Főként az ún. tárcával rokon, azaz a mindenkori aktuális ma eseményeiből kiinduló, félig publicisztikai, félig irodalmi írásokat tartalmaz, és erre a műfaji összetettségre már az alcím is ráirányítja a figyelmet: "Történetek a mából". És csakugyan történetek, bár Schein üdítő módon tolja el az arányokat a nálunk mostanában talán kevésbé bevett, statikusabb, inkább egy-egy élethelyzet, epizód vagy figura megrajzolására törekvő életkép és portré felé, szemben a dinamikusabb, sok eseményt bemutató hagyományos elbeszéléssel, novellával.
Ez a vegyes műfajúság jól érzékelhető a címadó írásban is, mely a többihez képest igen hosszú, a kötet mintegy negyedét teszi ki, és talán a leginkább közelít a klasszikus novellához - miközben eredetileg egy újsághír továbbgondolásaként született. A lakása elárverezésének hírére magát elbarikádozó és fegyvert fogó (eredetileg svájci) nyugdíjas matematikatanárról szóló hír korábban már versírásra is sarkallta a szerzőt, ezúttal azonban a zavaros értékrendszerű Kiefer úr magánszabadságharcának és megsemmisítésének a történetévé válik. A sztori egyszerre üldözés- és nyomozástörténet, valamiféle groteszk lenyomata az önpusztító képmutatásnak, ami a legkegyetlenebb tetteket a legnemesebb eszmék nevében követi el, mondván: "megölni, akit szeretünk: ez az egyetlen módja annak, hogy életben maradjunk". Kiefer úr ráadásul az egyetlen a kötetben, akit hagyományos értelemben véve cselekvő hősnek tekinthetünk: kézbe veszi a sorsát, eseménysorok tudatos kiváltója lesz, jelentős hatással van a környezetére, médiafigyelem irányul rá, sőt kis ideig még pozitív hősként is ünneplik. Ezzel szemben a kötet többi főszereplője legtöbbször marginális figura: hajléktalan, értelmi fogyatékos gyerek, szenilis öreg néni, negyven körül érthetetlenül kiviruló vénlány, esetleg szakmájától és életétől megcsömörlött történészprofesszor. 'k inkább elszenvedői a körülöttük lévő világnak, mintsem alakítói. A tettek ezekben a történetekben rendszerint vagy balul sülnek el - akár az események együttállásának valamiféle kiszámíthatatlan véletlene folytán (a születésnapi akvárium pár perccel a nagy pillanat előtt széttörik, a lelki vigaszként kapott kiskutya váratlanul elpusztul, lásd: Annácska születésnapja; Kutya, gyerek) -, vagy teljesen öncélúvá válnak (bútorok átrendezése a Hibiszkuszünnepben, tüntetés a Dér a kutyánban), vagy a környezet gyanakvása övezi őket (A bolgár határőr, Dóra titka), vagy a józan észt felülírva a cselekvő szégyenletes bűnévé változnak át (Szélsőséges esetben), vagy alig járnak számottevő változással (Malacka). A kiszolgáltatottság, a tehetetlenség, a statikusság, a környező világ alakításáról való lemondás élménye meghatározó, és ezt - az alcím nyomdokain haladva - akár társadalmi diagnózisként is felfoghatjuk.
Schein Gábor elbeszélői hangjában vegyül a fekete humor, a groteszk, az irónia, a kiábrándultság és a felszabadult nevetés, jelen van az abszurd kelet-európai létezésre és az egyén lelki rezdüléseire figyelmes szem, és ugyanúgy jellemzi a nyugodt tempójú, helyenként már-már mesemondó hangnemű, személyes elbeszélésmód is. Schein nem kedveli a poentírozott szerkezeteket, narrációja rendszerint elidőző, kényelmes, a befejezés hirtelen lezárásként érkezik, ha pedig mégis erősen épít a csattanós befejezésre való várakozásokra, akkor direkt nem csapja le a labdát (Dóra titka). Schein ennyiben játszik a csattanóval, inkább maga a folyamat, az epizód, a portré, a kimetszett valóságszelet bemutatása érdekli, és kevésbé az, hogy elvarrjon minden szálat. Ha választanom kell, a Malacka, a Hibiszkuszünnep, A bolgár határőr, a Szélsőséges esetben és a Tavaszi hó a kedvenceim, a némiképp tét nélkülinek ható utolsó írás (Van olyan súly) kevésbé, ahogy a Kazán és az Ébredés lélektani novellapárosa is talán gyengébb a többinél. De öszszességében Schein ügyesen egyensúlyoz a kiábrándult és a játékos, a feje tetejére fordított és a metszően pontos, a realista és a látomásos között - és ez a keveredés nemcsak izgalmas, de fájdalmasan passzol is a mához.
Kalligram, 2013, 160 oldal, 2600 Ft
