Könyv

Táj ablakkeretben, tóval

Marilynne Robinson: Háztartás

  • Horváth Györgyi
  • 2021. február 17.

Sorköz

Az 1980-ban megjelent Háztartás a leg­első – és 2004-ig az egyetlen – regénye a számtalan rangos díjat, köztük a Pulitzert is magáénak tudó amerikai írónőnek, akit 2016-ban a Time magazin a világ száz legbefolyásosabb embere közé sorolt. 

A leg­inkább az ún. Gilead-regénysorozatáról (Gilead, 2004; Itthon, 2008; Lila, 2014; és Jack, 2020), valamint számtalan nem fikciós művéről ismert Robinson műveit 2012-től magyar kiadók is megjelentetik.

A gyakorló protestáns (előbb presbiteriánus, majd kongregacionalista) szerző amerikai méltatói megtalálhatók a vallásos–szekuláris spektrum egymástól legtávolabbi szegmenseiben is (ami a vallásosságában erősen polarizált Amerikában nagy teljesítmény), és sokak szerint épp az a titka, hogy úgy képes kiforrott irodalmi nyelven megszólaltatni egy mélyen vallásos szemléletet, hogy az mentes marad mindenfajta didaktikus elemtől, bennük a vallás inkább létélményként jelenik meg.

Ez a létélményszerűség jól tapintható a Háztartásban is, amely explicit módon szinte nem is érinti a vallást vagy vallásosságot. A történet egy teljesen szekularizált 20. századi közösségben játszódik. A regény középpontjában a Foster család áll – különösen a két unoka, Ruth és Lucille Stone –, de legalább annyira az őket közvetlenül körülvevő környezet. Fingerbone egy fiktív kisváros valahol az amerikai nyugaton, körben hegyekkel és egy mély tóval: a főszereplő-elbeszélő Ruth jellemzése szerint „valószínűtlen hely”. Valamikor a 20. század közepén, korai második fele táján járunk. Ruth szemszögéből ismerjük meg maga és húga, Lucille felnőtté válásának történetét, öt-hat éves koruktól a késő kamaszkorig: hogyan kerültek Seattle-ből Fingerbone-ba, hogyan gondozta ott őket édesanyjuk tragikus halála után (végig ugyanabban a házban) hol ez, hol az a nőrokon, majd hogyan hoztak végül saját döntést arról, hogy kihez, mihez is akarnak tartozni, milyen életmódot, szövetségeseket és majdani életutakat akarnak választani. A testvérpárt eleinte anyai nagyanyjuk, Sylvia Foster neveli, az ő halála után rövid ideig a nagymama két idős sógornője, majd pedig – és a regény itt, a lányok kamaszkoránál válik igazán részletezővé – anyjuk húga, Sylvia Fisher.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.