Hogyan kell kinézni?

KOmplett

„Kiröhögnek az utcán, és fel se nézel?” – szólított meg egy ismerősöm pár napja. „Annyira megszoktam már, hogy nem tűnik fel” – feleltem neki.

Aznap szerintem semmi különös nem volt rajtam: földig érő fekete ruha, kendő, kalap. Elvégre nyár van, hőség van, a káros sugarak ellen valahogyan védekezni kell. Én amúgy is bomlok a széles karimájú kalapokért, legyen az szalmából, farmerból, furcsa hálóból. A kedvencem egy kék marabutollas darab, hozzá egy madármintás leplet szoktam a vállamra teríteni. Ha nagyon nagy a meleg, a kendőt bevizezem, így duplán hasznos: hűsít és véd a leégéstől.

Nyár elején egy barátnőmmel beszélgettünk, aki kemoterápián esett át, így nem mehet napra. „Kicsit tartok tőle, hogy mindenki engem fog bámulni, ha elkezdek kalapokat hordani” – fogalmazta meg aggályait, mire én megnyugtattam, hogy ugyan már, a fejfedő mindig pompás látvány, kiemeli a nőiességet, örök divat, ezen már nem akad fenn senki. Nos, tévedtem, és azért, mert magamból indultam ki, abból, hogy én tényleg immunis vagyok már a beszólogatásokra, arra, ha belépek valahová, összeröhögnek a hátam mögött. Számomra még mindig nagyon fura, milyen normák szerint öltözködünk itthon. A divattervezők is panaszkodnak, hogy az igazán extravagáns cuccaikra nincsen kereslet, azokból „hazai használatra” csak pár darabot gyártanak a hozzám hasonlóknak, hogy még a designerkészletből is inkább a besimulósabb, illeszkedőbb darabokat választják azok, akiknek igénye van a különlegességekre.

Aki végigsétál bármely nagyváros utcáin, elképed azon, hogy mindig akad bámulnivaló, már-már maskaraszerű cuccokban  mászkálnak a járókelők, és hogy ezen senki nem akad ki. Én évek óta kapom a megjegyzéseket, minthogy „Elmúlt már farsang!”, „Álmodj, királylány!”, a kérdéseket, hogy „Jó hülyének lenni?”. És persze sok kedves megjegyzést is. Nem sokkal azután, miután elváltam a havertól, aki fetrengett a röhögéstől, egy nő szólított meg. Érdeklődött, honnan szereztem a fejemen díszlő csodát, és hogy milyen ritka hétköznap ennyire elegáns nőt látni. Utána a kávézóban a pincér bókolt, megjegyezve, igazi díva vagyok. Hozzáteszem, a kommentárokat mindkét oldalról túlzónak tartom, teljesen normális dolognak kellene lennie annak, hogy valaki egyszerűen felöltözik, jelzi a ruhájával, milyen az aznapi hangulata, mi tetszik neki.

A váratlan agresszió még jobban meg tud lepni. Másik barátnőm Angyalföld mélyén lakik, az 1-es villamossal jár dolgozni. Ő velem hasonszőrű, nem tréfál, ha a megjelenéséről van szó. Miután felszállt, először csak három ellenséges szempár villant rá, a csapat kitartóan fixírozta őt. Majd a kompánia női tagja rikácsolni kezdett: „Úgy törik majd le ennek a pávának a büszkesége hamarosan, mint ahogy a cipősarka fog!” – és megindult a barátnőm felé, aki, mit tehetett volna, ijedtében a következő megállónál leszállt. Hűen tükrözik a kicsit másképp kinézőkre irányuló reakciók azt, mennyire toleráns a társadalom, amelyben élünk. A kérdés csak az, meddig tudunk nem odafigyelni a jelekre…

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.