„Mennyiért jössz el velem?”

KOmplett

„Szóval neked milyen a pasid, hogy engem csak így pattintasz?” – állt elém a már éppen kikerült figura. Mikor erre sem válaszoltam, dühösen nekem szegezte a kérdést: „Valami nagy farkú fúrógép?” Sokszor elképeszt, hogy a közönség egyes tagjai miképp reagálnak a művészekre.

„Te most a fiúkat vagy a lányokat szereted?” – kérdezte legutóbb egy másik delikvens. „Egyiket sem” – próbáltam viccesen lerázni, remélve, ennyiből megérti, hogy egyfelől semmi köze hozzá, másfelől nem megyek bele ilyesféle diskurzusba idegenekkel. De ő nem tágított, és a sarkamban lépegetve (ugyanis rögvest továbbindultam) folytatta a faggatózást.

Tudom, hogy a tapasztalatom nem egyéni, hogy igen sokan szembesülnek hasonlóan tolakodó és határokat áthágó közeledésekkel szerepléseik után. Egyik íróismerősöm (nő) igen nyíltan ír a szexualitásáról. Nos, őt is betámadják a legkülönfélébb perverzek, és gondolják azt (mintegy a szövegek által felhatalmazva – így érzik legalábbis), hogy a szerzővel vulgáris, alpári hangnemben válthatnak pár szót.

Volt pár éve egy durva élményem. Igen elegáns helyre hívtak meg előadóként, a közönségnek nem kis összeget kellett fizetnie, hogy a finom vacsorát és engem „megkaphassa”. A kijelölt beszélgetőpartneremmel első ránézésre semmi probléma nem volt: decens úriembernek tűnt, az alkalomhoz öltözött. Annál nagyobb volt az elképedésem, mikor az első kérdése így szólt: „Te mennyit keresel?” Közöltem, hogy várom a második kérdést. Na, az meg is jött: „Hetente hányszor szereted a szexet?” Nem feleltem, egy esélyt még adtam. „Akkor csak arra lennék kíváncsi, hogy a hagyományosabb módon, vagy akkor milyen pozitúrákban?” Szóltam, hogy amíg összeszedi magát, addig én talán felolvasnék néhány verset. Itt közbeszúrta, hogy szerinte a közönség inkább zaftosabb dolgokra vágyna, mint holmi versekre. Ennél a pontnál felálltam, és elhagytam a termet. A szervezők lélekszakadva futottak utánam, folyt róluk az izzadság, hogy elnézést, ők nem is sejtették, micsoda taplót kértek fel, eddig is ő vezette ezeket az eseményeket, sosem fordult még elő ilyen. Azzal a feltétellel mentem vissza, hogy akkor magam tartok egy előadást, kérdések nélkül. A fickó a végén odasunnyogott hozzám, és annyit sikerült mondania, hogy ő azt hitte, én ilyen bevállalós, vagány csaj vagyok, és lehet valami keményebb beszélgetést folytatni velem… Nem kezdtem el neki magyarázni a szerepek és a személy kapcsolatáról.

Tény és való, hogy némelyik performance-omban és egyéb megnyilvánulásomban (például egyes fotósorozatokon, bizonyos szövegekben) talán merészebb hangot ütök meg. De ez nem meglepő: ezek alakmások, átalakulások és átlényegülések. És ha teszem azt, olyan is lennék, mint a színpadon, akkor sem engedhető meg ez a tónus, ez a tolakodó, undorító közeledés. Egyébként azt sem szeretem, ha rögtön, még az előadás után letámadnak, és a saját történetüket kezdik önteni rám. (A kedvesség, a gratuláció persze más, az jólesik, de mikor valaki látja, hogy igen sokan szeretnének beszélni az illetővel – most egyszerűbben velem –, de csak nyomják a magukét, leállíthatatlanul.)

Egy felolvasásom után nemrég egy szintén joviális küllemű úr szólított meg. Azt firtatta, mennyiért töltenék el vele egy „laza estét” – ahogy ő fogalmazott. Csak bámultam rá, eleinte nem is értettem, majd kinyögtem, hogy én nem szoktam ilyesmit vállalni. Mire ő: „Ugyan már, eleinte mindenki ezt mondja…” És hogy olvasta a regényemet, szerinte nekem nem kellene ennyi minden után szabódnom. Színésznő, énekesnő, modell ismerőseimtől tudom, hogy náluk sem ritka ez a fajta a megkörnyékezés. Felkészülni lehetetlen rá, kikerülni talán csak jeges hallgatással, elfordulással lehet. Jó lenne, ha egyszer megérteném, ezek az emberek (akik amúgy szeretik a művészetet, hiszen elolvassák a verseket, regényeket, eljönnek egy-egy műsorra), hogy állnak ezzel az egésszel…

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.