Száz híres/81. Hamvas Béla

KOmplett

„Vajon az embernek, ha nem tudja, hogy kicsoda, nem kötelessége önmagát megkeresnie?”

A nagy falatot, a Karnevált büntetésként kaptam. Kiselőadást kellett tartsak belőle, és volt összesen két hetem rá. Az elolvasásra és a felkészülésre együtt. A tanárnő, aki a korszakról az előadásokat és a szemináriumokat tartotta, nem viccelt. Rettegett volt ő főiskolaszerte, féltünk tőle és szerettük, mindkettő érzés egyaránt motivált, hogy ne nagyon blicceljük el az órákat. A mai napig nem tudom, mikor viccelt, mikor beszélt halálosan komolyan. Amikor az első órára bejött, így startolt: „Aranyoskáim, maguk férgek! Tekergőznek a felsőoktatás testében. De én majd megverem a talpacskáikat!” A csoportunk nagy része döbbenten hallgatta őt, én a barátnőmmel majdnem lefejeltem az asztalt, úgy nevettünk.

false

 

Fotó: Pénzes Kristóf

A kis nő (volt már akkor vagy hetvenéves) mindig nagyon adott magára, dauerolt haja viccesen az égnek meredt, hosszú kombinéja néha kilógott rövid szoknyája alól, és az örökösen viselt hatalmas láncaival úgy nézett ki, mint egy afrikai törzsfőnök asszony. Három szerelme volt: Hamvas Béla, Füst Milán és Kassák. „Milánom is megmondta…” – érzékenyült el olykor, vagy a „Drága jó Béla…” – sóhajtott máskor. Egyik nagy pechemre épp egy Hamvas-előadás helyett választottam az Ibolya presszót. Már délelőtt beittunk kicsit, nem is vettük észre a mellettünk elsiető tanárnőt. Hogy ő látott minket, rá két napra derült ki.

„Most mondja meg – dörrent rám –, mi volt érdekesebb, felemelőbb és tanulságosabb, mint Kemény Katalin-elemzéseink áttekintése?” Próbáltam betegségre hivatkozni, mire ő: „Ne törje magát, láttam, ahogy a hasonszőrű cimboráival üldögél egy kocsma mélyén – a kocsma szót úgy tudta kiejteni, mintha magáról a pokolról beszélt volna –, láttam, és elszomorodtam. Mindig bebizonyosodik számomra, hogy Milán nem beszélt a levegőbe, a világ luciferi természetű, és őrült tempóban száguldunk a végső romlás felé. Nekem mindegy, maguk hová züllenek – folytatta –, látom az útjuk végét. Összejönnek valami magukkal hasonlatos kocsmatöltelékkel, isznak, mint a gödények, eszik a drogokat. Átok leng az ember életén, egyre alantasabb síkra a lélek. Hát nem látják be? Az empíria üres bödön. Majd megértik, aranyoskáim, ha elhasalnak a vizsgán… Mert az megy, ugye, Orsika, hogy disznóra eszi magát, bezabál, fetreng a saját mocskában, aztán csodálkozik, hogy áll kipucolva, botorkál, vergődik, küszködik! Vegye észre, milyen állapotban van. Segítek: írjon egy dolgozatot, aztán adja elő olyan vígan, mint ahogy tegnap annak a Tróger Bélának.” (Nagyon örülök, hogy annak idején felírtuk minden szerintünk vicces mondását, egy nagy füzet betelt, még használni fogom…)

Mit lehet tenni két hét alatt? Felületesen átolvastam a könyvet, majd összekalapáltam egy szöveget. Már az első öt perc után leállított: „Maga a legjobb példa, miképp kezdte ki a fiatalságot a morális erózió. Mindig a legdurvább, legalantasabb ösztöneiket élték ki. De hát ilyen a század. Sátáni szerkezetű. Ismerjük a forgatókönyvet: italosan lefekszenek, mert ugye megtalálják a magukhoz illőt, akivel kiélhetik állati, primer voltukat. Aztán mint a macska, jobbra-balra potyogtatják a gyerekeket. Jön egy hozzájuk hasonló fazon, mocskos alapokra építkeznek, aztán csodálkoznak, hogy belőlük lesznek a társadalom rokkantjai, áldozatai. Nekem már kislányként megmondta az anyám, hogy nem fogod hazahozni Bunkó Józsit. Nem is vittem. Nem úgy maga! Na, menjen helyre, lelapult, két hét múlva próbálkozzon újra.”

Az időt most tényleg a felkészülésre használtam, és döbbenetes módon a Karnevál megnyílt nekem. Sosem hittem volna, hogy Hamvast (mert a név addig A bor filozófiájával kapcsolódott össze nálam elsősorban, amit annyira untam, hogy arra nincsen szó, mert már a gimitől minden elvont hülye gyerek abból idézett) szórakoztatónak fogom találni, hogy bizonyos anekdotikus betéteken úgy fogok nevetni, hogy az szinte fáj. Erre építettem aztán az előadásom, aminek igazi sikere volt, a tanárnő is megenyhült irántam. Persze csak a maga módján, hiszen ő senkit nem kímélt. (Előszeretettel mocskolta a kollégáit is, elhordva őket mindenféle vízfejű idiótáknak, marxióta népségnek, nyájembereknek, bálványimádóknak, kik tömött sorokban masíroznak a Mammon után. A Mammon pedig hol a szocik, hol a pénz volt.)

Egyedül én kaptam ötöst az év végi vizsgán, persze kommentárként azt is, hogy ez nem változtat azért azon, hogy én is nemzedékem tagja vagyok, s mint ilyen, pusztulásra ítéltettem. Évekkel később találkoztunk újra. Már messziről kiabált az utcán: „Gratulálok, Orsikám, folyamatosan olvasom a műveit a lapokban! Nem ír rosszul! Persze ettől még primitív marad!” Később, mikor én is elmélyültem jobban például Füst Milánban és főleg Kassákban (akiről remek monográfiát írt), elkezdtem mélységeiben is megérteni egykori tanárnőmet. Ha ő nincs, ezek a szerzők sosem jutnak el igazán hozzám, gondolom ma is. (A hamvasi életmű egésze persze kérdéses számomra, de a Karnevál azóta is fő helyen áll.)

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.