Pál Zsuzsanna Rebeka ígéretesen indult, kísérleti fotómunkái mellett intermédiás szakdolgozatát a mellékhelyiségek esztétikájáról írta. A kihagyás persze csak a múzeumi-galériabeli megjelenésekre igaz, a kiállítás címe ugyanis olyan projektet idéz meg, amelynek első állomása 2009 decemberében volt. Pál ekkor töltött fel rejtvényként egy mobillal készített fényképet a Facebookra, valami belső tér részletét, a megfejtők számára jutalmat is kínálva, a szerencséseket pedig meghívta egy krémesre a helyesen felismert Sport cukrászdába. (Ez a megfejtős játék ihlette a művészettörténész Topor Tündének a maga facebookos Mi ez? Hol van? címen futó projektjét, amelyben nagyrészt kiállítások vagy műtárgyak részleteit kell felismerni, és februárban megjelent egy olyan facebookos, egyébiránt egy előadásra invitáló felhívás is, amelyben híres festményekből kiemelt szempárokból kellett rájönni a festő kilétére és a mű címére.)
A kiállításon közel húsz fotóprintet, egy rövid, alig félperces filmetűdöt és egy (fotó)művészkönyvet láthatunk. Ezekből egyértelműen kiderül, hogy Pál 2009 óta is folyamatosan „dolgozik”, egész pontosan néz, és a számára érdekes-fontos fotópillanatokat szinte naponta kiposztolja a Facebookra. Persze sokan vannak, akik napi, heti szinten képeket osztanak meg barátaikkal és ismerőseikkel, de itt szó sincs a „milyen jó, egzotikus kaját készítettem”, „ma ezt a művet, festményt fejeztem be” vagy „ma így mutat az alkony a budai hegyek felől” típusú megosztásokról. A művészt egészen más érdekli.
Az emberek többsége mindig siet (munkába, vásárolni), utazás közben a mobilját nézi, zenét hallgat vagy könyvet olvas. Rohan, és sosincs ott a pillanatban, nem ér rá megélni a jelent. Nemigen tud csak úgy sétálgatni, minden cél nélkül bóklászni, lelassítani az időt. És azt is kevesen engedhetik meg maguknak, hogy turistaként csodálkozzanak rá saját városukra.
Persze a művészt nem az ilyen extrém felfedezések érdeklik, hanem az, ami itt van körülöttünk, kicsit elrejtőzve. A második világháború golyónyomait eltüntető pótlások, a virágbolt zárása után kidobott csokrok, a temető faláról leszedett műtárgy nyoma, a régi kerámiapadlót elcsúfító betoldások, a műanyagba csomagolt, kidobott karácsonyfa, amely hullaként hever a „Maurer Dórá-s” molinó előtt. Sebek a város testén, kicsit az elmúlást is megidézve. A kiállított printek finom tematikus csoportokra bomlanak, így van pusztulás szekció, és szerepet kapnak a váratlanul előálló ismétlődések is (Maci mézek a polcon, burkába csomagolt próbababák), vagy az olyan furcsa dolgok, mint a nemzeti színű szalagból kirakott, egyik száránál kibomló Dávid-csillag vagy az antik dombormű kompozícióját megtörő, neonzöld „exit” felirat. Olyan jelenségek, különös együttállások, melyek felett elsiklik a figyelmünk, pedig éppen ez az, ami túlmutat a puszta létezésen. Amitől élménnyé, izgalmassá és érdekessé válik a világ.
Liget Galéria, nyitva: március 12-ig (bejelentkezéssel: ligal [at] c3 [dot] hu)
