A művész még analóg technikával készült fotóinak élénk színei és különös képkivágásai előképeivé váltak annak a valóságtól elrugaszkodott tónusokra, furcsa részletekre fókuszáló, a mélységélességet provokatívan kezelő vizualitásnak, amely a korai digitális kamerák hibáiból adódott. „Ez olyan martinparros”, kaptuk meg akkoriban oly sokszor a képeinkre. Annak azonban, hogy a környezetünket hasonló módon képeztük le, elsősorban nem technikai okai voltak, sokkal inkább a tágabb, politikai-gazdasági kontextusban keresendő a válasz. Magyarországon a rendszerváltás utáni fontos és látványos változások miatt ugyanis a mindennapi élet hétköznapi élményeit a művészek is újra érdekesnek, felfedezésre és tanulmányozásra méltónak találták, és ennek dokumentálására kiváló eszköznek bizonyult az olcsó digitális fényképezőgép. A kétezres évek elején a magyar alkotókat mindez éppúgy a fotográfia szerepének újragondolására késztette, mint Martin Parrt a Thatcher-éra legjobb éveiben.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
