Surányi Miklós intermédia szakra járt a Magyar Képzőművészeti Egyetemen, és csoporttársai leginkább talán a Budapest környéki különös bringás kirándulások emlékét kötik hozzá, amikor a Gazdátlan játékok című, illetve más, hasonló tematikájú sorozatokhoz készített fotókat, közben barátainak a város ismeretlen arcát mutatva meg testközelből. A kiállítótérben ennek már csak a lenyomatait láthattuk, bár ez sem volt így minden esetben, hiszen a Stand Still című munkája épp a befogadás folyamatát tette a koncepció központi elemévé. Surányi mini turistacsoportokat szervezett, olyan embereket híva össze, akik korábban sosem találkoztak, és az adott helyen sem jártak még. Az így készített szokatlan turistafotók a tájakat és az embereket egyaránt elemelték a környezet ismert közegéből, és ha nem is lőtték ki őket az űrbe, mégis mintha egy science fiction film egyik jelenetébe helyezték volna át őket. A fotográfia Surányi-féle neokonceptuális hátterű gondolatmenete hétköznapi, de szokatlan jelenségek feltérképezéséhez, klasszikus művészeti referenciák újraértelmezéséhez vezetett humoros és poétikus fotográfiákon keresztül.
Most konkrétan a világűrbe kalauzol. A kiállítás képei részben folytatják az Interkozmosz című, 2012-ben a Trafóban kiállított sorozatban felvetett kérdéseket, részben új hangsúlyokat építenek. Az egységes rendben sorba állított, professzionális minőségben nyomtatott, igényesen paszpartuzott és keretezett képek hol nehezebben, hol könnyebben megfejthető jelenségeket ábrázolnak. A szóló képek és az egymáshoz, leginkább vizuális elemeiket tekintve szorosabban kapcsolható képpárok laza ritmusa vezeti a tekintetünket, míg az utolsó, talán legenigmatikusabb kép előtt kihajtott brosúrák megismétlik a már látott fotókat, miközben a sorozat további, nem kiállított darabjait is felvillantják. Úgy érezhetjük, hogy a pillanat akár csak egy leheletnyit is eltérő rögzítésével maga a jelentés is elillanna. A galéria terében látható űrutazás így valójában a banális tárgyakat állítja Föld körüli pályára, hogy a kozmikus nézőpont bevezetésével másképpen tekintsünk rájuk. A koncepció hasonló, mint Deim Balázs Space című, 2018-ban bemutatott sorozata esetében, de Surányinál a csavar továbbtekeredik. A szinte láthatatlan belső folyamatokat felnagyító, belülről kívülre irányuló, költői képeket is felvonultató tevékenység az űrhajósok kívülről befelé érvényesülő aggodalmát, az overview effectnek nevezett érzést hivatott kifejezni.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
