Magyar Narancs: Carl Jung jóslata szerint a 21. században a háborúknál és járványoknál is nagyobb gondot okoznak majd az emberi psziché zavarai. Hogyan látja, milyen mentális állapotban van a magyar társadalom?
Cserép Edina: A borzasztóan felgyorsult világ, a hatalmas követelmények, és az, hogy nincs időnk megnyugodni, nincs időnk töltődni, folyamatos teljesítménykényszerben, stresszben tart bennünket. Márpedig a nyugalom és a pihenőidők nélküli lét egy idő után tarthatatlan lesz. Mindenkinek megvan a maximális terhelhetősége. Az elmúlt tíz-tizenöt évben klasszikus deszenzitizációs folyamat zajlik: az emberek először csak egy kis problémát kapnak a nyakukba, majd megint egy kicsit és megint egy kicsit… Nem hirtelen jön egy komolyabb nehézség, amin kiakad az ember, hanem fokozatosan kapjuk a terhelést, és így szép lassan beletanulunk abba, hogy ne verje ki a biztosítékot egy-egy probléma.
Ám a gondokat csak egy darabig tudjuk elpakolni „a fülünk mögé, a kispolcra”, az a polc egyszer csak megtelik, és elkezdenek lepotyogni róla a dolgok – ekkor szoktak jelentkezni a tünetek. Lehetnek ezek pszichés jellegűek, de sokan a testükkel panaszkodnak. Ha nem veszek tudomást a kimerültségemről, akkor a test elkezd tüneteket produkálni, ezzel vesz rá arra, hogy igenis foglalkozzak vele. Sok nehéz élethelyzetben érezhetjük úgy, hogy abba nincs beleszólásunk: ki vagyunk szolgáltatva a munkáltatónak, egy rokonnak vagy egy házasságnak, amit már csak a hitel tart össze. A mindezekkel járó folyamatos stressz nem csak a daganatos betegségek kockázatát és a fertőzéseknek való kitettséget növeli, de kimeríti a lelkierőnket is. Kifut az életenergiánk, hangulati problémáink lesznek, s ha ez tartósan fennáll, végül depressziósak leszünk.
A pszichés zavarok világszerte egyre gyakoribbá válnak, Jung mellett a WHO előrejelzése szerint is 2050-re a legnagyobb problémát fogják jelenteni a kardiovaszkuláris és a tumoros betegségek mellett. Ebben Magyarország sem kivétel, sőt európai összevetésben az átlagosnál rosszabb a magyar társadalom lelkiállapota. Nyilván van mindennek egy anyagi vetülete, de ez hozzáállás kérdése is, márpedig ebben mi magyarok elég gyengén állunk. Ha van munkánk, akkor a munkahelyi nehézségek jelentkeznek, sokat dolgozunk kevés pénzért, több állásban, közben felelősek vagyunk a családunkért, gyerekeinkért, szüleinkért. Vagy ha nincs munkánk, akkor a munkahelykereséssel szenvedünk.
Tehát iszonyat teher van rajtunk, és amit elfelejtünk: a mérleg másik serpenyőjébe is tölteni. Az élet dob elénk jót is, rosszat is, és az utóbbiban hajlamosak vagyunk elmerülni, míg ha valami jó dolog történik velünk, elfogadjuk, majd lépünk is tovább. Nem hagyunk időt magunknak örülni. Nem gondolunk bele, hogy amikor magunkra fordítunk időt, energiát, azért, hogy jobban érezzük magunkat, az egy befektetés. Mert több erőnk lesz, kiegyensúlyozottabbak leszünk, jobban fogjuk tűrni a nehézségeket, türelmesebbek leszünk a környezetünkkel. Sokszor azt hallom, hogy „arra nincs idő, nincs pénz”. A magyar ember lelkiismereti kérdést csinál ebből, azt mondja, „nem tehetem meg”. Pedig semmiből sem tart felülni egy buszra, kimenni a zöldbe, egyedül vagy a párunkkal, leülni egy fa alá – és ha már tíz percet csendben tudunk lenni, az nagy áldás.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
