A borsodi hadi csíny
„Büszkeségre okot adó diadalaink is voltak. Ilyen például Miskolc, abban a városban ugyanis nekünk nyerni egy hadikos hadi csíny, majdnem olyan nehéz bevenni, mint Berlint” – fogalmazott Orbán Viktor a választások után.
„Büszkeségre okot adó diadalaink is voltak. Ilyen például Miskolc, abban a városban ugyanis nekünk nyerni egy hadikos hadi csíny, majdnem olyan nehéz bevenni, mint Berlint” – fogalmazott Orbán Viktor a választások után.
Harmadik éve, hogy a Budapest Bike Maffia csapata hajléktalanszállókra viszi a nyár hangulatát. A „Nekünk a Balaton”-projekt részeként idén a foci Eb német-magyar meccsét szurkolták végig a Madridi úti Vöröskereszt szálló lakóival. Volt szotyi, csocsó- és dekázó verseny, hot dog, góltotó, tombola. És ásványvíz. Ahogy kell.
Dokumentumfilmnek írják, de a rendező, Krámli András nem dokufilmes.
Míg sokáig semmibe vették, a Magyar Péter debreceni tüntetésén elmondott beszéde után támadást indított a helyi Fidesz és a kormánymédia Kozma Éva, a CATL épülő akkugyára ellen tiltakozó Miakö Egyesület elnöke ellen. A szervezet tagjai jelenleg is perben állnak a gyárral, csakhogy az eljárás "nyúlik mint a rétestészta". Helyzetjelentés a CATL háza tájáról.
Mit gondolnak róla, elhiszik-e, amit mond, kitart-e a lelkesedés 2026-ig, és egyáltalán: miért vannak most ennyien az utcán? Magyar Péter és a TISZA Párt debreceni tüntetésének résztvevőit kérdeztük.
A 60-as, 70-es évek izgalmas világába repít a Velünk élő Pop Art című plakátkiállítás, amely ennek a korszaknak a hazai nagyjait vonultatja föl. Kemény György és Bakos István munkáit s az alkalmazott grafika további feledhetetlen darabjait április 25-étől nézhetjük meg a Marczibányi Téri Művelődési Központban.