| ||
Az első regény, amit olvastam tőle, a Sebastian Knight valódi élete volt. Egy olyan barátnőmtől kaptam, aki mindig érzékenyen rátapintott arra, éppen mire van szükségem. Akkoriban az kellett, hogy megkérdezzem magamtól, mire megyek az addig összegyűjtött és felhalmozott élményeimmel, hogy a saját életemet akarom-e fel- vagy leépíteni velük, vagy esetleg megpróbálom a töredékeket költészetté emelni, magamtól, az egómtól, és főképp az önsajnálatra való hajlamomtól kellőképp függetlenítve. Éppen egy örvény közepén voltam, de egy olyan kimerevített pillanatban, ahol nem lehetett eldönteni, lefelé húz-e, vagy már dob ki magából. Arra kellett rápillantanom akkoriban, hogy a sors dönt-e helyettem, vagy az én mozdulataim is befolyásolhatják, merre tovább. Egyszóval bármi áron gondolkodnom kellett. És bár a könyv nehéz olvasmánynak bizonyult számomra, és csak lassan, néha bosszankodva haladtam vele, erre, azaz a gondolkodásra rákényszerített. (Kérdés, hogy akkor is végigmentem-e volna rajta, ha nem tudom, hogy eléggé önéletrajzi ihletettségű a könyv, bár akkor a Lolitát még csak filmen láttam.)
Miután letettem, egyszerre voltam feldúlt és kíváncsi, elkezdtem hát utánaolvasni a szerzőnek, és így Nabokov kapcsán lett annak idején teljesen világos a számomra, hogy egyszerűen nem vagyok fogékony első olvasásra vagy utánanézés nélkül a regények többszólamúságára. Csak és kizárólag akkor tudnak nekem tudatosan feltárulni rétegek, motívumrendszerek, utaláshálózatok (legyenek bármilyen szembeszökőek is), ha foglalkoznom kell velük, azaz feladatként kapom meg, például elő kell adjak róluk vagy recenziót kell írnom. Egyébként átzuhanok a szövegeken, bennük élek, a leírt világ valóságát csöppet sem kérdőjelezve meg. Kafka kapcsán már érintettem ezt, és talán azért bukkant fel a motívum újra, mert Nabokov néha rá is emlékeztet, gondolok itt például a Meghívás kivégzésre című regényére, ahol a képtelen világ rabszabályzatában például teljesen helyén van egy ilyen kitétel: „Kívánatos, hogy a rabnak éjszakánként egyáltalán ne legyenek, illetve ellentétes esetben önmaga által azonnal szakíttassanak félbe a rangjával és helyzetével összeegyeztethetetlen álmok, úgymint pompás tájak, ismerősökkel folytatott séták, családi ebédek, továbbá nemi kapcsolat olyan egyedekkel, akik valós alakjukban és éber állapotban nem engednék magukhoz nevezett személyt, aki a fenti állításból kifolyólag nemi erőszak elkövetésével vádolható.”
Én ebbe a világba is otthonosan léptem, és ettől meg tudok ijedni. Jelenleg egy új regényen dolgozom, már több éve elkezdtem, de csak most állt össze úgy, hogy be is tudjam fejezni. Átküldtem egy ismerősömnek, mondjon róla véleményt, Azt írta, nagyon tetszik neki, csak szerinte helyén való lenne, ha az elején valahogy meseszerűbben kezdeném, hogy világos legyen, hogy amit olvasunk, nem valóság. Elképedtem, mert számomra a már leírt világ teljesen reális, élethű, igaz.
(Egy könyve még vár rám, a Gyér világ, amibe eddig nem mertem belekezdeni, bár többen azt tartják a legnagyobb művének. Nehéz ez a nyár, talán épp most kell belekezdeni… A kép természetesen a Lolitához készült.)
