Az alkotás összeköt: Absolut művészi kollab a Klipszemlén
Egyedülálló művészi kollaboráció keretében vezették be az új, limitált kiadású Absolut vodkát a 06. Magyar Klipszemlén.
Egyedülálló művészi kollaboráció keretében vezették be az új, limitált kiadású Absolut vodkát a 06. Magyar Klipszemlén.
Stand-up est, impró színház, filmpremier, koncertek – főszerepben a szülinapos Budapest!
A munkaidőn kívül a legtöbb időt otthon töltjük, pláne manapság, a home office korában. Így pedig egyáltalán nem mindegy, hogy hogyan és hol telik el életünk nagy része. A saját otthon tervezése már ezért is igen bonyolult és számtalan kérdést felvet. Az egyik legalapvetőbb: inkább építkeznénk vagy vásárolnánk? Nézzük, hogy mi mindent kell észben tartanunk a döntés során!
Amióta csak az ember elkezdett házakat építeni és beköltözni a barlangokból, a konyha az a helyiség, ahol összejön a család, az, ami melegséget sugároz, egyszóval: ami az otthon lelkét adja. Ez mind azonban csak akkor teljesülhet, ha sikerült egy igazán hangulatos, otthonos, praktikus és elsősorban nekünk tetsző helyiséget kialakítani belőle. Ennek a folyamata pedig több mint izgalmas: válogathatunk a színek, minták, elrendezések és formák között, miközben kialakul az álomkonyhánk!
Portrék, túraajánlók, rejtett kincsek, kulisszatitkok és a táj történetei: kalandozz a Veszprém-Bakony-Balaton régióban a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa (VEB2023 EKF) program hivatalos online magazinjával, a Hello Veszprém-Balatonnal!
A webes rendelés kényelmes és gyors, ám olykor veszélyeket is rejthet. Cikkünk segít abban, hogyan kerülhetőek el az online vásárlással járó esetleges kellemetlenségek.
Messze vannak már azok a régi szép idők, amikor a nyári 30 °C-os maximum hőmérsékletet kánikulának érzékeltük, és a kezünkben mindössze egy jeges üdítővel fel is frissülhettünk. Mindjárt nyakunkon a valódi kánikula, amit egyre nehezebb valódi hűsölés nélkül elviselni…
Az áruk és a dolgozók védelme minden vállalkozás működésében meghatározó fontosságú, így az ütközésvédő megléte már alapkövetelmény a nagyobb létesítményekben, viszont sok esetben nem a megfelelő ütközésgátló kerül telepítésre, ami a későbbiekben sok gondot okozhat.