A 16. századi német anyagot Esterházy Miklós Paulus Praun nürnbergi kereskedőtől vásárolta meg 1804-ben. Hogy ez miért lényeges? Amellett, hogy a régi képzőművészeti alkotások esetében fontos a művek provenienciája (ezért szoktak a profi hamisítók elfogadhatónak tűnő eredetmítoszokat kreálni műveikhez), még azért is, mert Praun kétségkívül hiteles forrásokra támaszkodhatott. Dürer nagyrészt Nürnbergben alkotott, ott volt műhelye és számos tanítványa, s mivel a maga idején a legnagyobb élő német művésznek tekintették (még a város nagytanácsába is bekerült, ami a művészet akkori státusát tekintve nagy szó), ott őrizték és másolták műveit.
A kiállítás anyaga, amely egyrészt megelőzi, illetve elnyújtja Dürer (1471–1528) „korát” (a legkorábbi munka 1415 körüli, a legkésőbbi pedig 1613-ban készült, ezért talán szerencsésebb lett volna más címet választani) 54 grafikát – rajzot, fa- és rézmetszetet – vonultat fel, ezek közül 12 az eredeti Dürer-mű. Ez talán kevésnek tűnik, de pont elég ahhoz, hogy a látogatók számára is világossá váljon, miért tekintették/tekintik Dürert kivételes tehetségnek.
A kiállítás egyrészt követi az időrendet, illetve az akkori művészi stílusokat – internacionális gótika, reneszánsz, manierizmus (amikor a keresztény témákat lassan felváltják az antik mitológiai feldolgozások) –, másrészt tematikai csoportokat is hozzáad, így külön szekció jut egyebek közt az önálló tájábrázolásnak, az előkészítő vagy az ún. chiaroscuro rajzoknak (ez utóbbiak olyan „fordított” művek, ahol a sötét alapra épülnek a világos színekkel plasztikussá tett kompozíciók).
A tárlat mögött komoly restaurátori és kutatómunka áll. Majdnem minden mű mellé került (néhol a korábbi értelmezéseket felülíró) szöveg, de egy idő után könnyű elveszni az apokrif keresztény iratok vagy szinte ismeretlen mitológiai témák erdejében, s az sem könnyíti meg a dolgot, hogy az ún. Dürer-követők (legalábbis bizonyos Dürer-alkotások motívumait később felhasználó művészek) messze elmaradnak Dürer művészi szintjétől. A művész szerepe érzésem szerint nincs teljesen kifejtve. A magyar felmenőkkel rendelkező mester (Ajtósi, ugye) nagyságát nem kismesterek által kellene feltétlenül kiemelni, és kicsit bővebb leírás sem ártott volna arról, hogy a sokoldalú művész (csillagtérképek rajzolása, elméleti munkák) hogyan jutott el például az Apokalipszis-sorozat látomásos, expresszív, a kor vizuális nyelvét a fametszet technikájával és a különleges ábrázolási móddal felíró művétől (1498), mondjuk, a Melankólia című (1514) rézmetszetéig. S hogyan olvasztotta össze az olaszországi utazásain megtapasztalt művészeti látásmódot a korabeli némettel, illetve tájtanulmányai (1494) mekkora lépést jelentettek a német művészet történetében (itt értelemszerűen csak későbbi, az ún. „dunai iskolához” tartozó művészek tájrajzai szerepelnek). De könnyen lehet, hogy Bodnár Szilvia kurátor bízik a nézők szemében és értékítéletében, ami becsülendő.
A Szépművészetinek az utóbbi években tapasztalt rendezéseihez képest nagyon is élvezhető a kiállítás (nincs sejtelmes fény, színvakoknak olvashatatlan felirat), és mivel válogatásról van szó, nem tárlók fölé kell görnyedni, és sokkal könnyebb elmerülni a részletekben. Innen nézve viszont érdektelen, hogy mekkora inspirációs forrás volt Dürer élethű akvarell (itt meg sem említett) Nyula (1502) – állatábrázolásai ezért kapták később a művészettörténészektől a mesterrajz elnevezést –, hiszen láthatunk egy igen csinos kecskebékát (Hans Hoffman, 1580 körül). S persze nyuszit is találhatunk. Az Ádám és Éva (1504) című rézmetszet nem csupán azért érdekes, mert összegzi Dürer aránytani kutatásait, hanem azért is, mert az Édenkertben felbukkanó állatok a négy vérmérséklet elméletére is utalnak: a jávorszarvas a melankolikus, a nyúl a szangvinikus, a macska a kolerikus, az ökör a flegmatikus alkatot jeleníti meg, de az obligát kígyón kívül megfigyelhetünk egy papagájt (?) és egy apró egeret is. Ebből is kitűnik, hogy a korszak műveiben számos, néha nehezen felfejthető utalás, például korabeli közmondás is megbújik (ez külön képtípus volt a németalföldi művészetben). Az is világossá válik, hogy bár központi szerepet kaptak igen sokáig a keresztény ikonográfia témái (lásd: Szent Anna harmadmagával), a művészeti ábrázolás az élet több aspektusát is áthatotta, ráadásul a vadászati ábrázolásairól híres Augustin Hirschvogel mókusvadászatot megjelenítő művéből azt is kiolvashatjuk, hogy akkoriban milyen eszközökkel vadásztak (számszeríjjal).
Dürer évszázadok óta szolgál inspirációs forrásként a különféle művészeti ágaknak (A lovag, a halál és az ördög például Bergmant ihlette meg), műveit ma is hosszasan lehet csodálni.
Szépművészeti Múzeum, nyitva: október 18-ig
