Kiállítás

Burjánzó bizonytalanság

Roskó Gábor: A barlangi gőte titkos élete

Képzőművészet

A vírusválság miatt az acb Galéria is szűkítette a tereit: a három (egy nagy és két kisebb) kiállítóterméből kettő maradt, ráadásul az Attachment a központi kiállítótér mellett talált új helyet. A változtatás fő előnye – amellett, hogy így könnyebben megtekinthető mindkét időszakos kiállításuk – az, hogy az új tér sokkal több lehetőséget kínál fel, tágassága kifejezetten jót tesz Roskó festményeinek is, pedig „csak” négy munkát állított ki.

A címben szereplő barlangi gőte rendkívül furcsa állat. Ez a kétéltű akár száz évig is elél, és ebből a megfigyelések szerint akár 7 évet is mozdulatlanul tölt. Igaz, nincs túl sok oka a mozgolódásra, a párosodásra is mindössze 12–13 évente szánja el magát. Ráadásul van még egy fura tulajdonsága; ez a vak, s egyben színtelen halgyík vagy más néven emberhal rózsaszín kopoltyúja a testén kívül helyezkedik el. De valóban e különös állat a kiállítás vezérfonala, vagy egy metaforáról beszélhetünk? Főként annak tükrében, hogy ez a festményeken feltűnő élőlény egyáltalán nem hasonlít a valódi állatokra (még a gőték egyik alfajára sem), de emlékeztet valami másra. S bár Roskó valóban gyakran használ munkáiban antropomorfizált álla­tokat, amelyek egyben a múltfeldolgozás gyakran szatirikus vagy ironikus allegóriái (egy szarvas itt is felbukkan), a „gőték” most más szerepet töltenek be.

A kiállításnak egyrészt van egy történeti fonala, amely a bibliai időktől egészen máig ível, olyan figurákkal, mint Dávid király, Spinoza és (az ugyan nem nevesített, Áldatlan állapotban leledző) Napóleon, illetve az Operatív Törzs két momentán ikonikus alakja, másrészt egy visszatérő formai eleme, amelyet felidéz a „szarvasos” kép. Roskó a megszokottnál sokkal mélyebben/keményebben utal a hatalom, az elnyomás mikéntjére, de közben persze tőle nem szokatlan módon a lehangoló/sötét témáiban megbújik a finom, rejtett játékosság is.

A 2020-ban készült művek mellett a kiállításon szerepel egy 1990-ben készült munka is, amelyet talán később új „gőtés” elemekkel javított fel, avagy helyezett új kontextusba a művész: a Dávid király utolsó éneke. Dávid (aki nem csupán Góliát legyőzéséről ismert, hanem a neki tulajdonított zsoltárokról is) az Ótestamentum szerint is hódító volt, aki elfoglalta Jeruzsálemet. A festményen egy meztelen, felső testében megnövelt koronás alak látható, aki szemlátomást elkeseredett és hiábavaló küzdelmet folytat egy amorf rózsaszín mutánssal, amelynek a testét újabb és újabb, egymásból kinövő kezek (?) lábak (?) borítják. A sportcipőt viselő király lába előtt egy öblös tál, melyen a görög, sportolókat ábrázoló vázák kifordításaként egy pingpongmeccset találunk. A vele szemközti falon pedig egy másik hódító ismerhető fel; Napóleon ugyanis (afféle korai pr-megfontolásokból) direkt fordítva hordta fekete filcből készült, kétsarkú kalapját. A lovával vízben gázoló, kegyvesztettként mégis új csatákra induló, életében 120 hasonló kalapot „elfogyasztó” hadvezért már-már ufószerűen veszik körbe a leginkább rózsaszín patkányra hasonlító, furcsa kinövésekkel tarkított lények, nem beszélve arról a példányról, amelyik a bágyadtan integető hadúr mellkasára tapad, már-már a testébe türemkedik. A meghökkentően burjánzó, daganatként bennünk/velünk élő lények még egy olyan, a kiállított művektől kissé idegen munkán is feltűnnek, mint a Spinoza álma. Spinoza, aki az amszterdami portugál zsidó közösség által kiátkozott és kiközösített apró alakként tűnik fel egy triptichon középső részén, amint a távoli, havas hegytetők felé menetel, s a festmény középpontjában nem ő, hanem a nyomasztóan nagy lény áll mint „cégér”, vagy mint a hétköznapjainkat kitartóan befolyásoló/meghatározó idegen. A triptichon, mint forma éles ellentétben áll a mű két oldalszárnyán szereplő, meztelen férfialakokkal, akik persze lehetnek a kiközösítők, de akár az áldozatok is – Roskó nagyon szeret a megbillenő/bizonytalan értelmezések ködébe burkolódzni, legtöbb munkája épp ettől izgalmas.

A kiállítás legütősebb műve Az élet a legszebb ajándék. Ez egyrészt formai szempontból (szarvasagancs) kötődik a gőtevariánsok vonalához, másrészt – ha ez eddig nem volt világos bárkinek – konkrétan utal a vírusra, illetve a magyarországi helyzetre. A beteg ágya fölött álldogáló (bajszos, de emellett egy ragadozó nagymacskára hajazó) M. Cecília, az internetes mémek nagy kedvence, Gy. Pál, illetve a hülye rendőr­zsargonban felülmúlhatatlan K. Róbert (helyett O. Viktor). A hatalom, amelyet legkevésbé a beteg érdekel. Azok az emberek, akik hónapokra meghatározták/meghatározzák az életünket – miközben a lényegi információktól éppen ők zárnak el.

 

acb Attachment, Bp. VI., Király u. 76., nyitva: október 30-ig

Figyelmébe ajánljuk

Jancsics Dávid korrupciókutató: Az Orbán család vagy a Matolcsy-klán működése új jelenség

Jancsics Dávid a Leukémia zenekar gitárosaként a hazai underground zenetörténethez is hozzátette a magáét, majd szociológusként az Egyesült Államokba ment, azóta a San Diego-i egyetem professzora. A magyarországi korrupcióról szóló doktori disszertációját átdolgozva idén magyarul is kiadták A korrupció szociológiája címmel. Erről beszélgettünk.

Újabb mérföldkő

  • Harci Andor

Mi lett volna, ha 1969-ben, az amougies-i fesztiválon Frank Zappa épp másfelé bolyong, s nem jelentkezik be fellépőnek a színpadon tartózkodó Pink Floyd tagjai mellé?

Vándormozi

  • - turcsányi -

John Maclean nem kapkodja el, az előző filmje, a Slow West (A nyugat útján) 2015-ben jött ki.

Mi, angyalok

Egyesével bukkannak elő a lelátó hátsó részét határoló cserjésből a zenekar tagjai (Tara Khozein – ének, Bartek Zsolt klarinét, szaxofon, Darázs Ádám – gitár, Kertész Endre – cselló) és a táncos pár (Juhász Kata és Déri András).

Új válaszok

A művészet nem verseny, de mégiscsak biennálék, pályázatok, díjak és elismerések rendezik a sorokat. Minden országnak van egy-egy rangos, referenciaként szolgáló díja.

Mintha a földön állva…

Összegyűjtött és új verseket tartalmazó kötete, a 2018-ban megjelent A Vak Remény a költő teljes életművét átfogó könyv volt, ám az új versek jelenlétét is kiemelő alcím a lírai opus folyamatosan „történő” állapotára mutat, arra, hogy még korántsem egy megállapodott vagy kevésbé dinamikus költői nyelvről van szó.