Nyomasztó történet egy valószínűtlen helyen az amerikai nyugaton

Az 1980-ban megjelent Háztartás a leg­első – és 2004-ig az egyetlen – regénye a számtalan rangos díjat, köztük a Pulitzert is magáénak tudó amerikai írónőnek, akit 2016-ban a Time magazin a világ száz legbefolyásosabb embere közé sorolt. 

A leg­inkább az ún. Gilead-regénysorozatáról (Gilead, 2004; Itthon, 2008; Lila, 2014; és Jack, 2020), valamint számtalan nem fikciós művéről ismert Robinson műveit 2012-től magyar kiadók is megjelentetik.

A gyakorló protestáns (előbb presbiteriánus, majd kongregacionalista) szerző amerikai méltatói megtalálhatók a vallásos–szekuláris spektrum egymástól legtávolabbi szegmenseiben is (ami a vallásosságában erősen polarizált Amerikában nagy teljesítmény), és sokak szerint épp az a titka, hogy

úgy képes kiforrott irodalmi nyelven megszólaltatni egy mélyen vallásos szemléletet, hogy az mentes marad mindenfajta didaktikus elemtől, bennük a vallás inkább létélményként jelenik meg.

Ez a létélményszerűség jól tapintható a Háztartásban is, amely explicit módon szinte nem is érinti a vallást vagy vallásosságot. A történet egy teljesen szekularizált 20. századi közösségben játszódik. A regény középpontjában a Foster család áll – különösen a két unoka, Ruth és Lucille Stone –, de legalább annyira az őket közvetlenül körülvevő környezet. Fingerbone egy fiktív kisváros valahol az amerikai nyugaton, körben hegyekkel és egy mély tóval: a főszereplő-elbeszélő Ruth jellemzése szerint „valószínűtlen hely”. Valamikor a 20. század közepén, korai második fele táján járunk. Ruth szemszögéből ismerjük meg maga és húga, Lucille felnőtté válásának történetét, öt-hat éves koruktól a késő kamaszkorig: hogyan kerültek Seattle-ből Fingerbone-ba, hogyan gondozta ott őket édesanyjuk tragikus halála után (végig ugyanabban a házban) hol ez, hol az a nőrokon, majd hogyan hoztak végül saját döntést arról, hogy kihez, mihez is akarnak tartozni, milyen életmódot, szövetségeseket és majdani életutakat akarnak választani. A testvérpárt eleinte anyai nagyanyjuk, Sylvia Foster neveli, az ő halála után rövid ideig a nagymama két idős sógornője, majd pedig – és a regény itt, a lányok kamaszkoránál válik igazán részletezővé – anyjuk húga, Sylvia Fisher.

A különféle gondozók más-más életszemléletet és más-más háztartásvezetési stílust jelenítenek meg: a nagymama tüchtig háztartásvezető, a két sógornő inkább kényszerű vendég a házban és a lányok életében, Sylvia Fisher pedig afféle kóbor lélek, akinek komoly gondot okoz a „polgári” életforma konvencióihoz alkalmazkodni. A ház a napi tevés-vevés és a polgári „rend” terepe (alapos leírásokat kapunk az étkezések mikéntjéről, a szobabeosztásról), de – különösen a nagynéni érkezése után – a természetnek kitett hely is, a korhadó-recsegő lépcsővel, a kamrát lassan belakó mókusokkal, a szobasarkokban zörgő falevelekkel, és a könyv végére egyre inkább elvaduló nappalival és gyümölcsössel. Fingerbone is csak első pillantásra rendes és szokványos kisváros, ha közelebbről nézzük, meglátjuk, hogy rendszeresen elönti a talajvíz, az utcái sártól cuppognak, a tó és a hegyek fura, mesébe illő otthona. A szereplők, a sorsok és a cselekmény ebbe a kettős meghatározottságba íródik bele, és ettől végig valami furcsa, nyomasztó, álomszerű hangulat lengi be a lapokat.

A regény az amerikai nyugat mítoszait is felhasználja és újraírja. A Fingerbone-ba keletről – és természetesen vonattal – érkező nagypapa ugyanis egyfajta mitikus „alapító” figurává válik, aki kalandvágytól hajtva érkezik a városba, ahol munkát talál, családot alapít, hogy aztán a következő generációk újra és újra megvívják harcukat a természeti erőkkel, némelyikük pedig újra útra keljen egy másik ismeretlenbe. Ám míg a nagy mítoszok – a betelepülőkkel, a tájból maguknak földet kikanyarító farmerekkel, vasútépítőkkel, aranyásókkal, cowboyokkal és indiánokkal – rendszerint a sikeres „szerzésnek”, a „civilizáció” kiterjesztésének optimistára hangszerelt és dinamizmustól duzzadó történetei, a Háztartás ennél összetettebb, sötétebb és főként statikusabb történetet mesél el. A főbb szereplők itt egyazon környezethez kötöttek, általa sokszorosan meghatározottak, és leginkább a töprengő megfigyelő, mintsem a diadalmas hódító pozíciójában látjuk őket, amint kissé idegenül mozognak a természeti-társadalmi díszletek, valamint a hol felbukkanó, hol eltűnő családtagok között.

Nemcsak a természet, az emberi kapcsolatok is kiszámíthatatlanok és instabilak ugyanis a regényben.

A mitikus, a történetmesélés idejében már rég halott nagyapán kívül hiányoznak a férfiak is, a lányok nem ismerik az apjukat sem.

A viszonyok esetlegesek, könnyen megszakadnak, a szereplők gyakran nem tudnak mit kezdeni egymással. Az állandó helyszín fogja össze ezeket a hol menekülő, hol elveszetten tébláboló, hol, nagy ritkán, a helyükön otthonosan elfészkelő alakokat. A regény rendkívül plasztikusan ábrázolja ezt a természetnek, a sors véletleneinek, illetve egy megmagyarázhatatlan felsőbb erőnek kiszolgáltatott világot. A szerző kiforrott, érett hangon szól, ami a fordító, Szabadkai Bernadett gondos munkájának köszönhetően a magyar változatban szerfelett megkapó. Csakhogy ez a végtelenül nyomasztó, baljós és komor világ nagyon nehéz teher lehet az olvasónak.

Fordította: Szabadkai Bernadett. Magvető, 2020, 244 oldal, 4499 Ft