Kiállítás

Néz a pénz

Carlos Aires: Cry Me a River  

  • Erdei Krisztina
  • 2022. május 11.

Kritika

A spanyol származású képzőművész a személyes tapasztalatait előbb rögeszmékké duzzasztja, majd abszurd alkotások formájában tárja a közönség elé. Művei tetszetősek: fekete-fehér képek aranybetűs Queen-idézetekkel, táncoló rohamrendőrök barokk bálteremben, gondosan kivágott bankjegyeken feltűnő ismerős és ismeretlen arcok.

Könnyű kapcsolatba lépni felvetéseivel, mert szinte mindenkiben felidéződnek a slágerek, felismerjük a közszereplők, politikusok arcát. Tudjuk, hogy kik néznek vissza ránk, mégis zavarban vagyunk a tekintetek tüzében, hiszen kiüresedett ikonjaink különös kontextusban térnek vissza, és e szépen kidolgozott alkotások nem hagyják, hogy boldogan, a régi, megszokott fénytörésben lássuk őket. A Budapest FotóFesztivál keretei között megrendezett kiállítás egy tömegkulturális és történelmi ismereteinkre egyaránt építő, különböző technikákat ötvöző, nagyon izgalmas alkotót mutat be.

Carlos Aires a Granadában szerzett képzőművészeti diplomája után Hollandiában, Belgiumban és New Yorkban is tanult, és nemzetközi tapasztalatait könnyedén beépítette a munkáiba. Egy spanyol újság archívumából válogatott képek után egy pillanatra összekapcsolódik az arctalan hajléktalan története Erzsébet királynőével. Ilyen és ehhez hasonló antagonisztikus világokat nyit meg a kiállítás, ahol katasztrófa, ünnepség, erőszak, vágy, szenvedély, szenvedés, halál egymás mellett léteznek. De rögtön be is ugrik egy jól ismert sláger. Táncoljunk vagy merüljünk el a globális kapitalizmusnak köszönhető egyenlőtlenség problémáiban? I want to break free, olvassuk a brit királynő portréján, de honnan is szabaduljunk, mikor annyi kötelék béklyóz?! Egy másik képen Obamáék járják, majd egy fallal odébb két felismerhetetlen rohamrendőr táncol boldogan. Mozdulataikat kevéssé zavarják meg a Disaster című sorozat egyes darabjai, amelyek szinte a sarokba rejtve lapulnak a szemközti falon. Bár nehéz, érdemes lassítani egy percre: e játékos és tragikus térben nagyon felkavaró ez a nagyon precíz technikai megoldásokkal létrehozott látvány. A társadalomkritika, barokk és andalúz kultúra és giccs buja kavalkádja.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A Fidesz házhoz megy

Megfelelő helyre kilopott adatbázis, telefonálgató propagandisták, aktivisták otthonát látogató Németh Balázs. Amit a Fidesz most csinál, régen a Kurucinfó munkája volt.

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.

Minden meg akar ölni

  • SzSz

Andriivka aprócska falu Kelet-Ukrajnában, Donyeck megyében; 2014 óta a vitatott – értsd: az ENSZ tagországai közül egyedül Oroszország, Szíria és Észak-Korea által elismert – Donyecki Népköztársaság része.

S most reménykedünk

„Az élet távolról nézve komédia, közelről nézve tragédia” – az Arisztotelész szellemét megidéző mondást egyként tulajdonítják Charlie Chaplinnek, illetve Buster Keatonnek.

A szürkeség ragyogása

Különös élmény néhány napon belül látni két Molière-darabot a Pesti Színházban. A huszonöt éve bemutatott Képzelt beteg egy rosszul öregedő „klasszikus”, a Madame Tartuffe pedig egy kortárs átirat, amelynek első ránézésre a névegyezésen túl nem sok köze van a francia szerzőhöz. Ez utóbbi egyáltalán nem baj, még akár erény is lehet.