Száz híres/79. Nabokov

KOmplett

„Tárgyilagosan szemlélve a dolgot, sohasem láttam még ragyogóbb, magányosabb, kiegyensúlyozottabb őrült elmét, mint a sajátom.”
false

 

Fotó: Legát T.

Az első regény, amit olvastam tőle, a Sebastian Knight valódi élete volt. Egy olyan barátnőmtől kaptam, aki mindig érzékenyen rátapintott arra, éppen mire van szükségem. Akkoriban az kellett, hogy megkérdezzem magamtól, mire megyek az addig összegyűjtött és felhalmozott élményeimmel, hogy a saját életemet akarom-e fel- vagy leépíteni velük, vagy esetleg megpróbálom a töredékeket költészetté emelni, magamtól, az egómtól, és főképp az önsajnálatra való hajlamomtól kellőképp függetlenítve. Éppen egy örvény közepén voltam, de egy olyan kimerevített pillanatban, ahol nem lehetett eldönteni, lefelé húz-e, vagy már dob ki magából. Arra kellett rápillantanom akkoriban, hogy a sors dönt-e helyettem, vagy az én mozdulataim is befolyásolhatják, merre tovább. Egyszóval bármi áron gondolkodnom kellett. És bár a könyv nehéz olvasmánynak bizonyult számomra, és csak lassan, néha bosszankodva haladtam vele, erre, azaz a gondolkodásra rákényszerített. (Kérdés, hogy akkor is végigmentem-e volna rajta, ha nem tudom, hogy eléggé önéletrajzi ihletettségű a könyv, bár akkor a Lolitát még csak filmen láttam.)

Miután letettem, egyszerre voltam feldúlt és kíváncsi, elkezdtem hát utánaolvasni a szerzőnek, és így Nabokov kapcsán lett annak idején teljesen világos a számomra, hogy egyszerűen nem vagyok fogékony első olvasásra vagy utánanézés nélkül a regények többszólamúságára. Csak és kizárólag akkor tudnak nekem tudatosan feltárulni rétegek, motívumrendszerek, utaláshálózatok (legyenek bármilyen szembeszökőek is), ha foglalkoznom kell velük, azaz feladatként kapom meg, például elő kell adjak róluk vagy recenziót kell írnom. Egyébként átzuhanok a szövegeken, bennük élek, a leírt világ valóságát csöppet sem kérdőjelezve meg. Kafka kapcsán már érintettem ezt, és talán azért bukkant fel a motívum újra, mert Nabokov néha rá is emlékeztet, gondolok itt például a Meghívás kivégzésre című regényére, ahol a képtelen világ rabszabályzatában például teljesen helyén van egy ilyen kitétel: „Kívánatos, hogy a rabnak éjszakánként egyáltalán ne legyenek, illetve ellentétes esetben önmaga által azonnal szakíttassanak félbe a rangjával és helyzetével összeegyeztethetetlen álmok, úgymint pompás tájak, ismerősökkel folytatott séták, családi ebédek, továbbá nemi kapcsolat olyan egyedekkel, akik valós alakjukban és éber állapotban nem engednék magukhoz nevezett személyt, aki a fenti állításból kifolyólag nemi erőszak elkövetésével vádolható.”

Én ebbe a világba is otthonosan léptem, és ettől meg tudok ijedni. Jelenleg egy új regényen dolgozom, már több éve elkezdtem, de csak most állt össze úgy, hogy be is tudjam fejezni. Átküldtem egy ismerősömnek, mondjon róla véleményt, Azt írta, nagyon tetszik neki, csak szerinte helyén való lenne, ha az elején valahogy meseszerűbben kezdeném, hogy világos legyen, hogy amit olvasunk, nem valóság. Elképedtem, mert számomra a már leírt világ teljesen reális, élethű, igaz.

(Egy könyve még vár rám, a Gyér világ, amibe eddig nem mertem belekezdeni, bár többen azt tartják a legnagyobb művének. Nehéz ez a nyár, talán épp most kell belekezdeni… A kép természetesen a Lolitához készült.)

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.