Kiállítás

Néz a pénz

Carlos Aires: Cry Me a River  

  • Erdei Krisztina
  • 2022. május 11.

Kritika

A spanyol származású képzőművész a személyes tapasztalatait előbb rögeszmékké duzzasztja, majd abszurd alkotások formájában tárja a közönség elé. Művei tetszetősek: fekete-fehér képek aranybetűs Queen-idézetekkel, táncoló rohamrendőrök barokk bálteremben, gondosan kivágott bankjegyeken feltűnő ismerős és ismeretlen arcok.

Könnyű kapcsolatba lépni felvetéseivel, mert szinte mindenkiben felidéződnek a slágerek, felismerjük a közszereplők, politikusok arcát. Tudjuk, hogy kik néznek vissza ránk, mégis zavarban vagyunk a tekintetek tüzében, hiszen kiüresedett ikonjaink különös kontextusban térnek vissza, és e szépen kidolgozott alkotások nem hagyják, hogy boldogan, a régi, megszokott fénytörésben lássuk őket. A Budapest FotóFesztivál keretei között megrendezett kiállítás egy tömegkulturális és történelmi ismereteinkre egyaránt építő, különböző technikákat ötvöző, nagyon izgalmas alkotót mutat be.

Carlos Aires a Granadában szerzett képzőművészeti diplomája után Hollandiában, Belgiumban és New Yorkban is tanult, és nemzetközi tapasztalatait könnyedén beépítette a munkáiba. Egy spanyol újság archívumából válogatott képek után egy pillanatra összekapcsolódik az arctalan hajléktalan története Erzsébet királynőével. Ilyen és ehhez hasonló antagonisztikus világokat nyit meg a kiállítás, ahol katasztrófa, ünnepség, erőszak, vágy, szenvedély, szenvedés, halál egymás mellett léteznek. De rögtön be is ugrik egy jól ismert sláger. Táncoljunk vagy merüljünk el a globális kapitalizmusnak köszönhető egyenlőtlenség problémáiban? I want to break free, olvassuk a brit királynő portréján, de honnan is szabaduljunk, mikor annyi kötelék béklyóz?! Egy másik képen Obamáék járják, majd egy fallal odébb két felismerhetetlen rohamrendőr táncol boldogan. Mozdulataikat kevéssé zavarják meg a Disaster című sorozat egyes darabjai, amelyek szinte a sarokba rejtve lapulnak a szemközti falon. Bár nehéz, érdemes lassítani egy percre: e játékos és tragikus térben nagyon felkavaró ez a nagyon precíz technikai megoldásokkal létrehozott látvány. A társadalomkritika, barokk és andalúz kultúra és giccs buja kavalkádja.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.

A belülről bomlasztók

Fideszes alkalmazottak sopánkodnak, hogy ejnye, ejnye, nem vigyáz a Tisza Párt a szimpatizánsai adataira! A mostani adatszivárgási botrányt alaposan felhabosítva tálalja a kormánypárti közeg, a Tisza cáfol, hogy valóban kerültek ki valós adatok, de azokat más módon is beszerezhették fideszes körök.

„Idő és hely hoz létre igazi közösséget”

A Freeszfe elnökeként teljesen az egyesület körüli teendők kötötték le a figyelmét, mostantól pedig a FREEDOM, az új otthonuk szellemiségének kialakítása a cél. Arról kérdeztük, mit terveznek az épülettel, mit jelent a szabadság, és egyáltalán, milyen iskola lesz itt.

A Bolsonaro-végjáték

Szeptember 11-én a brazil szövetségi legfelsőbb bíróság, a Supremo Tribunal Federal (STF) bűnösnek mondta ki a demokratikus rend elleni szövetkezésben és 27 év és 3 hónap szabadságvesztésre ítélte Jair Messias Bolsonarót, Brazília volt elnökét, aki 2019 és 2022 között töltötte be ezt a posztot.