látható kiállításokban első pillantásra nem könynyű közös elemet találni, sőt, mintha egymás szöges ellentétei lennének. Az egyik, A képek állása valójában egy utazó rendezvénysorozat címe, amelyben a médiaművészet két úttörő személyiségének, Bódy Gábornak és Zbigniew Rybczynskinek az életművét mutatják be.

A korábban Berlinben és Karlsruhéban bemutatott anyag itt annyiban módosult, hogy nagyobb szerepet kapott a lengyel kísérletifilm-rendező életműve, így rajzai, projekttervei és videomunkái mintegy betársulnak a Nyílt Struktúrák Művészeti Egyesület (OSAS) több mint harminc művész munkáit bemutató és A véletlen mint stratégia címen futó nemzetközi kiállításába.

Még ha el is tekintünk a véletlennel foglalkozó tengernyi filozófiai és tudományos alapvetéstől (amelyek például racionálisan próbálják leírni vagy éppen leigázni a koincidenciákat) és a ténytől, hogy a véletlen mint munkamódszer végighúzódik a 20. század képzőművészetének történetén; kis megszorítással állítható, hogy a szerepe az ötvenes évek végétől kezdve és meglepő módon éppen az analitikus/strukturalista irányzatokban értékelődött fel. Talán azért, hogy a kiszámíthatóságból eredő, néhol hűvös egyhangúságot megtörjék. (A véletlen használatának egyik alesete, amikor a mindennapi életben létrejövő véletleneket kutatják - mint tette ezt Beke László az 1972-től vezetett Véletlennaplójában vagy az aleatorikus zene egyik pápájának tartott John Cage, aki a valóságban megesett véletlen egybeesések történetét emelte be szöveges formában egyes műveibe.)

Az OSAS kiállításán döntően az egyesület profilját is meghatározó geometrikus, konkrét és konstruktivista művekkel találkozhatunk, s a korábbi kiállításokhoz képest kissé szürkévé (néhol már-már unalmassá) fakuló összképet csak a művészek által írt szövegek teszik érdekessé. Ezekből kiderül, hogy egyes alkotók (például Nádler István) szövegszerűen tagadják a létezését, míg bizonyos művek létrejöttében csak egyszerűen szinte semmilyen szerepe nincs a véletlennek mint eszköznek vagy rendezőelvnek. Például Harasztÿ István kis mobilja, a Helyezkedők II. esetében, amelyben a kis golyók kiszámíthatatlan mozgását a megváltozott mágneses erővonalak befolyásolják ugyan, de csak azért, hogy időről időre mindegyik hozzádörgölőzhessen a "Nagy Testvérhez". Vagy Csörgő Attila itt csak tervrajzi változatban szereplő Hogyan hámozzunk narancsot? című munkájában, ahol a kész installáció tökéletes működését csupán a látogatók és a teremőrök rossz, azaz nem szándékos mozdulatai tehetik tönkre.

A Fibonacci-számsoron, a kombinatorikán vagy számítógép által generált véletlen számokon alapuló művek (például Perneczky Géza fraktálrajzai) mellett külön csoportba tartoznak azok az alkotások, amelyek valamilyen módon a kocka (alea) feldobásán alapulnak. Ryszard Winiarski képein a fehér és fekete négyzetek helyét egy kocka vagy érme feldobásával határozta meg, Diet Sayler a vonalak helyzetét és egymáshoz viszonyított szögét "számította ki" ilyen módon. Bujdosó Alpár pedig egy igazi Rubik-kockát alakított át 1978-ban úgy, hogy a színes mezők helyére szövegtöredékeket helyezett. (A kockadobáson alapuló munkákból akár egy teljes kiállítást is létre lehetne hozni - ebben biztosan szerepelne Wolsky András Egy napi véletlen című 1998-as munkája, amikor egy budapesti séta során kockadobással döntötte el, hogy egy utcasarkon merre forduljon, majd az így bejárt útvonalat egy "folyamatábrán" jelenítette meg.)

A konkrét-konstruktív munkák egyik hátránya, hogy maga a koncepció erősebb a látványnál, mintegy meggátolja a művek érzéki/érzelmi befogadását. Az OSAS által rendezett kiállításon egy kivétel található. Míg Marie-Catherine és Bernard Adde munkájában a mikádó-, vagy másként marokkójáték pálcikáinak véletlenszerű elhelyezkedése fordítódik át a síkba, majd realizálódik steril és semleges festményként, Bálványos Levente ugyanebből az ötletből kiindulva egy végtelenül szenzibilis sorozatot készített. A képlékeny gipszbe véletlenszerűen beleejtett, majd később néhol a kompozíció szempontjából kiigazított, piros és fekete grafitdarabokból, a rajzoláshoz használt maradványokból, a fehér felületből kitüremkedő, néhol kazalszerű vonalhálókból összeálló gipszreliefek egyszerre ingadoznak játékosan a tér és a sík között, és sugallnak sebezhetőséget és erőt.

A két kiállítás párosítása nem volt szerencsés. Zbigniew Rybczynski tárlata mindenképpen üti az OSAS válogatását: még abban is, hogy a videomunkákhoz tartozó rajzok szépek, a filmek pedig kifejezetten fogyasztóbarátok. A lengyel animáció kiemelkedő alakjának munkáiban ráadásul fel sem fedezhető a véletlen szerepe: művei tökéletesen kidolgozott, másodpercre kikockázott jelenetekből, az adott kor technikai lehetőségeit maximálisan kihasználó képi motívumokból, körkörösen mozgó szekvenciákból, az ismétlést és a változást összepárosító jelenetekből állnak. Két korai munkája mellett (amelyek nem csupán a hetvenes évek experimentális filmművészetének gyöngyszemei, hanem viccesek is) látható az 1983-ban Oscar-díjjal jutalmazott Tango (ennek egyik percében pontosan huszonkét alak mozog egyetlen apró szobában úgy, hogy nem ütköznek egymásba), illetve a John Lennon egyik száma alapján megkonstruált humoros filmetűd (Imagine, 1986). Bár Rybczynski 1990 óta (ekkor készült az itt is látható, majd egy óra hoszszú, A zenekar című műve) nemigen készít filmeket, az általa használt képi világ ma is lenyűgözi a nézőt - pedig e munkák "csak" variábilisan ismétlődő struktúrákból állnak.

Vasarely Múzeum, Bp. III., Szentlélek tér 6., nyitva 2013. január 6-ig. Rybczynski Tango című filmje a Youtube-on, az Imagine pedig a Vimeón keresve is megtalálható.

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.