„Ez mindannyiunk válogatottja, a hajléktalan embereké is” – FOTÓK

Belpol

Harmadik éve, hogy a Budapest Bike Maffia csapata hajléktalanszállókra viszi a nyár hangulatát. A „Nekünk a Balaton”-projekt részeként idén a foci Eb német-magyar meccsét szurkolták végig a Madridi úti Vöröskereszt szálló lakóival. Volt szotyi, csocsó- és dekázó verseny, hot dog, góltotó, tombola. És ásványvíz. Ahogy kell.

A nyár a Budapest Bike Maffia (BBM) életében viszonylag üres időszak volt, ezért találták ki 2022-ben a "Nekünk a Balaton"-projektet, melynek részeként július-augusztusban néhány családot elvisznek a Balatonhoz. Rászoruló gyerekek közül sokan eljutnak nyaralni, viszont családok egyben nagyritkán. Anya, apa, gyerekek együtt lehetnek, teljes ellátást kapnak – ez nagy közös élmény nekik. Akik pedig nem mehetnek el a tóhoz, azokhoz elviszik annak hangulatát: becsempészik kicsit a hajléktalanszállókra, lángossal, fagyival, üdítővel, filmvetítéssel, zenés-táncos mulatsággal.  

"Idén a balatoni hangulathoz hozzátettük még a közös focinézés élményét, amihez igazából csak egy ledfal kellett" – meséli Kis Kata, a BBM kommunikációs koordinátora, honnan jött a "Nekünk az EB" ötlete, s hogyan került az óriás kivetítő a Vöröskereszt hajléktalanszállójának udvarára.

Mint minden jóravaló magyar ember, szerdán mi is a Németország-Magyarország meccset néztük a Madridi úton. Hogy "nekünk az EB" milyen volt ezen a forró nyári délután, képekben mondjuk el.

  
Csocsó, dekázás, góltotó és tombola színesíti az Eb-t. Mindehhez pedig voltak kupák, valamint a Bike Maffia és a Vöröskereszt által közösen összeállított ajándékcsomagok
 
Fotók: A szerző felvételei
 

 
"És mi lett volna, ha nincs gipszben a kezem?!" – Balázs és Imi, a csocsóverseny győztes párosa. Többet róluk most nem tudtunk meg, mert kezdődött a mérkőzés
 

 
A Magyar Vöröskereszt Budapest Fővárosi Szervezetének hajléktalanszállója a Madridi úton a budapesti ellátórendszeren belül egy nagy intézménynek számít
 

Ez egy komplex intézmény, nem csak hajléktalanszálló, hanem összesen öt különböző ellátási formát működtet, amelynek keretében naponta 300 embernek nyújtanak ellátást – tudjuk meg Kiss Lászlótól, a Madridi úti szálló vezetőjétől. 

Az egyik ellátási forma az utcai gondozó szolgálat. Budapest ellátási körzetekre van osztva, amelynek a működését a Menhely Alapítvány diszpécserszolgálata fogja össze. "Ha a lakosság, vagy a hivatalos hatóságok valamelyike az utcán ellátatlan hajléktalan ember lát, az alapítvány diszpécserszolgálatát tudja hívni, amelyik a területileg illetékes utcai gondozó szolgálatot kiküldi. A szakemberek ilyenkor…"

Gólhelyzet!

„Tehát a szakemberek ilyenkor kimennek és megpróbálják az illetőt bevonni az ellátásba. Van, hogy csak egy teát, vagy egy takarót tudnak adni, vagy mentőt hívnak, de a fő feladatuk, hogy úgymond »begondozzák« az utcán élőket az intézményi ellátási formákba” – fogalmaz Kiss László.

A Budapest Bike Maffiával 2017 óta vannak közös projektjei a Vöröskeresztnek. Az egyesület kereste meg őket azzal, hogy közösségi kertet hoznának létre a szállón belül. A BBM hozta a palántákat és kezdetben az önkénteseik gondozták a növényeket, majd a munkába bevonták a szálló lakóit is. 

 A Bike Maffia missziója

Alaptevékenységük a marginális csoportok, rászoruló gyerekek, felnőttek, családok és szociális intézmények támogatása 2011 óta. Az azonnali segítségnyújtást követelő krízishelyzetek és az év közbeni folyamatos adományozás is a vállalásaik közé tartozik. Fontos, hogy a tárgyi vagy ételadományok mellett a szociális ellátásban élőket olyan élményekkel gazdagítsák, amit az intézményi rendszer nem tud megteremteni. Legyen az egy többfogásos éttermi vacsora egy anyaotthonban, balatoni nyaralást idéző élménynap hajléktalan embereknek, vagy a szállók melletti területek zöldítése, kertek kialakítása.

Programjaikon keresztül sokféle módon közelítenek a hajléktalanság és az előítéletesség problémájához, mely sok esetben túlmutatnak az elsődleges segítségnyújtáson. Akcióik a figyelemfelkeltést és a szemléletváltást szolgálják: céges csapatépítőik és iskolai programjaik az érzékenyítést, a közösségépítést és az önkéntesség népszerűsítését célozzák, az ételmentő projektjük pedig a pazarlásra, a környezettudatosság fontosságára hívja fel a figyelmet.

A BBB víziója egy olyan elfogadó, felelősségvállaló társadalom, amelynek szereplői fenntartható módon cselekszenek a rászorulók méltó életkörülményeiért.

 

 
Ki nyer ma?

Az utóbbi években már nemcsak a téli hideg, hanem a nyári kánikula is nehezíti az utcán élő emberek életét,

így a segítő szolgálatoknak ezekben a hónapokban is különösen figyelniük kell rájuk. A szállókon ilyenkor általában nagy a meleg, ezért inkább az utcán maradnak a hajléktalanok. "Extrém sokan vannak kint."

 
Két maffiatag, a "Nekünk a Balaton"-projekt szervezői és örökös résztvevői: Kis Kata kommunikációs koordinátor és Jankó Melinda projektvezető
 

A "Nekünk a Balaton" rendezvényeihez a BBM csapata igyekszik olyan helyszíneket találni, ahol van kert, fákkal.

Az egyik ilyen program idén is egy női szállón, a másik egy gyerekotthonban, a harmadik pedig egy vegyes szállón lesz. 

"Gyerekotthonban azért kaptunk már beszólásokat is a srácoktól" – meséli Jankó Melinda, a BBM projektvezetője. "A kisebbek örültek nekünk, de a kamaszok eleinte csak fanyalogtak. Kérdeztem tőlük: fiúk, kértek dinnyét? Megfőtt a kukorica is! Mire azt felelték: azt nem kérünk, de egy jobb életet, azt tud adni?"

 
Tibor (jobbra) fiatalabb korában maga is futbalozott egy vidéki másodosztályú csapatban. "Jó lenne győznünk, de nem hiszem, hogy fogunk. Döntetlent, vagy német győzelmet fogok tippelni a totón. Erőnlétileg jobbak a németek." Tibor egy éve él a szállón. "Nős voltam, elváltam..." 
 

Tibortól balra Laci, akiről a csocsóbajnok Balázs csak annyit mondott:

ő egy ilyen... szent. Szent László. Segített, hogy az utcáról ide bejöjjek, és abban is, hogy ne menjek vissza. Bár az inkább már rajtam múlik."

"Laci valamikor itt lakó volt, majd felvettük takarítónak, aztán ügyeletes lett, és most teljes értékű tagja a munkahelyi közösségünknek. Nagyon következetes munkát végez” – meséli róla  Kiss László intézményvezető. "Na! Elment a kép!”

 
Zászlóosztás
 

 
"Nekünk az EB..."
 

 
Az utcán élő embereknek a szotyizás, tökmagozás sem mindig egyszerű... Középen Kiss László, a Vöröskereszt Madridi úti hajléktalanszállójának vezetője, körülötte a BBM és a Vöröskereszt önkéntesei
 

 
József már ötödik éve lakik a szállón. "Anyám meghalt, és a lakásból ki kellett költözni. Nem a miénk volt. Egy darabig kint voltam az utcán, aztán bejöttem. Előnyugdíjaztak, néha vállalok alkalmi munkákat, ezekből elvagyok." 
 

 
A dekázó bajnokság abszolút győztese: Krisztán, 108-cal 
 

 
Tombolán egyenlőek az esélyek
 

"Sokan vannak, akik a munkájukat nem annyira szeretik, és csinálnának valami olyasmit, aminek a nap végén van kézzelfogható eredménye, értelme. 

Egy irodában csak az e-mailek meg a számok... viszont, ha szendvicseket készítünk és azokat kivisszük az utcán élőknek, akkor tudjuk, hogy az az ember aznap jóllakott.

Ezért is lehet, hogy egyre többen csatlakoznak a BBM önkéntes csapatához" – véli Jankó Melinda.

 
Készült egy rövid videó, amelyben magyar sportolók köszöntik a szálló lakóit és jó szurkolást kívánnak nekik
 

 
Láttunk már ennél izgalmasabbat is, de akkor is a mieink
 

Szeretik a lakók a BBM programjait? – kérdezzük Kiss László intézményvezetőt. 

Ők is, mint bárki más, szeretik megélni, hogy szurkolhatnak a csapatuknak.

Látod, nincs házirendsértés, együtt nézik a meccset a munkatársaimmal, a BBM csapatával, a kivetítőt hozó fiúkkal – teljesen olyan, mintha egy kerthelyiségben ülnénk. És ez a magyar válogatott! Nem a felső tízezer válogatottja, hanem mindannyiunké, a hajléktalan embereké is."

 
Dohányzásra kijelölt hely
 

Az országban 500, ezen belül Budapesten 89 férőhely áll rendelkezésre az idős, ápolási-gondozási szükséglettel rendelkező hajléktalan emberek számára. Ebből a Madridi úti szállón 19 férőhely van, amely tavaly óta működik. "Borzasztó nagy szükség van rá a hajléktalanok körében. Sokan vannak és nagyon kevés az intézmény. Mi kerekesszékkel is fel tudunk venni lakókat. A gondozás mellett napi ötszöri étkezést biztosítunk." Ez az intézményi forma az idősotthonokra hasonlít, azzal a különbséggel, hogy itt nagyon alacsony – 57 ezer forint – a térítési díj.

 
Voltak, akik munkából érkeztek a meccsre
 

 
A BBM tagjai együttműködtek olyan céggel is, amelynek a munkatársai azzal kezdték, hogy eljöttek egy hajléktalan szálló kertjébe főzni a lakóknak. "Ez már rögtön egy komoly érzékenyítési szint."
 

Kis start up vállalkozások, de nagy múltú nemzetközi cégek is nagyon érdeklődőek. Ők azt vallják, hogy

jótékonyságból nemcsak a pénz szeretnék adni, hanem az élményt is az embereknek.

És van, mikor a felső vezetőiket küldik részt venni olyan csapatépítésen, ahol megtapasztalhatják, milyen rászorulóknak segíteni. "Hogy kiderüljön a vezetőkről: amellett, hogy van egy szuper menedzser képesítésük, az együttérzés megjelenik-e bennük embertársaik iránt."

 
Az átmeneti szállón 197 férfit tudnak fogadni
 

A legalapvetőbb ellátási forma a Madridi úton a „fapad” (nem sörpad!), azaz az éjjeli menedékhely, amely este fél 6-tól reggel 8-ig vehető igénybe. Ez a hely mindenki számára nyitva áll, ide bármilyen állapotban meg lehet érkezni: mosdatlanul, ittasan, vagy egyéb függőség hatása alatt akár. Aki ide jön, lefürödhet, moshat, kap egy egyszerű ágyat, egy meleg egytál vacsorát, és másnap reggelig maradhat. Itt 36 férfit tudnak fogadni.

A nappali melegedő – ahová mehetnek nők és férfiak is – szintén szociális alapellátás, ahol a hajlék nélküli embereknek segítenek a szociális ügyintézésben, illetve tisztálkodni, mosni tudnak, kapnak egy szerény reggelit, amihez mindig jár valami zöldség is, illetve nyáron hideg limonádé, télen meleg tea. "Itt hozzájuthatnak az alapellátáshoz, és közösségben lehetnek, nem kint, közterületen."

Az ötödik, már magasabb szintű ellátási forma a Madridi úton az átmeneti szállás. A lakók maximum 1+1 évig élhetnek a szállón, "akkor ki kell költözniük, de ha szükséges, 30 nap után visszafogadjuk őket. A jogi szabályozás miatt ezt így tudjuk megoldani."

 
Hot doggal nem nagyon lehet mellélőni
 

"Azt tapasztalom, hogy a cégeknek egyre inkább fontos, hogy milyen képet látnak róluk a dolgozók – nemcsak a jelenlegiek, hanem a jövőbeliek is. 

Mert nemcsak azt nézi ma már egy álláskereső, hogy a közösségi oldalakon milyen szép az a munkahely, hanem azt is, hogy az adott céget érdekli-e a pénzkereseten túl valami más is"

– fogalmaz Jankó Melinda. Mert ha jótékonysággal is foglalkozik egy munkaadó, akkor az nyilván meghatározza azt is, hogy a saját munkatársaihoz hogyan viszonyul.

"Ma már vannak cégek, ahol egy, vagy akár több munkatárs is, kimondottan azzal foglalkozik, hogy például csapatépítő tréningek keretében önkéntes munkát vállaljanak a dolgozók, vagy egyéb jótékony eseményeket szerveznek. És a büdzséjükből erre elkülönített keret áll rendelkezésre. Ezek a cégek gyakran megversenyeztetnek több, hozzánk hasonló egyesületet is, de van, hogy mondjuk mi egy egyhetes programsorozatnak az egyik állomása vagyunk."

 
Egy cég azzal kereste meg a Bike Maffiát, hogy megtudja, ötszáz szendvicsnek mi a bevásárlólistája. Mert hogy a cégnek nem volt pénze, viszont a munkatársak szerették volna összeadni a bevásárláshoz szükséges összeget
 

 
"Köszönjük a normális viselkedést!" – búcsúzott Kiss László, a szálló vezetője a meccs végén
 

Van olyan cég, amelyik már többször volt a BBM-ben csapatépítésen, és van, ahová havonta ők járnak ki az irodába. "Egészen kicsi, hazai IT cégek is megkeresnek minket, ahol az alapítók imádnak sportolni, vagy konkrétan biciklizni, így jutottak el hozzánk" – meséli Jankó Melinda.

Aki szeretne hozzájárulni az utcán élő emberek nyári élményeihez, kuponok vásárlásával megteheti a BBM honlapján.

"Támogathatnak minket akár egy lángos vagy egy hotdog összegével is. Mindig kiírjuk, hogy adott összegből kijön például egy négyfős család részére sajtos-tejfölös lángos.

Egy cég idén »örökbe fogadott« egy komplett szállós bulit, vagyis annak teljes költségét állja.

Sőt, a munkatársakat is bevonják, kiküldtek nekik egy kérdőívet, hogy írják meg, nekik mit jelent a Balaton, és bármi legyen az, étel, ital, strandfelszerelés, akkor annak költségét előteremtik, mi pedig beépítjük a programba."

 
Egyszer minden véget ér...
 

 
De tényleg.

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódás és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Figyelmébe ajánljuk