A Budapest Galéria Lajos utcai kiállítótermében, kezdeném, de teljesen felesleges már így indítanom, hiszen a Budapest Galériának már régóta nincs olyan kiállítótere, ami miatt külön hivatkozni kellene az óbudai egységre. Egyre szűkülnek a kortárs művészet számára dedikált terek: 2019-ben az Új Budapest Galéria is bezárt a Bálnában…
A világ sosem volt túl biztonságos hely, ám napjainkban annyi krízishelyzet adódik, hogy a művészet is a gondozás, a gondoskodás fogalma és gyakorlata felé fordult.
A vadon sem a régi már, invazív fajok uralják érintetlennek tűnő erdeinket. Ez a szomorú tény nem ordít a falakról, inkább úgy bújik meg az esztétikusan prezentált képek között, mint magában az erdőben, amikor gépen szállunk fölé. Érdekes felületek egymásutánja, térkép e táj vagy közeli részlet? Olykor nehéz eldönteni.
A grafikusként végzett festő, szobrász, performance-művész életművéből ezúttal analóg fotókat láthatunk. Drozdik már jó ideje tudatosan építi karrierjét, és jelöli ki azokat az elméleti referenciapontokat, amelyek mentén munkássága értelmezhetővé válik.
Korábban a brit korona fennhatósága alá tartozó, majd a 20. század végén kínai szuverenitás alá került Hongkongról rendszeresen hallottunk híreket 2019-ben. Bár az ott élők a váltáskor ígéretet kaptak rá, hogy addigi jogaikat továbbra is biztosítják, s a követő két évtized egyáltalán nem volt konfliktusmentes, azért mindig sikerült békés eszközökkel visszaverni a szabadságjogokat érő támadásokat.
A 20. század alkotói gyakran keresték a fotózás valódi helyét a művészetek között. Moholy-Nagy és kortársai, az avantgárd fotográfia képviselői a festészetet utánzó fotóhasználattal szemben, a médium sajátos formanyelvének kidolgozására törekedve önálló kifejezésmódot fejlesztettek ki, amely képes a valóságot sajátos nézőpontok mentén rögzíteni.
A spanyol származású képzőművész a személyes tapasztalatait előbb rögeszmékké duzzasztja, majd abszurd alkotások formájában tárja a közönség elé. Művei tetszetősek: fekete-fehér képek aranybetűs Queen-idézetekkel, táncoló rohamrendőrök barokk bálteremben, gondosan kivágott bankjegyeken feltűnő ismerős és ismeretlen arcok.
Parr akkor kezdett igazán ismertté válni Magyarországon, amikor ide is betörtek a digitális fényképezőgépek.
Az idei Fotóhónapról néhány hete még alig volt elérhető információ. A kivételt épp a kiemelt eseményről, a kanadai Margaret Watkins kiállításáról szóló hír jelentette.
A kiállítótérbe lépve rögtön egy nagyobb kép hívja fel magára a figyelmet, amely mintha egy kék bolygót és a gyűrűjét ábrázolná. De ki hallott már olyan égitestről, amely a háttérbe tolja a gyűrűrendszerét?
Érdemes a nyakunkat is bemelegíteni, mielőtt megnézzük a világ egyik legismertebb kortárs fotográfusának kiállítását: a térbe lépve ugyanis a képek rendkívüli sokfélesége és összevisszasága fogad. Még a radiátoron és a plafonon is. Portrék, intim pillanatok keverednek embertömegeket ábrázoló, tüntetéseken készült fotókkal, lényegtelen, apró részletek a világűr távlataival.
Erdei Krisztina írása Lázár Dóri: Fejfák/Fafejek című kiállításáról.
