A napnak – Cervantes és Shakespeare halálának napja – a célja minden évben egyszer legalább felhívni a figyelmet az olvasás fontosságára. Mint minden ilyen kinevezett dátum, jó persze, fontos persze, de egyben kicsit lehangoló ügy is, hiszen általában csak egy apropó, hogy valami periferikusról, nem jól, vagy nem egészen látszóról, valami nem evidensről szólaljunk meg.
Sajnos nekem meggyőződésem, hogy akik nem olvasva, könyvektől körülvéve nőnek fel, azok – kevés kivételtől eltekintve – igen ritkán válnak később az olvasás rabjaivá. Így hát az ilyen ünnep csak ürügy, hogy siránkozzunk valami régimódin, nemdivatoson, kevesek kiváltságán. Pár éve még, remek eladásokkal a hátam mögött, vígan dőltem hátra, és aki akkor az egyre csökkenő példányszámokról beszélt, nem vettem igazán komolyan. Aztán az elmúlt időszakban szembe kellett néznem a problémával. Rémült tapasztalatom volt, amikor megtudtam egy-egy szerintem nagyszerű és olvasói érdeklődésre számon tartható műről, hogy pár száz példányban sikerült csak eladni őket. (Ritka sikerek persze vannak, és főleg ponyvafronton még ma is lehet tarolni, de szépirodalommal igazi, komolyan vehető példányszámokra ácsingózni ködös ábránd.)
Még szomorúbb, hogy az elvileg olvasó, olvasni vágyó réteg pedig nincs abban az anyagi helyzetben, hogy beszabaduljon csak úgy egy könyvesboltba vagy netes könyváruházba, és csemegézhessen. (Többen jönnek oda hozzám, hogy dedikáljak például egy újságot, mert a könyveimet csak könyvtárból tudták kivenni. Vagy éppen azt jelzik, hogy onnan sem, mert mindig elviszik előlük.) Az igazi veszély nem az e-könyv, sőt az nem is veszély igazán. Nagyon klassz dolog, én mint sokat költöző és utazó, könnyű irodalmat is fogyasztó azt mondom, igazi áldás. Előbb-utóbb – mint a zenénél – itt is meglesz, hogy egyre többen választják a jogtiszta beszerzés útját, és akkor nem kell tényleg a könyv fizikai testével foglalkozni.
Évek óta azon az úton megyek, hogy szép könyvtárgyakat hozzak létre, gazdagon illusztrált, igazi testtel rendelkező művet, amit persze el lehet olvasni e-formátumban is, de igazi élményét egyben adja. Akárcsak a vinil lemezeknél, amelyek tartják a frontot, létrejön majd egy direkt a könyvélményre menő vonal, a többit meg olvassuk az olvasóinkon. Most viszont, az üresedő térben mind a szerzők, mind a kiadók egyre kétségbeesettebbek. Én például most elhalasztom az új munkáim megjelenését bizonytalan időre, mert nincs kedvem óriási energiákat ölni a semmibe, vagy majdnemsemmibe. (Egyik íróismerősömmel kiszámoltuk, hogy egy-egy könyvünkért kapott pénz órabérbe leosztva nem is létezik…)
Pár éve az összes női magazin, néha komolyabb hetilapok is lefutották a kérdést: miből él az író. (Ez valahogy mindig izgatja az amúgy nem vásárlókat is…) Akkor még viszonylag könnyedén és világosan lehetett leírni a helyzetet, bár akkor is csak pár író mondhatta el magáról, hogy csak és kizárólag a könyveiből fedezi a kiadásait. Gondolom, ez a szűk réteg még megvan, de a többiek valahogy lógnak a levegőben, kényszerpályákon próbálnak úgy-ahogy megélni. Nemrég egy igazán nagy írótól kérdeztem meg, miért nem jelenik meg tőle semmi mostanában, és a válasza igen lehangolt: a napi szintű gondok – és itt tényleg csak az alapokról beszélünk – nem hagynak neki egy nyugodt, a saját munkáival tölthető napot az elmélyülésre.
Arról pedig, ami az eddig úgy-ahogy csordogáló jogdíjakkal történt, nem is érdemes beszélni. Tudható: majd az NKA leosztja ugye a szerzőktől elvett lé egy részét, pályázati úton. Tőlem elég sokat lecsíptek (hogy szép szót használjak), a prémiumomat is elvették – a töredékét megpróbáltam visszapályázni. Ugye nem kell az eredményt megírnom… Részemről tehát nincs ma ünneplés. Akik pedig amúgy is olvasnak, azoknak nincs szükségük emlékeztetőre.
