Kiállítás

A kívülálló

Makky György: Fotók a nyolcvanas évekből I. Performanszok

Képzőművészet

Makky Györgyöt a szó szoros értelmében nem tekinthetjük művésznek, sokkal inkább dokumentátornak, hiszen pályáját/életét jórészt azzal töltötte, hogy műemlékeket fotózott vidéken vagy műtárgyakról készített reprodukciókat. A MissionArt Galéria kiállítása pedig azt mutatja meg, hogy a ma 84 éves Makky mennyire szoros kapcsolatban volt a nyolcvanas évek progresszív művészeti életé­vel is.

A performansz műfaja a hetvenes évek vége felé „ütött be” Magyarországon – a kiállítás fontos (és sokszor reprodukált) fényképei éppen Hajas Tibor Chöd című, 1979-es performanszáról készültek.

A performanszfotózás kényes műfaj: a távoli felvételeken a túl nagy látószög miatt nem érvényesülnek az apróbb finomságok, a túl közeli pedig a nézőket zavarja, a váratlan meglepetések miatt pedig kimaradhatnak fontos momentumok, vagy belecsúszhatnak nem oda való részletek is, itt is találunk olyan felvételt, amelyen más dokumentáló fotósok (például Pácser Attila) is feltűnnek.

Némely esetben Makky kamerája nem nyilvános performanszokat is felvett – ilyen Kelecsényi Csillának a Művészettörténeti Kutatóintézetben bemutatott performansza vagy Hencze Tamás azon, a kiállításának megnyitásakor nem sikerült, ezért megismételt akciója, amelyen – a fényképek alapján – felgyújtotta az egyik képét (esetleg a tűzzel „festett”), illetve szerepelnek Jovánovics György Liza Wiathruckkal sakkozó, műtermi képei is (szintén 1979-ből).

És itt el is érkeztünk a problémákhoz/hibákhoz is – amelyeket egyértelműen nem Makky, hanem a galéria ejtett. A kiállításon 2020-as, az eredeti fotókból készült nagyítások, illetve az akkoriban készült kontaktok (azaz a kis méretben előhívott pozitív képek) szerepelnek – minden kommentár nélkül. Persze nagyon érdekes, hogy a szépen felcímkézett (időpont, művész, performansz címe) kontaktsorozatból mit talált Makky (vagy a megbízó művész?) nagyításra méltónak, de végül is kinek készült a kiállítás? Jó, nyilván a reménybeli vásárlóknak (hiszen kereskedelmi galériáról beszélünk), de miért zárjuk ki a lehetséges gyűjtők köréből azokat, akik nem voltak olyan szerencsések, hogy (akár koruk miatt) megéljék az eseményeket?

A kiállításon három, az Erdély Miklós INDIGO csoportjából „kinövő” művész nyolcvanas évek elején/közepén végrehajtott performanszainak dokumentumfotója szerepel. Szirtes János esetében viszonylag könnyű a helyzet; a performanszairól készített korabeli (bár néhol azért megvágott) filmek elérhetők a neten, és maga a művész is összeállított egy leírást róluk. Ezek alapján bizton állítható, hogy a perfomanszokban a művész cselekvései mellett egyenrangú szerepet kapott a zene, illetve Szemző Tibornak a hangokból (hörgés, sikoly) „loopolt” hangmixe. És ugyanígy, a Böröcz András–Révész László László páros performanszai – amelyeket a korabeli szerző, Simon Zsuzsa a képzőművészeti akció és a kísérleti színház közé helyezett – pusztán fotók alapján csak mérsékelten adják át azt a dadaista kollázsmátrixot, amit minden egyes szereplésükkor létrehoztak (például, amikor beálltak egy gyufából készült kutyával az oltásra váró ebtulajdonosok közé – majd az erről készült filmszkeccset betették a Gyufa című, 1984-es performanszukba). Tudom, hogy a kutatás (és az információk szövegbe öntése) fáradságos dolog – de Makky fotói esetében kivételt lehetett volna tenni. Persze a kiállítást még így is megéri megnézni.

MissionArt Galéria, Bp., Falk Miksa u. 30., nyitva: március 26-ig

Figyelmébe ajánljuk

Balatonföldvári „idill”: íme az ország egyetlen strandkikötője

  • narancs.hu

Dagonya, vagy a legtisztább balatoni homok? Ökokatasztrófa, vagy gyönyörűség? Elkészült a vitorláskikötő Balatonföldvár Nyugati strandján; július, vagy ha úgy tetszik, a balatoni főszezon első hétvégéjén néztük meg, valóban ellentétes-e a „józan ésszel”, hogy strand és kikötő ugyanazon a területen létezzen.

Céltalan poroszkálás

A két fivér, Lee (Will Poulter) és Julius (Jacob Elordi) ígéretet tesznek egymásnak: miután leszereltek a koreai háborús szolgálatból, a veteránnyugdíjukból házat vesznek maguknak Kalifornia dinamikusan növekvő elővárosainak egyikében.

Autósmozi

  • - turcsányi -

Vannak a modern amerikai mitológiának Európából nézvést érthető és kevésbé érthető aktorai és momentumai. Mindet egyben testesíti meg a Magyarországon valamikor a nyolcvanas években futó Hazárd megye lordjai című, s az Egyesült Államokan 1979 és 1985 között 146 részt megérő televíziós „kalandsorozat”, amely ráadásul még legalább három mozifilmet is fialt a tengerentúli közönség legnagyobb örömére, s Európa kisebb furcsálkodására.

Húsban, szőrben

Mi maradt élő a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa programból? Nem túl hosszú a sor. A Tudásközpont és a Zsolnay Örökségkezelő Nkft. kulturális intézményei: a Zsolnay Negyed és a Kodály Központ, és a Zsolnay Negyedben az eleve kiállítótérnek épült m21 Galéria, amelynek mérete tekintélyes, minősége pedig európai színvonalú.

Rémek és rémültek

Konkrét évszám nem hangzik el az előadásban, annyi azonban igen, hogy negyven évvel vagyunk a háború után. A rendszerbontás, rendszerváltás szavak is a nyolcvanas éveket idézik. (Meg egyre inkább a jelent.)

Az igazságnak kín ez a kor

A családregény szó hallatán rendre vaskos kötetekre gondolunk, táblázatokra a nemzedékek fejben tartásához, eszünkbe juthat a Száz év magány utolsó utáni oldalán a kismillió Buendía szisztematikus elrendezése is.

Kultúrnemzet

„A nemzetgazdasági miniszter úr, Varga Mihály 900 millió forintot biztosított ennek az épületnek a felújítására – nyilván jó összeköttetésének köszönhetően. Lám, egy nemzeti kormányban még a pénzügyminiszter is úgy gondolja, hogy a kultúra nemcsak egy sor a magyar költségvetésben, hanem erőforrás, amelynek az ország sikereit köszönhetjük.”