Bocs, ma mégsem jó, még hívlak

KOmplett

Ha valaki szigorú időbeosztással él, egy ilyen üzenetet olvasva nem csoda, hogy elborul az agya. És melyikünk nem így él? És ki nem írt már hasonlót?

Egy-egy napot összeszervezni tényleg nem egyszerű. Még nekem sem, pedig én nem járok be munkahelyre, nincsenek gyerekeim, csak azok a kötelezettségeim vannak, amik amúgy is mindenkinek (legsúlyosabb a felkelés), plusz ugye a munkáim, ahol kis könnyebbség (vagy éppen hogy nehézség), de én osztom be az időmet.

Hosszú évekbe tellett megtanulnom, hogyan lehet egy napot-hetet jól beosztani úgy, hogy tényleg minden beleférjen. Azt tudom jól, hogy nekem például extra igényem van az alvásra, illetve az egyedül töltött napokra, ezekkel is jól kell sakkoznom. Így hát igyekszem a dolgokat három-négy napba sűríteni. Ilyenkor összeszedem, kihez kell kimennem, kivel kell tárgyalnom. Legnehezebben a sok kis „resztlit” viselem, mikor egy-egy esemény vagy felvétel előtt megbeszéléseket kell tartani, úgymond kávézni egyet. Ezeknek az összejöveteleknek szerintem nem sok haszna van, egy-másfél órát üldögélünk együtt, átkavarjuk negyvenszer a kávéhabot, és összevissza beszéljük voltaképpen azt, amit e-mailek, telefonok során már régen letisztáztunk. (Ritkán élvezek munkaebédet, azt is csak azokkal, akikkel amúgy is jóban vagyok, mert sokat dolgoztunk már együtt például.)

Ha ilyen megbeszélős nap van, egyszerűen szervezőzsenivé válok: belesűrítek mondjuk ötöt-hatot egymás után, lehetőleg közel eső helyekre. Van, hogy egy kávézóban vészelem át az egészet, órás váltásokkal. Tényleg nem egyszerű összehozni a meetingeket, zsonglőrködünk a félórákkal, hiszen a másik fél is ugyanebben nyomul általában. Ha már egy héttel ezelőtt kész van egy ilyen jól konstruáltnak tűnő időépítmény, régebben gond nélkül hátradőltem. (Ha előtte egy-két nappal szóltak, hogy valami közbejött, elnézést, tegyük már át a randit, még lehetett variálni.)

Az utóbbi években viszont mintha egyáltalán nem vennénk komolyan egymás idejét. Rengetegszer előfordult, hogy én már úton voltam, amikor jött az üzenet: „Elnézést, közbejött valami, nem érek oda, nem lehetne fél órával később?” Általában ilyenkor már nem lehet, mert ha kiesik egy tégla, az egész nap borul. Legszebb, mikor már megérkezünk valahová, lepakolunk, rendelünk, és várunk. Várunk. Várunk. Majd idegesen kaparjuk elő a telefont a táska mélyéről, ahol ott van egy fél órával korábbi kis borítékban, hogy sorry, ma nem lesz jó mégsem.

Emlékszem, hogy még az internet és mobil előtti időkben elő nem fordulhatott volna ilyen vészes gyakorisággal ez a lemondogatás. Komolyan vettük a lefixált dátumokat és időpontokat, csak akkor nem jött össze a találka, ha tényleg valami fontos és sürgős, vagy teljességgel kiszámíthatatlan, váratlan esemény jött közbe. Most mintha minden (egyébként jelentéktelen dolog) fontosnak, sürgősnek, kiszámíthatatlannak, váratlannak számítana. Mindennapi vis maiorokkal küzdünk, amik egyszerűen meggátolják, hogy elinduljunk, odaérjünk, jelen legyünk. Nagyon tud dühíteni, ha valaki mondjuk azért akarja elhalasztani az addig iszonyú levélváltásokkal kőbe vésett megbeszélést, mert teszem azt rossz az idő.

Nagyon érdekes számomra figyelni a folyamatot, ahogy az időhiány még nagyobb időhiányt generál. (A notórius későkről még külön írok.) És ilyenkor ugye a legegyszerűbb egy üzenetecskét küldeni, így még a magyarázkodás terhe sincsen rajtunk…

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.