Eco egyik fő mondanivalója pedig épp ez: hogy érdemes csínján bánni az értelmezés látszólag határtalan szabadságával és különösen a jelölők végtelen játékának derridai állításával - azaz olyasmikkel, melyek mellett Eco, legalábbis korai írásaiban, mintha maga is elköteleződött volna.
Kötetének Bevezetőjében maga is reflektál erre a látszólagos ellentmondásra: "úgy tűnhet, hogy akkor (azaz 1962-ben, amikor A nyitott mű, Eco első nagy hatású értelmezéselméleti könyve megjelent - H. Gy.) a műalkotások 'nyitott' értelmezését ünnepeltem 'forradalmi' provokációval, s ma konzervatív állások mögé sáncolom magam". Az időközben eltelt harminc év alatt azonban radikálisan megváltoztak az értelmezésről kialakult elméletek, és Eco az így megváltozott, az aktív értelmezőt erősen felértékelő közeghez képest alakít ki új álláspontot: "harminc év alatt a mérleg nyelve sokszor túlságosan is az értelmezői kezdeményezés felé billent" - írja.
Ez a változás persze korántsem új, és nem is előzmény nélküli. Eco számtalan korábbi, szemiotikai tárgyú művet is publikált, és vonatkozó munkásságát több etapra is szokás bontani. Jelen kötet abba a periódusba tartozik, ami valahol az 1975-ös A szemiotika elméletétől indul, és egészen az 1994-es Értelmezés és túlértelmezésig tart. Ezt a korszakot többek között az jellemzi, hogy - ellentétben A nyitott mű strukturalista kontextusával - Eco a peirce-i szemiotika felé fordul, és az aktív olvasói, értelmezői bevonódás hangsúlyozása helyett olyan fogalmakat dolgoz ki, mint az enciklopédia, a mintaolvasó, a szöveg értelmezése és használata vagy éppen a szerző, az olvasó és a mű szándékának elkülönítése, melyek segítségével hatékonyan megérvelheti azt az állítását, hogy nem értelmezhető bármi bármiképpen. Eco szerint az értelmezés nemcsak az irodalomelmélet tárgya, hanem tulajdonképp a világban való létezésünk alapvető módja, hiszen "interpretációs folyamatokon keresztül, kognitív módon alkotunk világokat, aktuálisakat és lehetségeseket", és a szövegeknek igenis van "interszubjektív módon kommunikálható jelentésük" (17. o.).
A mindennapi gyakorlat mint az értelmezés lehatároló, regulatív kerete jelenik meg a kötet Bevezetőjének példatörténetében is, mely szerint egy szolga indul egy kosár fügével és egy üzenettel egy címzetthez, útközben a kosár fügét megdézsmálja, és célba érve nem érti, hogy a címzett miért bünteti meg őt, mivel nem tudja: az üzenetben ott szerepel, hogy harminc fügének kéne lennie a kosárban. Eco szerint nyilván sokféle módon értelmezhetjük a történetet, tulajdoníthatunk neki szimbolikus értelmet, vagy törhetjük a fejünket azon, vajon mi lehet a fügeküldés mögöttes, titkos jelentése, de egy dolgot biztosan nem tehetünk: nem mondhatjuk, hogy "az üzenet bármit jelenthet" (11. o.). A címzett fügét fog keresni a kosárban, és nem kismacskát.
A kötet számtalan hasonló, szemléltető értékű történetet foglal magában, mégsem könynyű olvasmány. Elsősorban szakmabelieknek, mindenekelőtt a hetvenes-nyolcvanas évek szemiotikai kutatásaiban jártas olvasóknak íródott. Négy részre oszlik, melyek közül az első leginkább az irodalomtudomány keretein belül foglalkozik az értelmezés kérdésével; a második Foucault-val vitázik a hermetikus szemiózis mint bevett értelmezési gyakorlat történeti koordinátáiról; a harmadik a metafora, a hamisítvány és a lehetséges világok fogalmait segítségül híva törekszik az interpretációelmélet határainak pragmatikai szempontú kijelölésére, szűkítésére; a negyedik pedig teljes explicitséggel célozza az értelmezés feltételeire vonatkozó korabeli elméletekkel való vitát. Még tovább nehezíti az olvasást, hogy a kötet rengeteg korábban megjelent szemiotikai tárgyú Eco-műre reflektál, átvesz belőlük, továbbgondolja őket, és ezen visszautalások formája legtöbbször a kifejtetlen utalás, ami az Eco-féle szemiotikában jártas kompetens olvasó számára minden bizonynyal kielégítő, az Eco-életmű populárisabb műfajaival ismerős olvasó számára viszont nem. Utóbbiak számára jelenthet némi kapaszkodót, hogy Eco regényeit szokás a szerző mintegy ötvenéves szemiotikai gondolkodásának változásaival összeolvasni: ezt a kötetet rendszerint a paranoid értelmezéseket kifigurázó Foucault-ingával társítják.
És bizony, ez a kötet is valahol ingamozgásra utalt. Hiszen szembeszáll a túlzott kilengéssel az értelmező szabadsága, a szolipszizmus, a paranoia felé. Egyfajta finom visszapöccintés, nehogy kiakadjon a szerkezet.
Fordította Nádor ZsóŢa. Európa, 2013, 568 oldal, 3600 Ft
