Kiállítás

Közös pillanataink

Nő az erőnk – Nem maradunk láthatatlanok

  • Erdei Krisztina
  • 2022. december 7.

Kritika

A világ sosem volt túl biztonságos hely, ám napjainkban annyi krízishelyzet adódik, hogy a művészet is a gondozás, a gondoskodás fogalma és gyakorlata felé fordult.

Ezt a jelenséget erősíti számos, a közelmúltban rendezett kiállítás és több kiadvány is, mint például az a pár hónapja megjelent tematikus képzőművészeti album, amelyet a kutatásalapú művészettel foglalkozó fotográfus, Laia Abril gondozott. A gondozást olyan tevékenységként képzelve el, amely képes alakítani a társadalmat formáló hatalmi viszonyokon. A kiadvány bevezetője szerint a gondoskodás mint művészeti gyakorlat a tudatos képalkotást megtámogatva és az emberek közötti kapcsolatokat erősítve hidat épít a sebezhetőség és a kép közé.

A tematikus válogatás egyik alkotója, Cheryl Newman archív képeket gyűjtött ágyhoz kötött emberekről. Semmit nem tudunk meg róluk, csak azt, hogy fekvőbetegek. Egyéni tapasztalataik, amelyek megkülönböztetnék őket egymástól, nem láthatók a képeken. A könyvben szereplő másik alkotó, Robert Andy Coombs, fogyatékossággal élő fotográfus sorozata pedig arra világít rá, hogy az intimitás mindenki életének fontos része. A társadalmilag elkötelezett alkotók aláhúzzák a személyes viszonyok fontosságát, a saját tapasztalatot, és hétköznapi élményeiket több szempontból is igyekeznek bemutatni.

A Kesztyűgyár Nő az erőnk – Nem maradunk láthatatlanok című kiállítás szervezőinek, mentorainak is valami hasonló lehetett a dilemmájuk, amikor belekezdtek a munkába, és tulajdonképpen gondozóként segítették a tárlaton részt vevő, fogyatékossággal élő alkotókat. Olyan folyamatot dolgoztak ki, amely fényképek és szövegek használatával, általánosítások nélkül, a kategóriák feloldásával hozza közel az embereket egymáshoz.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.