Hó Márton

A húszas évei közepén járó Berger Dalma pillanatnyilag öt formáció énekese (Esclin Syndo, Singas Project, Seen, Realistic Crew és a nemrég indult Volkova Sisters), megjárta már a Glastonbury fesztivált, szinte minden műfajban énekelt a dzsessztől a reggae-n át az atmoszferikus rockig. A legfrissebb lemez, amelyen énekel, az Esclin Syndo Sleeping Traveler című albuma (kritikánkat a lemezről lásd a Visszhang rovatban - a szerk.) - többek között erről is beszélgettünk.

Rögtön az elején tisztázzuk a két játékkal kapcsolatban nyilván felmerülő közhelyes kételyeket: de bizony, egyértelműen jobb valódi színpadon állni, igazi hangszereken játszani, élőben gitározni vagy dobolni, és megtapasztalni, ahogy a rajongók ezrei szurkolnak nekünk. Csakhogy erre a potenciális játékosok 98 százalékának szemernyi esélye sincs. Ezért is találták ki a rocksztárszimulátorokat: elég egy konzol, egy Guitar Hero- vagy egy Rock Band-szett műanyag hangszerekkel, és máris átélhetjük az arénában koncertező zenekarok élményeit. Hó Márton

Vannak olyan zenekarok, akiknek áttörést hozó lemezei egyszer elsüthető poénok: a megjelenés időszakában nagyot ütnek, mindenki ezekről beszél, a szaksajtó zenei forradalomról értekezik, megjelennek a másolatok, hátha vitorlájukba foghatnak egy kis levegőt, ha már mindenki ugyanazt a szelet fújja - aztán még sincs tovább. Vannak aztán olyanok is, akik egyszeri poénnak indultak, mégsem tűntek el, mert végül tovább tudták árnyalni a viccet: ilyen a kétezres évek elején indult Strokes (akik visszahódították a mainstream zenében a gitárok becsületét), a White Stripes (újfent bebizonyították, hogy három akkorddal akár háborúkat is lehet nyerni) és jelen recenzió hőse, a Franz Ferdinand, Hó Márton

Tegyük virtuális pengetőnket a léggitárunkra: melyikünk nem próbálta valaha tükör előtt vagy a kanapén ugrálva utánozni a cilinderes gitárhéroszt, azt képzelve, hogy egy aréna színpadán futkározik százhúszezer néző előtt? Ki nem próbálta kitartani a Don't Cry végén a hosszan elnyújtott záróhangot? És főként: ki nem fújta fejből Slash énektémával is felérő szólóit a házibulikon? Hó Márton

A 2006-ban megjelent, 1001 (külföldi) lemezt bemutató válogatás előszavában a magyar kiadás szerzői felsorolták azt a harmincegy hazai albumot, amelyek bekerülhettek volna ugyan a hatalmas anyagot feldolgozó kötet beltestébe, ám végül technikai okok miatt mégis kimaradtak. Többek között ezt is hivatott pótolni a tavaly decemberben megjelent magyar változat, amely az 1001 film, amit látnod kell, mielőtt meghalsz mellé összeállított 303 magyar film mintájára ugyanennyi hanghordozó segítségével tesz kísérletet arra, hogy áttekintse a hazai könnyűzene történetét. Hiánypótló és ambiciózus vállalkozás, Hó Márton

Állok az Aston Martinommal a Times Square-en, a Broadway és a Seventh Avenue között, a kora délutáni dugóban, a rádióban hardcore szól. Hirtelen elvesztem a fejem: megelégelve a várakozást, a dugóban várakozók közé hajtok padlógázzal, majd fel a járdára, néhány járókelőt a szélvédőmre kenve. Négy rendőrautó ered a nyomomba, de addig bolyongok, míg el nem tűnik a kétcsillagos körözés. Ha olyanom van, kicsit kiszállok még az autómból, ökölharcba keveredem néhány várospolgárral, vagy szimplán üldözőbe veszek néhány titkárnőt a baseballütőmmel. Levezetem a stresszt.

A november elején a netre felkerült Jazz a magyar lemezipar történetének első olyan lemeze, amelyet kereskedelmi forgalomba kerülése előtt teljes egészében ingyen, online tettek elérhetővé. A zenekar négyötödével beszélgettünk. Hó Márton

A rock'n'rollerek (közhely)szótárában van egy tökéletesen semmitmondó jelző, a kultikus - nincs is ennél üresebb kifejezés, talán csak a legendás. Mitől lesz egy zenekar kultikus? Itthon attól, hogy néhány évig tizenöt ember előtt játszanak kis klubokban, felvesznek egy "kultikus" lemezt, amire senki sem kíváncsi és szarul is szól, aztán szépen lassan feloszlanak, és így kiérdemlik az obskúrus jelzőt. Hó Márton

A New York-i The Strokes ritmusgitárosa egyszerre van könnyű és nehéz helyzetben: az anyazenekar ismertsége és sikerei révén nyilván nem okoz gondot a számára, hogy saját produkciójával is kiváltságos helyeken lépjen fel (mint például a Coldplay aktuális turnéjának előzenekaraként, ahogy két hete Budapesten is), viszont a Strokes-tagság egyben hátulütő is: megkerülhetetlen az összehasonlítgatás, a párhuzamba vagy inkább szembeállítás az anyazenekarral. Ráadásul nemcsak a Strokes, hanem az idősebb Hammond is mindig előkerül, édesapja ugyanis a hetvenes évek egyik legkeresettebb dalszerzője volt (egyebek mellett a The Hollies The Air That I Breathe című slágerét jegyzi). Albert Hammond Jr. nincs igazán reflektorfényben, pedig a könnyen emészthető, egyszerű, nagyjából a Beach Boys és a Television hatástengelyében mozgó zenéjével megérdemelné ezt. A sportarénában adott koncertjén eddig megjelent két lemezének (Yours To Keep, ÀCómo Te Llama? - érdemes beszerezni mindkettőt) fontosabb dalait hallhattuk, melyek ugyan nem fajsúlyos, de nem is középutas szerzemények: egy tehetséges dalszerző könnyed, szeretetre méltó, rajzfilmzeneszerű dalai. Az interjú a koncert előtt, közvetlenül a Chris Martinnal vívott pingpongmeccse után készült az aréna egyik öltözőjében. Hó Márton

Itt már régen felesleges az alternatív meg pláne a britpop jelzőkkel tollasozni: a Coldplay sima popzenekar néhány igen jó vagy csak simán rendben lévő dallal, amit le lehet nyálasozni (teljesen megértem azokat, akik szerint Chris Martin szenvelgős énekstílusa unalmas és idegfeszítő), de azért azt el kell ismerni, hogy van legalább két jó lemezük és minimum öt csont nélküli slágerük. A Coldplay egyszerre szól a családanyáknak és a tiniknek, a családapáknak és a huszonéves yuppie generációnak - ritka halmaz, amely a Duna Tv és a Danubius Rádió célközönségéből képez metszetet. Ennek fényében nem is volt meglepő, hogy majdnem telt ház előtt játszott a zenekar. Hó Márton

Alighanem mindenkinek megvan a maga személyes kapcsolódási pontja az R.E.M.-hez az első dal, az első klip, a kedvenc lemez vagy a zenekar legjobban kedvelt korszaka formájában. Máskülönben gyakorlatilag lehetetlen egyetlen albumot vagy dalt kiemelni a zenekar 28 éves munkásságából, amit most már nyugodtan nevezhetünk izmos, masszív életműnek. Az R.E.M. sok minden miatt szerethető: az egyszerű, de azonnal ható zenei nyelvezetéért, a kiemelkedő, szó szerint "korszakos" lemezeiért vagy az időtlen slágereiért, de mindenekelőtt azért, mert bármilyen helyzetben voltak vagy bármilyen helyzetben volt is az aktuális popzene, mindig ott volt a kezükben a változás, a megújulás képessége. Nemcsak önmaguknak okoztak revelációt, és nem csupán saját magukhoz képest tudtak mindig valami teljesen újat letenni az asztalra (holott már ez sem lett volna kevés), hanem lazán és játékosan irányt mutattak a popzenének és az élvonalbeli zenekaroknak (hogy mást ne mondjunk: az Up után nem véletlenül hagyta el a gitárokat a Radiohead a Kid A című lemezén).

A Sziget idei pop- és rockzenei kínálata látszólag erősen britcentrikus, pedig nem hiányoznak belőle az amerikaiak sem.