Miskolc fideszes bevétele

A borsodi hadi csíny

Belpol

„Büszkeségre okot adó diadalaink is voltak. Ilyen például Miskolc, abban a városban ugyanis nekünk nyerni egy hadikos hadi csíny, majdnem olyan nehéz bevenni, mint Berlint” – fogalmazott Orbán Viktor a választások után.

 

Csakhogy Miskolcon valójában nem annyira a Fidesz nyert, hanem inkább az ellenzék vesztett. 2019-ben magabiztos győzelmet aratott az egykori gimnáziumi igazgató, Veres Pál mögé beállt ellenzék, de a Covid-járvány utáni elvonások turbulens időszaka csúnyán megtépázta az összefogás csapatát. Miközben a Demokratikus Koalíció (DK) országosan a legerősebb ellenzéki párt lett, a helyi, Verest támogató „törmelék pártok” hatékonyan bebetonozták magukat a különböző pozíciókba, a DK azon igyekezete pedig, hogy emberei döntési helyzetbe kerüljenek, kudarcba fulladt. Ekkortájt kezdődtek a belharcok, és Veres Pál hosszas tépelődés után arra jutott, hogy az újrázásra nincs se ereje, se esélye, ezért az utolsó pillanatban a lovak közé dobta a gyeplőt.

Az előzetes közvélemény-kutatások ekkor még azt mutatták, hogy nem reménytelen a baloldal helyzete Miskolcon. A legrosszabb forgatókönyv szerint is, ha a Fidesz adta volna a polgármestert, a közgyűlésben kisebbségben marad a kormánypárt. Ám ami ezek után történt, az minden bizonnyal azzal vonul be a magyar politikatörténetbe: a politikusok, akik még magukkal is kiszúrtak.

A „csínytevők”

Egy nappal Veres Pál visszalépése után egy helyben láthatatlan civil szervezet (Padtársak), a Miskolciak SZIVE Egyesület, a teljesen zilált állapotban lévő helyi Jobbik és a Momentum támogatásával Varga Andrea alpolgármester bejelentette: elindul a polgármesteri címért. Információink szerint nekik már korábban is voltak vitáik Veres polgármesterrel.

Varga Andrea nyilatkozata után ellenzéki oldalon még csak a kevéssé ismert DK-s Hegedűs Andrea neve merült fel mint konkurencia. Varga tényleges színre lépése után nem sokkal aztán a DK egy ütőképesebbnek tűnő polgármesterjelöltet nevezett meg Barkai László gyerekorvos személyében. A DK mellett támogatta a jelöltet az MSZP, a Párbeszéd és az LMP is.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.