Nyomasztó történet egy valószínűtlen helyen az amerikai nyugaton
A természet és az emberi kapcsolatok is kiszámíthatatlanok Marilynne Robinson: Háztartás című regényében.
Az 1980-ban megjelent Háztartás a legelső – és 2004-ig az egyetlen – regénye a számtalan rangos díjat, köztük a Pulitzert is magáénak tudó amerikai írónőnek, akit 2016-ban a Time magazin a világ száz legbefolyásosabb embere közé sorolt.
Anna a negyvenes éveiben jár, kortársunk, aki a saját életét a családja 20. századi – részben elhallgatott – történetén keresztül próbálja megérteni, és jobbá tenni.