Nekrológ

Serra Pelada éjszakái

Sebastião Salgado (1944–2025)

  • Erdei Krisztina
  • 2025. június 4.

Képzőművészet

Az első kamera minden fotográfus életében kulcsfontosságú, minden vonatkozó emlék – akár a személyes, akár a kollektív emlékezetben – megemelkedik, önmagánál is jelentősebbnek tűnik.

Egyik utolsó interjújában Sebastião Salgado azt mesélte, hogy az első gépének, amelyet feleségével és későbbi alkotótársával, Lélia Wanick Salgadóval közösen vásároltak egy genovai nyaraláson, bármikor fel tudta idézni az illatát. Bár kezdetben felesége építészeti tanulmányai miatt volt szükségük rá, végül Salgado munkaeszköze lett.

Sebastião Salgado közgazdászként kezdte pályafutását, az International Coffee Organization (a kávédiplomácia egyik globális platformja) munkatársaként, s ennek köszönhetően több mint 150 országban megfordulhatott. Halálát is az egyik utazása alkalmával elkapott malária szövődményei okozták, legalábbis családja erre vezette vissza a művész fokozatos leépülését. Salgadónak sokat adtak ezek az utak, egy kései BBC-interjújában olyan boldog és elégedett emberként jellemezte magát, aki imádta a bolygót, amelyen – hol nagyon nehéz, hol paradicsomi körülmények között – összesen 81 évet töltött el. A drámai kontraszt tehát nem csak a képeinek hangsúlyos eleme, de a hétköznapjainak is szerves része volt. Eleinte fotóriporterként a Sygma és a Gamma ügynökségeknek dolgozott, alapvetően alkalmazott területeken. A konfliktuszónákat, mélyszegénységet és a menekülteket bemutató sorozatai különféle magazinokban jelentek meg. Munkájára később felfigyelt a művészeti szcéna is – a Magnum ügynökséghez szerződött. Műveit onnantól jó nevű kiadók publikálták, és immár a világ leghíresebb múzeumainak gyűjteményeiben is megtalálhatók.

 
Benako tábor, Tanzánia, 1994
Fotó: Sebastião SALGADO / Sebastiao Salgado Facebook-oldala

Zavarták a színek, nélkülük jobban tudott a számára fontos dolgokra, például az emberi méltóság ábrázolására fókuszálni. Szinte kizárólag fekete-fehérben fotózott, képeit analóg technikával készítette. Fontosak voltak neki a fotográfia klasszikus képalkotásának eszközei: a forma, a fény, a vonalak és a kép kerete. Ismerte a fényeket mindenhol a világon, ennek megfelelően alkalmazta fotográfiai eszköztárát. A mérsékelt égöv fényeire optimalizált filmhívókat, ha kellett, az afrikai kemény fényekhez igazította. Ha arra volt szükség, túl­exponálta negatívjait, majd „alulhívta” azokat, hogy a szürkének megannyi változata, a drámai kontrasztok megjelenhessenek.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.