Interjú

Örülni is kellene

Cserép Edina pszichiáter, pszichoterapeuta

Lélek

A folyamatos stressz kimeríti a lelkierőnket, és nem gondolunk bele, hogy amikor magunkra fordítunk időt, azért, hogy jobban érezzük magunkat, az egy befektetés. A depresszió okairól, következményeiről és a lehetséges kezelési módokról beszélgettünk.

Magyar Narancs: Carl Jung jóslata szerint a 21. században a háborúknál és járványoknál is nagyobb gondot okoznak majd az emberi psziché zavarai. Hogyan látja, milyen mentális állapotban van a magyar társadalom?

Cserép Edina: A borzasztóan felgyorsult világ, a hatalmas követelmények, és az, hogy nincs időnk megnyugodni, nincs időnk töltődni, folyamatos teljesítménykényszerben, stresszben tart bennünket. Márpedig a nyugalom és a pihenőidők nélküli lét egy idő után tarthatatlan lesz. Mindenkinek megvan a maximális terhelhetősége. Az elmúlt tíz-tizenöt évben klasszikus deszenzitizációs folyamat zajlik: az emberek először csak egy kis problémát kapnak a nyakukba, majd megint egy kicsit és megint egy kicsit… Nem hirtelen jön egy komolyabb nehézség, amin kiakad az ember, hanem fokozatosan kapjuk a terhelést, és így szép lassan beletanulunk abba, hogy ne verje ki a biztosítékot egy-egy probléma.

Ám a gondokat csak egy darabig tudjuk elpakolni „a fülünk mögé, a kispolcra”, az a polc egyszer csak megtelik, és elkezdenek lepotyogni róla a dolgok – ekkor szoktak jelentkezni a tünetek. Lehetnek ezek pszichés jellegűek, de sokan a testükkel panaszkodnak. Ha nem veszek tudomást a kimerültségemről, akkor a test elkezd tüneteket produkálni, ezzel vesz rá arra, hogy igenis foglalkozzak vele. Sok nehéz élethelyzetben érezhetjük úgy, hogy abba nincs beleszólásunk: ki vagyunk szolgáltatva a munkáltatónak, egy rokonnak vagy egy házasságnak, amit már csak a hitel tart össze. A mindezekkel járó folyamatos stressz nem csak a daganatos betegségek kockázatát és a fertőzéseknek való kitettséget növeli, de kimeríti a lelkierőnket is. Kifut az életenergiánk, hangulati problémáink lesznek, s ha ez tartósan fennáll, végül depressziósak leszünk.

A pszichés zavarok világszerte egyre gyakoribbá válnak, Jung mellett a WHO előrejelzése szerint is 2050-re a legnagyobb problémát fogják jelenteni a kardiovaszkuláris és a tumoros betegségek mellett. Ebben Magyarország sem kivétel, sőt európai összevetésben az átlagosnál rosszabb a magyar társadalom lelkiállapota. Nyilván van mindennek egy anyagi vetülete, de ez hozzáállás kérdése is, márpedig ebben mi magyarok elég gyengén állunk. Ha van munkánk, akkor a munkahelyi nehézségek jelentkeznek, sokat dolgozunk kevés pénzért, több állásban, közben felelősek vagyunk a családunkért, gyerekeinkért, szüleinkért. Vagy ha nincs munkánk, akkor a munkahelykereséssel szenvedünk.

Tehát iszonyat teher van rajtunk, és amit elfelejtünk: a mérleg másik serpenyőjébe is tölteni. Az élet dob elénk jót is, rosszat is, és az utóbbiban hajlamosak vagyunk elmerülni, míg ha valami jó dolog történik velünk, elfogadjuk, majd lépünk is tovább. Nem hagyunk időt magunknak örülni. Nem gondolunk bele, hogy amikor magunkra fordítunk időt, energiát, azért, hogy jobban érezzük magunkat, az egy befektetés. Mert több erőnk lesz, kiegyensúlyozottabbak leszünk, jobban fogjuk tűrni a nehézségeket, türelmesebbek leszünk a környezetünkkel. Sokszor azt hallom, hogy „arra nincs idő, nincs pénz”. A magyar ember lelkiismereti kérdést csinál ebből, azt mondja, „nem tehetem meg”. Pedig semmiből sem tart felülni egy buszra, kimenni a zöldbe, egyedül vagy a párunkkal, leülni egy fa alá – és ha már tíz percet csendben tudunk lenni, az nagy áldás.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.

Nincs bocsánat

Az előadás Balássy Fanni azonos című kötetéből készült. A prózatöredékekből összeálló, műfajilag nehezen besorolható könyv a 2020-as években felnőtté váló fiatalok életkezdési pánikhelyzetéről ad meglehetősen borús képet.

Az individuum luxusa

  • Balogh Magdolna

Igazi szenzációnak ígérkezett ez a láger­napló, hiszen a mű 1978-ban csak erősen megcsonkítva jelenhetett meg a szerző magán­kiadásában, többszöri kiadói elutasítás és a publikálás jogáért folytatott 12 évnyi küzdelem után. 

Nem pontosan ugyanaz a szem

Ötvenhét turistabusz áll a parkolóban. A sofőrök dohányoznak, beszélgetnek, múlatják az időt, míg várnak az utasaikra. Akik nagyjából másfél óra alatt végeznek; előbb Auschwitz 1-et járják körbe, aztán jön Birkenau, oda át kell vinni őket, mert az cirka 3 kilométerrel távolabb van, ott aztán újabb egy-másfél órát eltöltenek majd.

Dőlve halnak

Lóhalálában terjesztették be és fogadták el egy salátatörvénybe csomagolva a védett erdők könnyebb letarolását lehetővé tevő módosításokat a kormánypárti képviselők. Az erdőkért aggódó szakemberek is csak találgatnak, kinek sürgős a várható erdőirtás.