„Mennyiért jössz el velem?”

KOmplett

„Szóval neked milyen a pasid, hogy engem csak így pattintasz?” – állt elém a már éppen kikerült figura. Mikor erre sem válaszoltam, dühösen nekem szegezte a kérdést: „Valami nagy farkú fúrógép?” Sokszor elképeszt, hogy a közönség egyes tagjai miképp reagálnak a művészekre.

„Te most a fiúkat vagy a lányokat szereted?” – kérdezte legutóbb egy másik delikvens. „Egyiket sem” – próbáltam viccesen lerázni, remélve, ennyiből megérti, hogy egyfelől semmi köze hozzá, másfelől nem megyek bele ilyesféle diskurzusba idegenekkel. De ő nem tágított, és a sarkamban lépegetve (ugyanis rögvest továbbindultam) folytatta a faggatózást.

Tudom, hogy a tapasztalatom nem egyéni, hogy igen sokan szembesülnek hasonlóan tolakodó és határokat áthágó közeledésekkel szerepléseik után. Egyik íróismerősöm (nő) igen nyíltan ír a szexualitásáról. Nos, őt is betámadják a legkülönfélébb perverzek, és gondolják azt (mintegy a szövegek által felhatalmazva – így érzik legalábbis), hogy a szerzővel vulgáris, alpári hangnemben válthatnak pár szót.

Volt pár éve egy durva élményem. Igen elegáns helyre hívtak meg előadóként, a közönségnek nem kis összeget kellett fizetnie, hogy a finom vacsorát és engem „megkaphassa”. A kijelölt beszélgetőpartneremmel első ránézésre semmi probléma nem volt: decens úriembernek tűnt, az alkalomhoz öltözött. Annál nagyobb volt az elképedésem, mikor az első kérdése így szólt: „Te mennyit keresel?” Közöltem, hogy várom a második kérdést. Na, az meg is jött: „Hetente hányszor szereted a szexet?” Nem feleltem, egy esélyt még adtam. „Akkor csak arra lennék kíváncsi, hogy a hagyományosabb módon, vagy akkor milyen pozitúrákban?” Szóltam, hogy amíg összeszedi magát, addig én talán felolvasnék néhány verset. Itt közbeszúrta, hogy szerinte a közönség inkább zaftosabb dolgokra vágyna, mint holmi versekre. Ennél a pontnál felálltam, és elhagytam a termet. A szervezők lélekszakadva futottak utánam, folyt róluk az izzadság, hogy elnézést, ők nem is sejtették, micsoda taplót kértek fel, eddig is ő vezette ezeket az eseményeket, sosem fordult még elő ilyen. Azzal a feltétellel mentem vissza, hogy akkor magam tartok egy előadást, kérdések nélkül. A fickó a végén odasunnyogott hozzám, és annyit sikerült mondania, hogy ő azt hitte, én ilyen bevállalós, vagány csaj vagyok, és lehet valami keményebb beszélgetést folytatni velem… Nem kezdtem el neki magyarázni a szerepek és a személy kapcsolatáról.

Tény és való, hogy némelyik performance-omban és egyéb megnyilvánulásomban (például egyes fotósorozatokon, bizonyos szövegekben) talán merészebb hangot ütök meg. De ez nem meglepő: ezek alakmások, átalakulások és átlényegülések. És ha teszem azt, olyan is lennék, mint a színpadon, akkor sem engedhető meg ez a tónus, ez a tolakodó, undorító közeledés. Egyébként azt sem szeretem, ha rögtön, még az előadás után letámadnak, és a saját történetüket kezdik önteni rám. (A kedvesség, a gratuláció persze más, az jólesik, de mikor valaki látja, hogy igen sokan szeretnének beszélni az illetővel – most egyszerűbben velem –, de csak nyomják a magukét, leállíthatatlanul.)

Egy felolvasásom után nemrég egy szintén joviális küllemű úr szólított meg. Azt firtatta, mennyiért töltenék el vele egy „laza estét” – ahogy ő fogalmazott. Csak bámultam rá, eleinte nem is értettem, majd kinyögtem, hogy én nem szoktam ilyesmit vállalni. Mire ő: „Ugyan már, eleinte mindenki ezt mondja…” És hogy olvasta a regényemet, szerinte nekem nem kellene ennyi minden után szabódnom. Színésznő, énekesnő, modell ismerőseimtől tudom, hogy náluk sem ritka ez a fajta a megkörnyékezés. Felkészülni lehetetlen rá, kikerülni talán csak jeges hallgatással, elfordulással lehet. Jó lenne, ha egyszer megérteném, ezek az emberek (akik amúgy szeretik a művészetet, hiszen elolvassák a verseket, regényeket, eljönnek egy-egy műsorra), hogy állnak ezzel az egésszel…

Figyelmébe ajánljuk

Magyar Péter-Orbán Viktor: 2:0

Állítólag kétszer annyian voltak az Andrássy úti Nemzeti Meneten, mint a Kossuth térre érkező Békemeneten, ám legalább ennyire fontos, hogy mit mondtak a vezérszónokok. Magyar Péter miszlikbe vágta Orbán Viktort egyebek mellett azzal, hogy saját szavait hozta fel ellene. Aztán megjött a Ryanair.

A béketárgyalás, ami meg sem történt

De megtörténhet még? Egyelőre elmarad a budapesti csúcs, és ez elsősorban azt mutatja, hogy Putyin és Trump nagyon nincsenek egy lapon. Az orosz diktátor hajthatatlan, az amerikai elnök viszont nem érti őt – és így újra és újra belesétál a csapdáiba.

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.