Így találkozik az elbocsátott rendszergazda az eltévedt falusi lánnyal

Sorköz

A több mint húsz éves C³ Kulturális és Kommunikációs Központ Alapítvány már a kezdetekkor a kilencvenes évek új médiuma, a számítógép és az internet felé forduló, annak lehetőségeit kutató, kísérletező művek inkubátorháza volt.

A kényszerű bezártság pozitív hozadékaként sorra nyílnak a virtuális kiállítások, a múzeumok hetente posztolnak a munkatársak kedvenc műveiről, videointerjúkat készítenek művészekkel, esetleg kis „színesben” posztolják egy-egy érdekesebb műtárgy történetét. Ez, azon túl, hogy mégiscsak kapcsolatban maradnak közönségükkel, azt is jelenti, hogy fokozatosan ledől az intézményeket őrző, elitista fal, mondhatni a kulturális javak demokratikus újraelosztásának szemtanúi vagyunk.

Van azonban egy olyan intézmény, a Soros Alapítvány segítségével, illetve Peternák Miklós vezetésével létrejött C³ Kulturális és Kommunikációs Központ Alapítvány, amely különböző kezdeményezések (a Freemail kifejlesztése, kiállítások szervezése, kiadványok készítése, oktatási programok és nonprofit művészeti kezdeményezések támogatása) mellett egyedülálló módon és már több mint húsz éve, 1997-től működtet egy angol és magyar nyelvű weboldalt. (A Soros Alapítvány időközben kiszállt a projektből – ez utólag nézve és a kulturális szféra mai állapotát tekintve érthető, de elsietett lépés volt.) A főoldal azóta szinte alig változott, még mindig a Beöthy Balázs által tervezett, Mengyelejev periódusos rendszerére emlékeztető formátum jelenik meg a képernyőn.

false

A nyitóoldal jó néhány kis kockája a mai napig aktív; a képzőművészeti élet eseményeit bemutató, illetve kritikákat és elméleti írásokat közlő exindex rovat mellett számunkra most a gyűjtemény és a videóarchívum (catalog.c3.hu) fontos.

A C³ ugyanis már a kezdetekkor a kilencvenes évek új médiuma, a számítógép és az internet felé forduló, annak lehetőségeit kutató, kísérletező művek inkubátorháza volt. A kilencvenes évek a számítógépes technikákat felhasználó festmények és digitális nyomatok csúcsévtizede volt, és bár sokan csak kísérletképpen „kóstoltak bele” az új nyelvbe, számos alkotó a mai napig újmédiás munkákat készít. A visszanézhető alkotások itt láthatóvá teszik, hogy az új képalkotó médium lehetőségei hogyan inspirálták a hagyományos technikákat.

Az oldalon száznál több egészen rövid videómunka és úgynevezett egész estés film is megtekinthető (köztük például Bódy Gábor alkotásai). A videómunkákhoz, hálózati művekhez, interaktív installációkhoz általában a művészek leírásai is kapcsolódnak (így nem kell a sötétben tapogatózni). Ez az archívum értelemszerűen tartalmaz olyan műveket is, amik a kilencvenes évek előtt születtek (Maurer Dóra kísérleti filmjei a hetvenes évekből), illetve múzeumi gyűjteményben is megtalálható alkotásokat. (Művész)filmek bérgyilkosról, idegen lakásokba bekéredzkedő művészről, kenyérdagasztásról, anamorfizmusról. Kereshető műre és művészre is, vagy csak simán böngészhető; a magyar videoművészet legjava itt megtalálható.

A gyűjteményrovat gazdagabb ennél, szinte ömlesztve van itt a sokféle tartalom; konferencia, szimpózium, tanulmány és interjú vagy az egyik legelső (már sajnos el nem érhető) hálózati folyóirat, az Éjjeli Őrjárat (1997), és a címek alapján nehéz is kikövetkeztetni, hogy melyik mögött rejtőzködnek konkrét művek. De például a Zsebtévé (1988) az, amit ígér: tíz rövid, pár perces történetet tartalmaz, amelyek „a real video minden előnyét és hátrányát kihasználva a személyes és a személytelen, a nyilvános és a privát, a régi és az új, a kicsi és a nagy között oszcillálnak”.

A korai munkákra egyébként jellemző a korszak mai szemmel már túl egyszerű, lecsupaszított technikája, illetve hogy magára a médiumra reflektálnak, például az Agatha feltűnik című munka (Olia Lialina, 1997) „egy elbocsátott rendszergazda és Agatha, az eltévedt falusi lány találkozását mutatja be. A rendszergazda felfedi egy új közlekedési eszköz – az internet számtalan lehetőségét, felülmúlva a tér-idő határait. Agatha globális hypertext utazásának apropóján az alkotó az internet non-lineáris és decentralizált szerkezetét vizsgálja”.

Van (talán még ma is bárki által fotókkal bővíthető) térkép a budapesti foghíjtelkekről (2002-es állapot), egy Cryptogram-projekt, amellyel bármilyen „digitális üzenet virtuális szoborrá kódolható” (Szegedy-Maszák Zoltán), illetve számtalan munka, ami már nem megtekinthető…

(Nyitóképünkön a Bódy Gáborról készült fotó, akinek munkásságáról szintén sok mindent találnak az érdeklődők az oldalon. Bódy egybegyűjött írásainak második kötete nemrég jelent meg, erről itt számoltunk be.)

Titkok kezdték körüllengeni, olyan titkok, amelyeket már soha nem fejt meg senki

Megjelent Bódy Gábor egybegyűjött írásainak második kötete. 14 évvel az első után. Szokatlan közjáték előzte meg Bódy Gábor filmjének premierjét 1984-ben a filmszemlén. A műsorvezető arra kérte a nézőket, hogy szorítsanak helyet Bódy közönségének is. Ne gondoljon senki valamiféle sleppre, netán rajongókra. Ez a „közönség" Budapest legmenőbb alakjait jelentette: írókat, képzőművészeket, zenészeket, „mindenkit, aki számít".

Figyelmébe ajánljuk

Lefotózta a Kígyó-sziget egyik védőjét, aki visszaszólt az oroszoknak

Emeric Lhuisset fotográfus fényképein valódi harctereket és igazi katonákat látunk, még akkor is, ha a kompozíció klasszikus festményeket idéz. Mi a viszonya valóságnak és beállításnak, hogyan nyerhetik vissza hangjukat a történelem tényleges főszereplői, és hogyan sikerült lefotózni a Kígyó-sziget védőjét, aki rádión szólt be az orosz hadihajónak? Budapesti kiállítása apropóján beszélgettünk.