Karafiáth Orsolya

A csodavárás csalóka dolog. Általában csalódás a vége…

„Nem lett volna szabad gyereket szülni sem Lindának, sem neki, Aliidénak, sem senkinek a családjából. Csak végig kellett volna élni az életüket.”

„Kiröhögnek az utcán, és fel se nézel?” – szólított meg egy ismerősöm pár napja. „Annyira megszoktam már, hogy nem tűnik fel” – feleltem neki.

„Vajon az embernek, ha nem tudja, hogy kicsoda, nem kötelessége önmagát megkeresnie?”

Nemrég jelent meg Süskindnek, akit elsősorban A parfüm írójaként tartunk számon egy kecses kis könyve, Sommer úr története címmel, Tandori Dezső gyönyörű fordításában. Egyik este azzal feküdtem le, hogy beleolvasok, hiszen a jó mese elaltat majd. Ehelyett hajnalig ébren tartott, teljesen belefeledkeztem a szövegbe, ami egyszerűen nem engedte magát abbahagyni.

„Ilyennek szeretsz, amilyen vagyok? A szerelem, az dinnye. Szép, jó, elmúlik. Ősszel belepisil a Lőrinc. Mit tudsz rólam? És ha kirabolom a lakásodat? Megöllek? Én nyakon szúrtam egy embert a Légszesz utca sarkán, a trafik előtt. Néha találkozom vele, ferdén, mulatságosan cipeli a nyakát. Ennek örülök. Loptam is. Nem szerelmet, sem asszonyok, cimborák bizalmát.”

Sokat vonatozom, mert utálok repülni és vezetni sem tudok. De lassan a tapasztalataim afelé száguldanak, hogy bizonyos útvonalaknál inkább más lehetőségek után nézzek. Nevetni is csak utólag tudok azokon, amik velem történtek, röpke egy éven belül.

„Tárgyilagosan szemlélve a dolgot, sohasem láttam még ragyogóbb, magányosabb, kiegyensúlyozottabb őrült elmét, mint a sajátom.”

Összehajtogatni a tengert. Nyakunkba akasztani a nyár hangulatát. Megtalálni a lángolást a pasztellban is. Például ezt tudják a fiatal tervezőlány ékszerei.

„Mért mondjam ennél pontosabban, hogy nemsokára / meghalok s nyers boldogság, vad reménytelenség együtt se tett ki / egy napot - / Az a nap kéne mégis, egyben, legalább az a /csonka nap”

A napokban pihenésként újraolvastam a Harry Pottert, és a csodák közül legjobban a dehoppanálást irigyeltem. Ha erre képes lennék, most se ülnék ilyen reményvesztetten – nyolc óra utazás után – a salzburgi pályaudvar egyik fenékgyilkos fémszékén…

„Az emberiség olyan egyszerű sémák szerint él, és egy rendszer oly sokáig tart, hogy egész reménytelen, hogy valaha valami változás jöjjön létre.”