A fákhoz beszélni

KOmplett

Nemrég jelent meg Süskindnek, akit elsősorban A parfüm írójaként tartunk számon egy kecses kis könyve, Sommer úr története címmel, Tandori Dezső gyönyörű fordításában. Egyik este azzal feküdtem le, hogy beleolvasok, hiszen a jó mese elaltat majd. Ehelyett hajnalig ébren tartott, teljesen belefeledkeztem a szövegbe, ami egyszerűen nem engedte magát abbahagyni.

Szeretem a felnőtteknek is szóló meséket, sőt, ez a kis történet sokkal inkább betalál az idősebbeknek, egy kamasz vagy egy gyerek még egyszerűen nem tudja befogadni azt a szomorúságot, amiről ez a voltaképpen nagyon egyszerű történet szól. Az egyes szám első személyű hős a gyerekkorából indul, de már abból az életkorból, mikor felfogjuk, nem tudunk repülni. (Nagyon sokakkal megállapítottuk már, hogy ez mindenkiben ott van, álmodunk a repülésről, relaxálás – és bizonyos lazító gyakorlatok – közben sikerül csak, az illúziót megkaphatjuk azért…)

false

Pótlékokat keresünk a valóságban, és ki-ki megtalálja a sajátját. A kisregény hőse abban, hogy magas fákra mászik, a lombkoronában időzik, alkalmi fészkekben lel otthonra. A fészkek tetejéről belátja a világot, felülről tudja nézni a kis faluját, és egy kicsit saját magát is. Nem így tesz a rejtélyes Sommer úr, aki a földhöz tapadva kacskaringós botjával csak járja és járja a falut, erdőt és mezőt, szinte soha nem állva meg. Nem mesélem el az egészet, el kell olvasni. Amikor letettem, arra vágytam, hogy kimenjek egy erdőbe, és csak úgy legyek, magammal. Szerencsére az utóbbi heteket a bajor Alpokban töltöttem, így ez nem volt lehetetlen. Fára persze én már nem mászom, de ettől függetlenül csupán a magas fák megnyugtatóan mozdulatlan látványa is hihetetlen erővel hatott rám.

Eszembe jutott, hogy tavaly, mikor az erdei vadászházba indultam írni, egyik barátom azt mondta, már az első nap találjak egy fát, amihez mindennap kimegyek, és aminek a törzsét átölelhetem, mert ez majd átsegít azon, hogy a hosszú idő alatt magányosnak érezzem magam. Tényleg segített, bár nem tudtam egyetlen fát kiválasztani, az ottani arborétum majd mindegyik ősfáját tudtam szeretni. De végül egy vastag törzsű tűlevelű mellett kötöttem ki, talán azért is, mert volt egy kis rönk az alján, amin üldögélni lehetett. Ha elfáradtam az írásban, vagy úgy éreztem, egyetlen ötletem sincs, felsétáltam a fámhoz, és alatta folytattam a töprengést, gyakran hangosan, megfogalmazva az aktuális problémámat.

Tudom, misztikusan hangzik, de tényleg sokszor segített. Tegnap este egy barátnőmmel beszélgettem telefonon hosszan, aki szintén vidékre száműzte magát, hogy összeszedje a gondolatait. Mint mindannyian, akik a városban elég zsúfolt életet viszünk, az első időkben ő sem találta a helyét. Aztán rálelt a saját fájára… És most azzal „beszélget”. Azt mondja, minden felgyülemlett gondját, bánatát hangosan kimondja néma hallgatójának, és egyszerűen ettől megkönnyebbül, el tudja hagyni a súlyokat. Sokat gondolkodom azon, hogy tényleg nem való nekem a nagyvárosi élet, hogy vissza kellene lépnem, újra közelebb lennem a természethez, a fáimhoz. És hogy az ilyesfajta kivonulás még sokaknak segíthetne. De lehet, hogy a városban is megtalálhatjuk a saját fánkat (ezt már képletesen értem), ami elemel a földtől, de nem hagy végletesen elszállni. A lényeg, hogy ne kössön röghöz még a saját képzeletünk se, mert ha nem is akarunk feljebb látni, akkor tényleg bármelyik pillanatban lecsaphat ránk a kétségbeesés…

Figyelmébe ajánljuk

Fuss, és tévedj el Budapesten!

Budapestre jött a City Race Euro Tour, egy városi tájfutó rendezvénysorozat. Három napon át futhatunk Budapest különböző részein egy térképpel, amelyen a kukák is fel vannak tüntetve, de az utcanevek nem láthatóak. De mire is jó ez az egész?

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.