Újrarendezés

Margaret Watkins: Fekete fény

Az idei Fotóhónapról néhány hete még alig volt elérhető információ. A kivételt épp a ki­emelt eseményről, a kanadai Margaret Watkins kiállításáról szóló hír jelentette.

A kiállítás a PHotoESPAÑA után érkezett Budapestre, és szépen illeszkedik a méltatlanul elfelejtett női fotográfus-életművek felelevenítésére tett kísérletek sorába. Eszünkbe juthat Mary Ellen Mark, Berenice Abbott vagy Vivian Maier is, például az utóbbi munkáit 2017-ben már láthattuk ugyanezeken a falakon. Maier munkásságát hasonló módon kellett a teljes ismeretlenségből rekonstruálni, miután 2007-ben egy aukción felfedezték egy dobozban az életmű egyik összefüggő, több ezer negatívot tartalmazó szeletét. Margaret Watkins maga adta át munkái­val telerakott ládáját Joe Mulholland nevű szomszédjának, különösebb kommentár nélkül, azzal a feltétellel, hogy csak a halála után nyithatják ki. A két történet közös nevezője Anne Morin személye, aki a jelenlegi budapesti Watkins-kiállítás társkurátora és korábban Vivian Maier munkáinak nemzetközi megismertetését is nagyban segítette diChroma Photography nevű vállalkozásával, amely a kiállítások utaztatásának menedzsmentjével, ismeretlen fotográfiai örökségünk globális bemutatásának megszervezésével foglalkozik.

Watkins 1884-ben született az Ontario állambeli Hamiltonban. A fotográfiával az Egyesült Államok északkeleti részén működő utópista kollektívákban kezdett foglalkozni. 1913-tól már egy bostoni fotóstúdióban segédkezett, miközben verseket írt és egy kórusban énekelt. Később New Yorkba költözött, ahol a fotószecesszió művelőjeként ismert Clarence H. White tanfolyamait látogatta. Nemsokára saját műtermet nyitott Greenwich Village-ben, reneszánsz festmények ihlette, különös műgonddal világított portrékat, aktokat és csend­életeket készített, és sikeres reklámfényképészként dolgozott olyan nagy cégeknek, mint a Macy’s vagy a Fairfax Media, s White iskolájában oktatta a következő generációt.