Karafiáth Orsolya

Sándor Erzsi Szegény anyám, ha látnám című könyvéről.

Április 23-án van a könyvek és a szerzői jogok napja, 1995-től. Akkoriban talán még érdemes volt ünnepelni, míg ma a szerzők nagy része valahogy képtelen ráhangolódni a lelkesült szavakra. Az egyre fogyatkozó olvasók már más lapra tartoznak.

Legutóbb, a stand up estre készülvén kértem a barátaimat, hogy meséljenek vicces, szerintük színpadra való történeteket. Nos, megtették.

Költészet napi különkiadás.

A stand up nem tartozott a kedvenc műfajaim közé, egészen addig, míg el nem kezdtem magam is csinálni, írótársakkal együtt. A közönség reakcióit látván azt éreztük, működhet másfajta jelenlét és másfajta humor is.

Ez még bőven az az idő, amikor kincsként őriztek sokan egy-egy Fa szappant. De kislányként nem ezt láttam, hanem hogy ez igenis a nők világa, olyan nőké, amilyen én is leszek valamikor.

Abban, azt hiszem, nem lehet vita, hogy figyelnünk kell arra, mit eszünk, illetve mit kenünk magunkra, és az sem kérdés, hogy az élelmiszereink, kozmetikumaink túlvegyszerezettek. Nehezen vitatható, hogy nem helyes, ha mindenre gyógyszerszedéssel reagálunk. De az már kicsit túlzás, ha valakinek az egész életét az teszi ki, az adja a napjai vázát, hogy a táplálkozására figyel, a táplálkozását kontrollálja.

Többen állítják, hogy nekik nincs alvászavaruk, hiszen amint vízszintes helyzetbe kerülnek, már alszanak is. Nos, a rossz hír, hogy ez például a komoly alvásdeficit jele, erősen rossz tünet. És a következmények nem maradnak el.

Ha valaki szigorú időbeosztással él, egy ilyen üzenetet olvasva nem csoda, hogy elborul az agya. És melyikünk nem így él? És ki nem írt már hasonlót?

Kötelékek. Kötődés, függés, összekapcsolódás. Molnár Ágnes Éva fotóművész Kötésben című kiállításának látszólag rendezett, „szép, színes, boldog” képei a legsötétebb kérdésekhez vezethetnek el.

„Szóval neked milyen a pasid, hogy engem csak így pattintasz?” – állt elém a már éppen kikerült figura. Mikor erre sem válaszoltam, dühösen nekem szegezte a kérdést: „Valami nagy farkú fúrógép?” Sokszor elképeszt, hogy a közönség egyes tagjai miképp reagálnak a művészekre.

„De még a pofonja sem fájt. Ebből gondoltam, hogy ő az anyám. Akinek a pofonja nem fáj, az az anyád. Gondoltam magamban. Ma már biztosan tudom, hogy nem ő volt, nem lehetett.” A novellák „anyja” mindenestre egyértelmű: Forgách András.