Nekrológ

Serra Pelada éjszakái

Sebastião Salgado (1944–2025)

  • Erdei Krisztina
  • 2025. június 4.

Képzőművészet

Az első kamera minden fotográfus életében kulcsfontosságú, minden vonatkozó emlék – akár a személyes, akár a kollektív emlékezetben – megemelkedik, önmagánál is jelentősebbnek tűnik.

Egyik utolsó interjújában Sebastião Salgado azt mesélte, hogy az első gépének, amelyet feleségével és későbbi alkotótársával, Lélia Wanick Salgadóval közösen vásároltak egy genovai nyaraláson, bármikor fel tudta idézni az illatát. Bár kezdetben felesége építészeti tanulmányai miatt volt szükségük rá, végül Salgado munkaeszköze lett.

Sebastião Salgado közgazdászként kezdte pályafutását, az International Coffee Organization (a kávédiplomácia egyik globális platformja) munkatársaként, s ennek köszönhetően több mint 150 országban megfordulhatott. Halálát is az egyik utazása alkalmával elkapott malária szövődményei okozták, legalábbis családja erre vezette vissza a művész fokozatos leépülését. Salgadónak sokat adtak ezek az utak, egy kései BBC-interjújában olyan boldog és elégedett emberként jellemezte magát, aki imádta a bolygót, amelyen – hol nagyon nehéz, hol paradicsomi körülmények között – összesen 81 évet töltött el. A drámai kontraszt tehát nem csak a képeinek hangsúlyos eleme, de a hétköznapjainak is szerves része volt. Eleinte fotóriporterként a Sygma és a Gamma ügynökségeknek dolgozott, alapvetően alkalmazott területeken. A konfliktuszónákat, mélyszegénységet és a menekülteket bemutató sorozatai különféle magazinokban jelentek meg. Munkájára később felfigyelt a művészeti szcéna is – a Magnum ügynökséghez szerződött. Műveit onnantól jó nevű kiadók publikálták, és immár a világ leghíresebb múzeumainak gyűjteményeiben is megtalálhatók.

 
Benako tábor, Tanzánia, 1994
Fotó: Sebastião SALGADO / Sebastiao Salgado Facebook-oldala

Zavarták a színek, nélkülük jobban tudott a számára fontos dolgokra, például az emberi méltóság ábrázolására fókuszálni. Szinte kizárólag fekete-fehérben fotózott, képeit analóg technikával készítette. Fontosak voltak neki a fotográfia klasszikus képalkotásának eszközei: a forma, a fény, a vonalak és a kép kerete. Ismerte a fényeket mindenhol a világon, ennek megfelelően alkalmazta fotográfiai eszköztárát. A mérsékelt égöv fényeire optimalizált filmhívókat, ha kellett, az afrikai kemény fényekhez igazította. Ha arra volt szükség, túl­exponálta negatívjait, majd „alulhívta” azokat, hogy a szürkének megannyi változata, a drámai kontrasztok megjelenhessenek.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Magyar rulett

Szociológusok és politológusok rendszeresen elmondják, hogy a magyarok és különösen a Fidesz-szavazók számára az egyik legfontosabb érték a biztonság. Azt is mindig hozzáteszik, hogy Orbán Viktor különlegesen jól érti a „magyar néplelket”, így eredményesen tud játszani az egzisztenciális fenyegetettség és a biztonság utáni vágy érzékeny húrjain.