Dékei Kriszta

Munkácsy grandiózus temetését legalább akkora érdeklődés kísérte, mint Kossuthét. Na de miként is emelkedett a Munkácson született Lieb Mihály ilyen magas piedesztálra?

A több mint húsz éves C³ Kulturális és Kommunikációs Központ Alapítvány már a kezdetekkor a kilencvenes évek új médiuma, a számítógép és az internet felé forduló, annak lehetőségeit kutató, kísérletező művek inkubátorháza volt.

Oláh Mara talán a legismertebb magyar roma művész, mutatja ezt az is, hogy 2007-ben (egyedüli nőként) szerepelt a Velencei Biennálé roma pavilonjában, 2009-ben pedig a bécsi Mumok Gender Check című reprezentatív tárlatán.

Három kislány áll egy budapesti ház gangján egymást átölelve, és vidáman néznek a fotós felé.

Nem valószínű, hogy a Liget Galéria az idei kiállításain csupa olyan művészt mutat be, aki majd’ tíz éve kimaradt a művészeti élet körforgásából, azaz nem volt egyéni kiállítása, és nem szerepelt csoportos tárlaton sem. (Bár ha mégis ez a koncepció, akkor érdeklődve várjuk.) A januárban megrendezett Uglár Csaba-kiállítás után ugyanis most megint olyan művészt láthatunk, aki évekre teljesen eltűnt a színről.

Ujházi hetvenes évek elején induló, közel ötvenéves pályafutása során mit sem vesztett frissességéből és humorából, és jellegzetes képi világa is megmaradt, pár nem tipikus műcsoportot (lombképek, New York-i tájképek) leszámítva.

A galéria földszintjén egy csoportos kiállítás – Hazaúttalan –, míg az emeleten Szász Lilla egyéni tárlata látható, a kurátorok Erőss Nikolett, illetve Szegedy-Maszák Zsuzsanna. S bár a kiállítások koncepciója eltérő, mégis összeköti a kettőt, hogy problémafelvetéseik és kérdéseik hasonlók. Továbbá az is, hogy bár a néző bőven talál a kurátori szövegekben értelmezési kulcsokat, mégis sokszor támadhat hiányérzete.

A festő és képzőművész egyéni kézjegyét egyfajta „személyes eklektika” jellemzi, szabadon jár-kel műfajok, anyagok és témák között. Készített olajfestményeket, assamblage jellegű munkákat, objekteket, installációkat és videókat.

Vízilabdázónak indult, később Angliában egy pakisztáni festőművész hatására kezdett érdeklődni a kortárs művészet iránt. A galerista-kurátortól azt is megkérdeztük, mit jelent az, hogy művészetközvetítő.

Az egyik legviccesebb kiállítási kritikát Hajdu Istvántól olvastam a Beszélőben. Arról szólt, hogy hosszan áll a bezárt galéria előtt.

Az általában filozófusok, esztéták, elméleti szakemberek által hangoztatott „vége-elméletek” sorában a festészet az első, halálozásáról már az 1800-as évek közepétől beszélnek. (A művészettörténetet e század elején temették el.)