Rögtön az elején tisztázzuk a két játékkal kapcsolatban nyilván felmerülő közhelyes kételyeket: de bizony, egyértelműen jobb valódi színpadon állni, igazi hangszereken játszani, élőben gitározni vagy dobolni, és megtapasztalni, ahogy a rajongók ezrei szurkolnak nekünk. Csakhogy erre a potenciális játékosok 98 százalékának szemernyi esélye sincs. Ezért is találták ki a rocksztárszimulátorokat: elég egy konzol, egy Guitar Hero- vagy egy Rock Band-szett műanyag hangszerekkel, és máris átélhetjük az arénában koncertező zenekarok élményeit.
A zenei szimulátor műfaja nem új keletű: már a kilencvenes évek végén is volt néhány táncos-ügyességi és karaoke-játék, amelyben valódi előadók zeneszámait lehetett hallani, és ütemesen kellett követni a zenét (ilyen volt például a Dance Dance Revolution). A készítőknek akkoriban még igen sokat kellett kilincselniük azért, hogy megszerezzék az adott dalok jogait. 2005-ben, amikor megjelent a Guitar Hero, az amerikai zene- és játékipar szép lassan felfedezte a sorozatban rejlő lehetőségeket - s a mai konzolokra (Xbox 360, Playstation3, Nintendo Wii) készült szimulátorok között már olyan is van (a 2008 végétől nálunk is forgalmazott Guitar Hero World Tour és az itthoni boltokba [még] el nem jutott Rock Band), amelyben egy egész együttest alakíthatunk, dobossal, gitárossal, énekessel.
Kontroller, nagyterpesz
A Guitar Hero a Red Octane kiadó és a Harmonix fejlesztőinek agyából pattant ki, akik ezelőtt leginkább a ritmusérzékre épülő karaoke-játékaikról voltak ismertek. A játékhoz laza rock 'n' roller csomagot kapunk: vezeték nélküli (a Rock Bandnél vezetékes), Fendert vagy Gibsont idéző kontrollereket, valamint dobszettet és mikrofont. A játék lényege viszonylag egyszerű: a kiválasztott zeneszámot együtt kell játszani a bandával úgy, hogy a hangokat aszerint nyomkodjuk a gitárkontrollunkon, ahogy azt a virtuális gitárnyakon látjuk a képernyőn. A hangok zöld, piros vagy kék pötty formájában futkároznak a bundokon, nehézségi fokozattól függően gyorsabban vagy lassabban. A műanyag gitáron a megfelelő húrokat 5 gomb helyettesíti, ezeket időben el kell találnunk, de közben persze "pengetni" is kell a gitár pickupjánál található gombbal. A dobkontrolleren a színekkel egyező tamokat kell ütemre leütni, és ha jön egy narancssárga csík, akkor a lábgépet imitáló pedált kell lenyomni. A mikrofon mögött álló önjelölt rocksztár pedig csak karaokézik: a képernyő tetején olvashatja a dalszöveget, de ha nem megfelelő hangmagasságban énekel, azért pontlevonás jár. Ha hibák nélkül adjuk elő a számot, tapsvihar, hajrázás és őrjöngő tömeg fogad minket, de ha bénázunk vagy mellényúlunk, annak a közönség intenzív pfujolása és némi noise-rockszerű gitárhang lesz az eredménye. Szám közben folyamatosan figyelni kell a rockmétert a képernyő jobb oldalán: ha zöldben van, jók vagyunk, ha piros, hamar kifütyülnek minket. Egy biztos: fejlett ritmusérzék, némi hallás és persze rugalmas ujj- meg csuklójáték szükséges a játékhoz - ezután jöhet csak a terpeszállás és a headbangelés. Összesen négy nehézségi fokozat közül választhatunk a könnyűtől az expert szintig. A nehézségi fokozatok közti különbség a kották lepörgésének sebességében és a lefogandó húrok számában merül ki: míg a legkönnyebb fokozaton minden számhoz elég csak az első három húr "lefogása", addig a nehezebb fokozaton már öt húr között kell váltani, akár grindcore sebességgel.
A Guitar Hero sorozatnak eddig négy része jelent meg, valamint két mutációja (az elég gyengére sikerült Rocks the 80s és a Guitar Hero: Aerosmith - utóbbiról lásd a keretest). A játékok ma már a rockslágerek eredeti felvételeit használják. A repertoárban verziótól függően ötven dal szerepel, de a World Tour epizódban már nyolcvanhat szám található. Ha valaki mégis megunná a dalokat, letölthető számokkal vagy lemezekkel bővítheti a repertoárt, eljátszhatjuk például elejétől a végéig a legújabb Metallica-albumot is. Választhatunk, hogy kivel akarjuk megcsinálni a karrierünket: a 12 gitáros karakter között van metálos, punk vagy rockabilly figura is. Többféle játékmódban is indulhatunk: a karrier módban 3 "gitárlegendával" kell párbajozni (Slash, Tom Morello vagy Lou, az ördög a Tenacious D-ből), de ha nem akarunk szólógitárosok lenni, akkor a Co-op career módban basszusgitárosként vagy ritmusgitárosként is nagy sikereket érhetünk el.
A játékszéria görbe tükröt tart az egész rock and roll cirkusz elé, mégis hitelesen közvetíti a színpadi atmoszférát. Ráadásul a Rock Band és a Guitar Hero is segített a gyengélkedő zeneiparnak a dalok licencelésével - azok a dalok, melyeket a játékokhoz két dollár körüli áron adnak, több hasznot hoznak a zenészeknek és kiadóiknak, mint az iTunes eladásai. A Rush zenekar például külön verziót adott Working Man című dalából a Rock Bandhez, s ez a változat annyira sikeresnek bizonyult, hogy most már az Apple iTunes boltjában is megvásárolható, és van egy metálzenekar, a Dragonforce, amely a GH révén lett ismert az Egyesült Államokban.
Guitar Hero vs. Rock Band
Ha valamilyen hasonlóságot fedezünk fel a két játék felépítésében vagy játékmenetében, az egyáltalán nem véletlen. Még mielőtt a harmadik résznek nekiállhattak volna, a Guitar Hero első két, 2005-ben és '06-ban megjelent részét készítő Harmonix céget megvásárolta a Rock Bandet kiadó MTV Games, így az első Rock Bandet és a tavaly megjelent második részt is a Harmonix játékgurujai jegyzik. A Guitar Hero harmadik részét (és a legújabb, IV-es számú World Tourt) pedig már egy új csapat, a Neversoft fejlesztette a szériát kiadó Activisionnek. Nem lehet azt állítani azonban, hogy a Rock Band csupán egy Guitar Hero-kópia lenne, hiszen voltaképp csak annyi történt, hogy a harmonixos játékkészítők továbbgondolták a saját korábbi játékukat - vagyis önmaguktól vették az ötletet, csak más kiadónál jelentették meg a végeredményt. A játékmenet és a felépítés persze valóban hasonló, de az első Rock Band megjelenésekor (2007 őszén) nagyot újítottak azzal, hogy a játékos már nemcsak szóló- és basszusgitárosként, hanem dobosként és énekesként is eljátszhatta a repertoárban szereplő dalokat. A Guitar Hero új készítői pedig a World Tourral reagáltak a Rock Band újításaira - az egész ügymenetet inkább afféle egészséges, egymásra licitáló rivalizálásnak érdemes tekinteni.
Alapvetően a World Tour és a Rock Band 2 leglényegesebb vonásai megegyeznek (a gitárkontrollerek, a pengetés és a gombnyomogatás módja gyakorlatilag hasonló), azonban a Guitar Hero "hangszerei" érzékenyebbek, míg a rivális játék kontrollereinél van néhány probléma: a gitárnál nehezen megy a lefelé pengetés, és a whammy pedál is gyakran beakad, a dobszett pedig nagyon esetleges. A GH vezeték nélküli dobja (amelyet a Red Hot Chili dobosa, Chad Smith segített összeállítani) sokkal szenzitívebb, mint a konkurenciáé: ha erősebben ütjük, erősebben is szólal meg, és olyan a kongása, mint egy valódi dobcuccnak. A Rock Band számlistája viszont sokkal nagyobb, és szélesebb merítésű is. Szerencsére mindkettőben van például Interpol (a Guitar Heróban az Obstacle 1, a Rock Bandben a PDA) vagy Strokes - kezdő gitárhéroszoknak érdemes ezekkel a könynyen pengethető számokkal indítaniuk.
Grafikailag a GH sokkal erősebb, a közönség a zene ritmusára tombol, a ráadás előtti kis videók is ötletesek, a zenészek pedig sokkal élethűbbek. A legnagyobb gitárhősöket (Zakk Wylde, Ted Nugent vagy Billy Corgan, Sting) bedigitalizálták, motion capture technikával levették a mozgásukat, így minden részletességükben úgy mozognak, mint hús-vér valójuk. Eddig a Rock Band volt inkább társas szórakozásnak és partijátéknak való, de az új résszel a GH felzárkózott, és átvette a vezető szerepet. A netes kritikákat, fórumos véleményeket olvasva is ez tűnik ki - van, aki mindkettőre esküszik, a többség azonban a Guitar Herót kultiválja.
Az egyik internetes játéktesztben ez állt: a Guitar Hero a hiányzó láncszem a léggitár és az igazi között - ezzel maximálisan egyetértünk, a pazar társasjáték felfogható aktív zenehallgatásnak is. Az is biztos, hogy a rockszimulátor játékok közelebb hozták a rockzenét és a rocktörténelem meghatározó dalait az egészen fiatal zenebolondokhoz is, akik így olyan zenéket is meghallgatnak, amiket amúgy eszükbe se jutna. És persze fordítva: magához vonzza azokat a zenemániásokat, akik amúgy nem játszanak hagyományos videojátékokkal. Már csak a magyarított verzió hiányzik, hogy hazai zenekarok dalaira is lehessen virtuálisan pengetni.
Aerosmith és Metallica Hero
A GH készítői a jövőben külön mutációkat dolgoznak ki, melyekkel egy-egy nagy zenekar pályafutását kísérhetjük végig a garázsszinttől a telt házas stadionokig. Az első ilyen részben az Aerosmith karrierjét élhetjük át újra: Joe Perryként vagy Brad Whitfordként hat fejezeten át játszhatjuk az Aerosmith slágereit, s találkozhatunk közben a Run DMC-vel vagy Lenny Kravitzcel.
A következő ilyen jellegű projekt a Guitar Hero: Metallica lesz, ami idén márciusban jelenik meg Amerikában, Európában pedig valószínűleg májusban - mintegy 50 számmal. A játékfejlesztők nemrég bejelentették, hogy nagyon sok új mutációt terveznek, egyes pletykák szerint 2010-ben 9 darab Guitar Hero jön majd ki. Lehet, hogy lesz Rolling Stones-, Led Zeppelin-, Motörhead- vagy AC/DC-változat is.
Dalban játszom el
A Guitar Hero World Tour néhány fontosabb dala:
At The Drive-In: One Armed Scissor
Billy Idol: Rebel Yell
The Cult: Love Removal Machine
Dinosaur Jr.: Feel The Pain
Jane's Addiction: Mountain Song
MC5: Kick Out The Jams
Motörhead: Overkill
Muse: Assassin
R.E.M.: The One I Love
Sex Pistols: Pretty Vacant
Smashing Pumpkins: Today
The Stone Roses: Love Spreads
Tool: Vicarious
A Rock Band 2 jelesebb számai:
AC/DC: Let There Be Rock
Alice In Chains: Man In the Box
Beck: E-Pro
Bikini Kill: Rebel Girl
Cheap Trick: Hello There
Jethro Tull: Aqualung
Judas Priest: Painkiller
Mastodon: Colony Of Birchmen
Nirvana: Drain You
Pearl Jam: Alive
Sonic Youth: Teenage Riot
Talking Heads: Psycho Killer
The Who: Pinball Wizard
Guitar Hero World Tour, Activision, 2008; Rock Band 2, Electronic Arts, 2008
