Hasonló útkeresésekkel találkozunk a hetvenes években is, a neoavantgárd generáció alkotóinak munkáiban. Maurer Dóra és társai a fényképezés leíró jellegű formái helyett elvonatkoztattak az ábrázolt dolgok és tárgyak eredeti jelentésétől, átrajzolták az eredeti reprezentációs sémákat. A fényképpel mint médiummal kezdtek foglalkozni, hogy megkérdőjelezzék a társadalom hivatalos csatornáin kínált megjelenítési módokat. A Kiscelli Múzeum, a Budapest FotóFesztivál és a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ szakmai együttműködésében megvalósult kiállítás napjaink kísérleti fotográfiai törekvéseinek relevanciáját, kérdéseit vizsgálja. A technológia és a társadalmi környezet folyamatos változásának köszönhetően nincs okunk feltételezni, hogy e kísérletezésnek ne lennének olyan aktuális kulturális vonatkozásai, amelyek megkönnyítik az egyébként meglehetősen elvont munkák értelmezését.
A fotográfiai folyamat hibáira épülő esztétika, a multiexpozíció, a különös felületek használata, a konstrukció-dekonstrukció, vagy a digitális-analóg közötti kapcsolaton alapuló vizuális játékok ezen a kiállításon is a fotó ábrázoló funkcióját vizsgálják; láthatunk munkákat az egyén és a közösség viszonyáról, az emberi tudás és a test határairól, de legtöbb esetben az ökológiai problémákról. A jelen kulturális sajátosságai szinte tapinthatók a térben, annak ellenére, hogy még mindig nem lehet megfogni egyetlen munkát se.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
