Mi lesz az írókkal?

KOmplett

Április 23-án van a könyvek és a szerzői jogok napja, 1995-től. Akkoriban talán még érdemes volt ünnepelni, míg ma a szerzők nagy része valahogy képtelen ráhangolódni a lelkesült szavakra. Az egyre fogyatkozó olvasók már más lapra tartoznak.

A napnak – Cervantes és Shakespeare halálának napja – a célja minden évben egyszer legalább felhívni a figyelmet az olvasás fontosságára. Mint minden ilyen kinevezett dátum, jó persze, fontos persze, de egyben kicsit lehangoló ügy is, hiszen általában csak egy apropó, hogy valami periferikusról, nem jól, vagy nem egészen látszóról, valami nem evidensről szólaljunk meg.

Sajnos nekem meggyőződésem, hogy akik nem olvasva, könyvektől körülvéve nőnek fel, azok – kevés kivételtől eltekintve – igen ritkán válnak később az olvasás rabjaivá. Így hát az ilyen ünnep csak ürügy, hogy siránkozzunk valami régimódin, nemdivatoson, kevesek kiváltságán. Pár éve még, remek eladásokkal a hátam mögött, vígan dőltem hátra, és aki akkor az egyre csökkenő példányszámokról beszélt, nem vettem igazán komolyan. Aztán az elmúlt időszakban szembe kellett néznem a problémával. Rémült tapasztalatom volt, amikor megtudtam egy-egy szerintem nagyszerű és olvasói érdeklődésre számon tartható műről, hogy pár száz példányban sikerült csak eladni őket. (Ritka sikerek persze vannak, és főleg ponyvafronton még ma is lehet tarolni, de szépirodalommal igazi, komolyan vehető példányszámokra ácsingózni ködös ábránd.)

Még szomorúbb, hogy az elvileg olvasó, olvasni vágyó réteg pedig nincs abban az anyagi helyzetben, hogy beszabaduljon csak úgy egy könyvesboltba vagy netes könyváruházba, és csemegézhessen. (Többen jönnek oda hozzám, hogy dedikáljak például egy újságot, mert a könyveimet csak könyvtárból tudták kivenni. Vagy éppen azt jelzik, hogy onnan sem, mert mindig elviszik előlük.) Az igazi veszély nem az e-könyv, sőt az nem is veszély igazán. Nagyon klassz dolog, én mint sokat költöző és utazó, könnyű irodalmat is fogyasztó azt mondom, igazi áldás. Előbb-utóbb – mint a zenénél – itt is meglesz, hogy egyre többen választják a jogtiszta beszerzés útját, és akkor nem kell tényleg a könyv fizikai testével foglalkozni.

Évek óta azon az úton megyek, hogy szép könyvtárgyakat hozzak létre, gazdagon illusztrált, igazi testtel rendelkező művet, amit persze el lehet olvasni e-formátumban is, de igazi élményét egyben adja. Akárcsak a vinil lemezeknél, amelyek tartják a frontot, létrejön majd egy direkt a könyvélményre menő vonal, a többit meg olvassuk az olvasóinkon. Most viszont, az üresedő térben mind a szerzők, mind a kiadók egyre kétségbeesettebbek. Én például most elhalasztom az új munkáim megjelenését bizonytalan időre, mert nincs kedvem óriási energiákat ölni a semmibe, vagy majdnemsemmibe. (Egyik íróismerősömmel kiszámoltuk, hogy egy-egy könyvünkért kapott pénz órabérbe leosztva nem is létezik…)

Pár éve az összes női magazin, néha komolyabb hetilapok is lefutották a kérdést: miből él az író. (Ez valahogy mindig izgatja az amúgy nem vásárlókat is…) Akkor még viszonylag könnyedén és világosan lehetett leírni a helyzetet, bár akkor is csak pár író mondhatta el magáról, hogy csak és kizárólag a könyveiből fedezi a kiadásait. Gondolom, ez a szűk réteg még megvan, de a többiek valahogy lógnak a levegőben, kényszerpályákon próbálnak úgy-ahogy megélni. Nemrég egy igazán nagy írótól kérdeztem meg, miért nem jelenik meg tőle semmi mostanában, és a válasza igen lehangolt: a napi szintű gondok – és itt tényleg csak az alapokról beszélünk – nem hagynak neki egy nyugodt, a saját munkáival tölthető napot az elmélyülésre.

Arról pedig, ami az eddig úgy-ahogy csordogáló jogdíjakkal történt, nem is érdemes beszélni. Tudható: majd az NKA leosztja ugye a szerzőktől elvett lé egy részét, pályázati úton. Tőlem elég sokat lecsíptek (hogy szép szót használjak), a prémiumomat is elvették – a töredékét megpróbáltam visszapályázni. Ugye nem kell az eredményt megírnom… Részemről tehát nincs ma ünneplés. Akik pedig amúgy is olvasnak, azoknak nincs szükségük emlékeztetőre.

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.