Nekrológ

A sárkány elröpült

Bodóczky István (1943–2020)

Képzőművészet

Az egyik legjobb szilveszteri élményem Bodóczkyhoz fűződik; egy nála rendezett házibuliban egész éjjel Most mutasd meg!-et játszottuk. S mivel három művész és három művészettörténész nézett „farkasszemet”, nem nehéz kitalálni, hogy ki (nem) győzött.

Bodóczkyval aznap ismerkedtünk meg, addig az estéig csak annyit tudtam róla, hogy művész; ott is lógtak a plafonra függesztve a művei, a falakon meg a rajzai. De azt csak később realizáltam, hogy tanár is – és annak milyen fantasztikusan jó! E kettő (művész és tanár) egysége a már éppen a halála után egy nappal megnyílt kiállításába illesztett videóinterjú szövegében is megjelenik: „Szerencsére, mindig azt csináltam, amiben örömöm telt.”

De ez nem volt mindig így – nagyon sokáig egymást kizáró entitásként élte meg a művészet és a tanárság gyakorlását. Pályája kezdetén figuratív, expresszív festőként indult; voltaképpen kívül­állóként, a hetvenes éveket az ún. második nyilvánosságban a koncept, illetve a fotóalapú konceptualizmus uralta (de Bodóczky egyik csoportnak sem volt tagja), majd ennek valamiféle lecsapolódásaként fokozatosan „letisztította”, lecsupaszította festészeti nyelvét, s egyre inkább a kolorit emocionális töltetére és a síkokkal kapcsolatos kérdésekre/problémákra fókuszált. Művészeti törekvéseit némileg „keresztülhúzta”, hogy gyermekei születtek (korai munkáiba sok bevásárlási cédulát épített be), és emiatt állást kellett vállalnia. 1974-től tanított a „kisképzőben”, majd a MOME (akkor még Magyar Iparművészeti Egyetem) tanára, illetve a Képzőművészeti Egyetem doktori iskolájának témavezetője lett. Művészetpedagógiai tapasztalataiból táplálkozott a kétezres évek középétől megjelentetett és az egyetemi hallgatóival közösen szerkesztett Irány.hu című (a nevével ellentétben off­line) periodika (a lapszámok szerencsére a mai napig letölthetők a webről), amely még most is friss és üdítő útmutatást ad a rajztanároknak arról, hogy a manuális készségek nem korrelálnak a minden gyermekben megbújó ösztönös kreativitással, hogy a művészet szeretete és gyakorlása nem a csendéletek és a kockarajzolás technikájának (perspektíva) elsajátításán múlik. Bodóczky számos, a vizuális nevelésről szóló könyvet adott ki, többől egyetemi jegyzet is lett – de talán a kétezres évek közepe felé ismerte fel (és be-), hogy a tanítás nem gát, hanem hatalmas lehetőség, alkotói tevékenység és inspirációforrás is lehet. Ezért ajánlotta a Budapest Galériában 2012-ben megrendezett kiállítását is a tanítványainak, s ezért volt releváns kérdés egy interjúban, hogy Nagy Kriszta a mestere-e. Különösen büszke volt azokra a tanítványaira, akik a maguk készítette hajóval átszelték az óceánt, s pont ezért készített árnyrajzokat Gerhes Gáborról, Gerber Pálról, Szentjóby Tamásról, Várnagy Tiborról vagy Benczúr Emeséről – azaz a fontos tanítványairól éppúgy, mint a példaképeiről.

És Bodóczky alkotóként is nagyon sokat letett a művészet képzeletbeli asztalára. 1995-ben (a Bartók Galériában) állította ki a Vaktérkép című installációját, amely olyan, a padlószint felett felfüggesztett művekből állt össze, melyek egyrészt egyfajta képi (és posztmodern) idézetgyűjtemények voltak, másrészt archaikus, mitikus torzók. Azaz alvó sárkányok.

És innentől kezdve nagyrészt sárkányokat készített, csak épp nem a megszokott módon. Egyrészt fontos szempont volt, hogy a korábbi munkák (Tatlinra utaló) térkonstrukcióit követve a sárkányok légies formájukban is aszimmetrikusak legyenek, s ne röpüljenek, hanem lebegjenek. Ez a fajta köztesség, a levitáció egyben Bodóczky művészetének esszenciája (s egyfajta feloldása a művész-tanár kettősségnek). A sárkányok építéséről három könyvet is megjelentetett, emellett részt vett számos nemzetközi sárkányröptetési versenyen – egy ízben az Igazgyöngy Alapítvány „gyerekei” által készített sárkányt is elvitte. Ahogy mondta: „a sárkányépítők között én vagyok a legjobb művész, a művészek között pedig a legjobb sárkányépítő”.

De milyenek Bodóczky sárkányai? A korábbi „termetes”, akár egy gyermeket is megemelni (lebegteni) képes sárkányok helyét a légies, bambuszrudakból és papírból készült játékok vették át. Ezen az utolsó kiállításán tíz ilyen is látható, színezett és színtelen (natúr, fehér). A játék a művész interpretációja szerint egyszerre szabad és korlátok közé zárt, amiben a részvétel önkéntes ugyan, de mégis nagy kihívás. Megmutatja, mennyire vagy képes leválni a napi rutinról, azaz elengedni magad.

Bodóczky e kiállítását nem végső összegzésnek szánta. A cím – Játsszuk azt, hogy meghaltunk – az unokáival játszott játékra utal, amikor úgy teszünk, mintha (megmeredve) nem léteznénk. A játékos cím most borzongató fénytörésbe kerül, hirtelen minden beledermed a memento mori kontextusába. Nemcsak az egyik kiállított fő mű miatt (Az ismert világ térképe, 2020), amely vissza- és megidézi az 1988-ban készült, Az elmúlás térképe – Gyermekkori falum térképe című munkáját (amelyben talán először szerepelnek a „Klee-színek”, s amelyben ugyanolyan bonyolultan s egyben átütően kapcsolódik egymáshoz a háttér, a fehér fal és a kompozíció), hanem a kiállítás címét is adó mű miatt. A többrétegű, rendkívül izgalmas munka olyan művészi lehetőségeket villant fel, amelyek már nem tudnak kiteljesedni. „Még több, megvalósításra váró tervem is van”, írta a művész. De ezeket már sosem láthatjuk, hisz elröpültél. Ég veled!

 

„Játsszuk azt, hogy meghaltunk”, Artus Stúdió, Kapcsolótér, Bp. XI., Sztregova u. 7., nyitva: december 22-ig

Neked ajánljuk

Grandiózus pamparamm

Raffaello 1514-ben befejezett freskóján I. Leó pápa és Attila néz farkasszemet egymással. Míg az egyházfő felett Szent Péter és Szent Pál levitál, a hun lovak riadtan szökellnek hátra, a barbár küldöttség pedig megretten a keresztény Isten jelenlététől.

Vivát!

Ha azt mondjuk, hogy augusztus 20. Magyarországon immár hagyományosan a nagy fővárosi falunap izzadmányos ünnepe, a színes, szagos, hangos talmi kunsztstüklik, égbe lőtt hamburgerek rajongóinak nagy találkozója, amikor megnyílnak a főváros csak erre az alkalomra tartogatott csodái az egymás sarkára hágni, falkában élvezkedni imádó tömegek előtt, akkor nyilvánvalóan lenézzük a vidéket, a vidékieket, a városi alacsonyabb néposztá­lyo­kat, mindenkit, aki úgymond felutazott, aki szembejön, s nincs kalap a fején.

Bármilyen szakos

Az elmúlt napokban több felől hallottuk rebesgetni – és nemcsak tanároktól, szülőktől, hanem tankerületi szakelemektől is –, hogy a kormány az ősszel a koronavírus-járvány újabb hullámára hivatkozva online oktatást rendel el. Néhány nappal ezelőtt Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő is erről posztolt a közösségi oldalán, mi több, szerinte már „főispáni hivatalból” is érkezett ilyen értelmű szóbeli jelzés. A képviselő „teljesen életszerűnek” nevezi e lehetőséget, ámbár némi kétkedés is kiérződik soraiból.

Nadrágszíj a függönyre

Nem hirtelen támadtak és nem is múlnak el egyhamar a színházi szakma gazdasági nehézségei. A független, az önkormányzati és az állami fenntartású teátrumok növekvő rezsiárakkal és csökkenő nézőszámmal számolnak, de a jegyárakon senki sem mer nagyot emelni.

„Ha nem dicsérnek”

Urbán András előadásaiban láthattuk először itthon, aztán egyre több darabban tűnt fel. Nagyabonyi Emese újvidéki színésznővel a hazai és vajdasági színjátszás közötti különbségekről, a pálya nehézségeiről és a megtett útról beszéltünk.

A pimasz légy

A nemzetközi jog alapja az államok szuverén egyenlősége. Ebből adódóan bármely állam nemzetközi kapcsolataiban szinte semmi sem történhet annak kifejezett hozzájárulása, azaz szavazata nélkül. Kende Tamás írása az uniós magyar vétók margójára.

Haptákban

A kormány 52 milliárdos bérfejlesztést jelentett be, amelyből a rendőrök is részesülnek. Ez komoly emelés, de kérdés, hogy hosszú távon megállítja-e az állomány csökkenését.

Lombjuk se rezzen

A közelmúltban a mindenféle szükséghelyzetre hivatkozva született, s nagy szakmai felháborodást kiváltó kormányrendelet az egyéb szempontból is sérülékeny erdőállományban könnyítené meg a fakivágást. Nem véletlenül.

„Ötven százalék!”

Évek óta 25 ezer szakdolgozó hiányzik a magyar egészségügyi rendszerből, és ha nem jön érdemi változás, 2023 januárjára ötszörös lesz a különbség az orvosok és a szakdolgozók bére között. A MESZK javaslatcsomagot küldött az államtitkárságnak, és bízik a párbeszédben, a mielőbbi béremelésben.

Nagykapu

Aj Vej-vej következetesen és mindenáron, minden megnyilatkozásával, ideértve a műalkotásait is, az emberi szabadságról, mint alapvető jogról beszél. Nála nincs kiskapu és mellékzönge: az üzenet a kezdetek óta ugyanaz. A kifejezési formák változtak, azok is szervesen egymásból építkezve.